lakásbemutató

Ének az erdőben

Az ismerős mókus mindig reggel fél nyolckor érkezik a ház elé. A macskák a meleg hang és a simogatás reményében ki?be sétálnak, ha zárva találják az ajtókat, beugranak az ablakon. Éjszaka vaddisznók csörtetnek át a kerten, egy-egy zordabb hajnalon már egy róka is odalopakodott a teraszra, és az orrát az ajtóüveghez nyomta. A madarak énekére Téli Márta jazzénekesnő, színésznő sokszor válaszolt már. Tíz boldog évet köszönhet ennek a háznak, amely a budai erdőben, egy völgyben áll.

Térdelő ház a hegyoldalban

A fiatal házaspárt eredetileg egy hangulatos, kissé romos kerti pincelejárat vonzotta ide. Megvették a hatszáz négyszögöles telket, gyönyörűen restauráltatták a rajta található pincét, és megépítették hozzá a házukat is. Azóta született harmadik gyerekük már ennek az új, svábhegyi birodalomnak a kicsi királylánya lett.

A gyűjtő otthonában

Jól mondják az építkezők, hogy az ember az első házat az ellenségének, a másodikat a barátjának építi, s csak a harmadikat saját magának. A közel ötszáz négyzetméter alapterületű, amerikai mediterrán stílusú, földszintes ház építésénél, amelyet egy helyi tervezővel készíttettek, házigazdáink már addig szerzett összes tapasztalatukat kamatoztatták. A lakófunkciókat egy szinten akarták elhelyezni, úgy, hogy egyrészt legyen egy központi tér a közös életre, amelyet elsősorban az egy légtérben helyet kapott nappali, konyha és étkező szolgál, ugyanakkor a családtagok számára meg kellett teremteni az elvonulás, a pihenés lehetőségét is.

Mackó-lak

Egy fiatal pár számára az első lakás mindig egészen különleges. Lehetőséget ad mindkettőjük számára, hogy olyan otthont teremtsenek, amelyet egyéniségükre formálhatnak, ahol megvalósíthatják régóta dédelgetett elképzeléseiket, kiélhetik kreativitásukat. Ráadásul kényszerítő körülmények nélkül, pusztán kedvük, ízlésük, praktikus szempontok, és persze pénztárcájuk szerint rendezkedhetnek be, hiszen más megkötésük egyelőre még nincs, ketten vannak. Kihívás és kaland tehát a feladat. Így érezhette ezt Edina és Janó is, amikor három évvel ezelőtt, több hónapnyi keresgélés után rátaláltak erre a szombathelyi lakótelepi lakásra.

Ahol ébren is álmodunk

Talán egy évtizede, életemben először Kanadában láttam olyan épületet, amelyben több tucat öröklakás volt, kívülről-belülről akár egy ötcsillagos hotel is lehetett volna. Gombnyomásra nyílt a teremgarázs kapuja, hangtalanul suhant a lift, süppedős padlószőnyeg borította a hosszú folyosókat, míves faerezetű ajtókon fényesre szidolozott névtáblák és kopogtatók csillogtak. Az épület földszintjén uszoda és szauna állt a lakók rendelkezésére. Akkor még nem gondoltam, hogy ilyen kényelmet és élhető körülményeket biztosító otthonok egyszer nálunk, Magyarországon is lesznek. Ilyenben jártunk Balatonfüreden.

Ötlettár idill

Gyerekkorában Viktória minden lakást lenyűgözőnek talált. Vonzotta a hangulat, amit az égő lámpák fénye áraszt a kíváncsiskodóknak, ha kívülről pillantanak be egy otthonba. Később lomtalanításokon, eldugott kis boltokban, külhoni bolhapiacokon, a legmeghökkentőbb helyeken jutott olyan tárgyakhoz, amelyek őrzik még a tulajdonosukhoz fűződő intimitást. Ma sem tűri az - előregyártott" dolgokat. Ahogyan vonzódik a régihez, olyan könnyedén jár-kel a mai stílusok között, minden vásárra, kiállításra ellátogat. Mindig azon töri a fejét, hogyan rakhatná össze úgy azt a valamit, ami csakis rá és arra a pillanatra jellemző, amikor meglátta és megszerette azt, amiből későbbi munkája során végül kandalló, szobafal, lépcső, vagy éppen konyhaszekrény lett. Hogy belülről is szemügyre vehesse a régóta csodált lakásokat, néhány évvel ezelőtt elvégzett egy lakberendezőtanfolyamot, saját házukat pedig Szilágyi Balázs építésszel terveztette meg.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Az új budapesti Duna-híd

Eredményt hirdettek az új budapesti Duna-híd megtervezésére kiírt nemzetközi pályázaton, az első díjat az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve kapta. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb. Eredményt hirdettek az új budapesti Duna-híd megtervezésére kiírt nemzetközi pályázaton, az első díjat az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda közös terve kapta. A zsűri értékelése szerint a kétszer három forgalmi sávos, villamosközlekedésre is alkalmas, kétpilonos, ferdekábeles híd terve statikailag a legátgondoltabb, esztétikailag kedvező kialakítású, elegáns, karcsú, harmonikus, és városképileg a legkedvezőbb. Komoly elismerés Budapestnek, hogy a tervpályázatra a tapasztalt magyar irodák mellett a világ vezető tervezői közül is többen jelentkeztek – mondta az eredményhirdetésen Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Hozzátette: a budapesti hidakon egy nap alatt több mint 600 ezer jármű és többszázezer ember kel át, a belvárosi szakasztól eltérően a város déli szakaszán nincs elég átkelési pont. Csepel és Budapest egyesülése óta – azaz immár közel 70 éve – nincs a városhatáron belül közvetlen összeköttetés a budai kerületek és a XXI. kerület között – mutatott rá. Csepel mint Budapest egyik aranytartaléka fejlődésének feltétele a Budával és a szomszédos kerületekkel való gyors és közvetlen összeköttetés megteremtése – jelentette ki. Az új híd közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között. Fontosnak nevezte, hogy az új híd megfelelő kapacitású, ahhoz szervesen kapcsolódó közúti hálózathoz csatlakozzon. Tarlós István elmondta, hogy a várható forgalmi változásokról készült hatástanulmány adatai szerint az új híd megépülésével naponta több mint 30 ezer gépjárművel csökkenhet a belvárosi hidak, valamint napi csaknem 8 ezer autóval az Üllői út forgalma. Egy új, déli körgyűrű alakul ki, a kötöttpályás közlekedéssel együtt kétszer három sávos új közlekedési korridor jön létre Buda és Pest között – tette hozzá. A bírálóbizottság döntésénél főbb értékelési szempont volt a hasznosság és az esztétika mellett az innováció, a szerkezeti hatékonyság, a karbantarthatóság és nem utolsósorban a költségek optimalizálása. Tarlós István hangsúlyozta, hogy az új Duna-híd meghatározó eleme lesz a városképnek, a gyakorlati hasznon túl művészi értékével is jelképezni fogja a XXI. századi Budapestet. Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos az eredményhirdetésen úgy fogalmazott: Budapest csak akkor tud egy város lenni, akkor tud működni, ha hidak ívelik át a folyót, Duna nélkül, hidak nélkül nincs Budapest. Kitért rá, hogy átlagosan 20-25 évente épül – felváltva északon és délen – új dunai átkelő Budapesten, legutóbb 1995-ben a Rákóczi, 2008-ban pedig a Megyeri híd. Kitért rá, hogy a nemzetközi pályázatra 17 hídtervező építész- és mérnöki irodát hívtak meg, a pályázat nagy sikerrel zárult. Az első helyezett tervezővel szerződést kötnek, ezután indul a teljes és részletes tervezési munka, majd az engedélyek beszerzése, ami várhatóan 2-3 évet fog igénybe venni. Fotó: Az UNStudio és a Buro Happold Engineering tervezőiroda első díjat nyert pályaműve - az új híd látványterve budapest.hu  

Formabontó mesterterv Makaóban

A Zaha Hadid Architects Morpheus nemrég átadott szállodája Makao városának megvalósult álmai közé tartozik. A Morpheus szálló esetében hiába keresünk hagyományos értelembe vett vázszerkezetet, határoló falazatot, de találunk helyette szabadon áramló teret, „kitinvázat”, optimális elrendezést, és szobrászati formavilágot. A Zaha Hadid Architects Morpheus nemrég átadott szállodája Makao városának megvalósult álmai közé tartozik. A Morpheus szálló esetében hiába keresünk hagyományos értelembe vett vázszerkezetet, határoló falazatot, de találunk helyette szabadon áramló teret, „kitinvázat”, optimális elrendezést, és szobrászati formavilágot. A 40 emeletes épület két magból áll, amelyek a pódiumon keresztül kapcsolódnak egymáshoz, majd elkülönülve s felfelé haladva, a tetőtéri szinten újra összekapcsolódva eggyé olvadnak. A magasba törekvő projekt ablakai a hagyományos kínai jade-faragási technikákra emlékeztetnek. Az üveg és az északi és a déli homlokzatokat összekötő három lyuk az épületen belül egyedi tereket hoz létre. A saroklakosztályok mind a belső átriumra, mind a városra nyíló kilátással rendelkeznek. A szállodában összesen 770 vendégszoba, s lakosztály találhat. A nagyteljesítményű üvegezés kirekeszti a napenergia jó részét, és a speciális kitinváz a jade-faragás-szerinti technológiát követve a megdermedést követően kellő árnyékolást biztosít. Ahelyett, hogy hűvös lenne azonban az egész átriumban, csak egyes zónáknál használnak lokalizált légkondícionálást, mint például a társalgókban és az éttermekben. {igallery id=4799|cid=961|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Fotókon a Ludovika Campus

Négy kategóriában, mintegy 700 pályamű született a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja fotópályázatán, amelyen a résztvevőknek a Ludovika Campus épületeit, az Orczy-kertet és az egyetemi életet kellett bemutatni. A legjobb pályázatokat ünnepélyes keretek között díjazta a zsűri, az NKE új oktatási épületében rendezett eseményen, amelyen magazinunk két fotósa is előkelő helyen végzett, Palkó György és Holló Hunor nyerte az Építészeti fotók kategóriáját. Négy kategóriában, mintegy 700 pályamű született a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja fotópályázatán, amelyen a résztvevőknek a Ludovika Campus épületeit, az Orczy-kertet és az egyetemi életet kellett bemutatni. A legjobb pályázatokat ünnepélyes keretek között díjazta a zsűri, az NKE új oktatási épületében rendezett eseményen, amelyen magazinunk két fotósa is előkelő helyen végzett, Palkó György és Holló Hunor nyerte az Építészeti fotók kategóriáját. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem megújuló Ludovika Campusát idén márciusban vehették birtokba az egyetemi polgárok. A városfejlesztés részeként újjászületett és 10 hektárral nagyobb lett Belső-Pest legnagyobb közparkja, a korábban nagyon rossz állapotban lévő Orczy-park is. Egy olyan, a lakosság által díjmentesen használható közpark jött létre, ahol a többi között sportpályák, játszótér, valamint egy pihenésre is szolgáló nagy zöldterület várja a lakosokat. A fotópályázatra négy kategóriában lehetett nevezni: épületfotókat, sorozatokat, valamint a hely szellemét és az egyetemi életet megörökítő alkotásokat lehetett beküldeni. A bíráló bizottság tagjai között volt a többi között Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkár, Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és Skardelli György építész is. Nyertes pályaművek: www.ludovikafotopalyazat.hu