Tudnivalók a szomszédjogokról
Az ingatlanok használata – alapuljon az tulajdonjogon, bérleten, haszonélvezeten stb. – szükségképpen kihat másokra, jellemzően a szomszédokra. A használat kereteinek fundamentuma régi elv, miszerint minden jog határa a másik személy azonos jogának terjedelme. Ezen alapul a szomszédjogok és a tulajdonjog korlátainak különös szabályairól szóló 2013. évi CLXXIV. törvény is, azzal, hogy ettől elsősorban helyi önkormányzati rendeletek tartalmazhatnak eltérő szabályokat.
Az ingatlan zava [...]
Igazi otthonérzés
A szegedi családi ház lakói valahogy öt év után sem érezték jól magukat a tágas falak között, valami hiányzott belőle a valódi kapcsolódáshoz. A befejezetlenség helyett a szívesen „otthonlevés” érzését Debreczeni András és Oláh Ildikó, „Az én menő lakásom” lakberendezői teremtették meg.
Amikor a szegedi megrendelők megkerestek bennünket, hogy 140 négyzetméteres házukat kellene igazi otthonná varázsolni, a távolság miatt elbizonytalanodtunk. A megrendelő azonban kitartó volt, így végül egy [...]
Meghitt karácsony
Szépség, hajlékonyság, minőségi anyagok, a klasszikus elegancia ötvözete jelenik meg a karácsonyi pompába öltözött 65 négyzetméteres lakásban. tulajdonosa külföldön él, ám az ünnepeket és a szabadidejét magyarországi otthonában tölti, ami a nyugalom szigetét jelenti számára.
Vendéglátónk, Yvette, még gyerekkorában szüleivel költözött külföldre, de a szabadidejét Magyarországon tölti. Azért vásárolt saját lakást magának, hogy ezt minél gyakrabban megtehesse. A karácsony nemcsak azért külön [...]
Saját bio zöldség, egyszerűen
Aki szeret kertészkedni, annak sem egyszerű eldöntenie, hogyan tud a leghatékonyabban valóban vegyszermentesen ízletes zöldségeket és gyümölcsöket termeszteni. Íme néhány tipp a vegyszermentes növényvédelemhez!
Katicabogár. Kevesen tudják, pedig igazán hasznos, ha azonnal több katicát telepítünk a kertünkbe. No, de hogyan? Katicabogár-lárvákat lehet kapni különféle bio áruházakban is. A rovarokat természetesen aktív lárva állapotban kapjuk, amelyek így azonnal megkezdik a tetvek elpusztít [...]
Kültéri világítás, bárhová
A kültéri világítás megvalósítása komoly fejtörést okoz. A házon lévő lámpák hálózatra kötése egyszerű, ám az udvar megvilágítása jóval bonyolultabb, mert a házból kell elvezetni az áramot. Szerencsére ma már rendelkezésünkre áll olyan alternatíva, amivel gyorsan és kevesebb pénzből, ráadásul roppant egyszerűen valósíthatjuk meg elképzeléseinket.
Egy napelemes kültéri lámpa rendkívül mutatós hangulatvilágítást ad az udvarnak, de sokan nem tudják, hogy napjainkra már milyen hatékonnyá fejl [...]
Nőies, finom elegancia
Vendéglátónk arra kérte Babos Ágnes lakberendezőt, hogy kedvenc színét felhasználva tervezzen barátságos, fiatalos otthont. A stílust rábízta a tervezőre, a szakember pedig pontosan tudta, hogy csakis nőies és modern elemekhez nyúlhat.
A lakás tulajdonosának régi álma volt, hogy Budapesten éljen. Szereti a hely hangulatát, szépségét, múltját és természetesen a nyüzsgését is. Babos Ágnes lakberendező már a lakás kiválasztásában is segédkezett, az ő javaslatára vásárolta meg a belvárosi lak [...]
Melegburkolatok fürdőszobába?
Nem is olyan rég még elképzelhetetlennek tartottuk, hogy melegburkolat – pláne egy szép meleg fa erezett padló vagy egy retro mintás dizájnkülönlegesség – kerüljön a fürdőszobánkba. Szerencsére már e téren sem kell kompromisszumot kötnünk, hála a mai innovatív anyag- és felületmegoldásoknak.
A fürdőszoba ma már egyre inkább szobahatású, meghitt tér vagy egy vidám és fiatalos szoba, ahol örömmel indul a reggel, és ahol jól esik a pihenés, feltöltődés egy fárasztó nap végén. Éppen ezért már [...]
Miben nyújthat segítséget egy ingatlanos?
Egy ingatlanszakember segítsége számos olyan előnyt nyújt ingatlaneladásban, amire nem is gondolnánk. Egy jó ingatlanos olyan tanácsokkal lát el bennünket, amivel a lehető legtöbbet hozhatunk ki az eladásból.
Egy jó ingatlanos keretet, rendszert ad a teljes folyamatnak, illetve segít megtalálni azokat a szakembereket, mesterembereket is a környéken, akik segítenek a lehető legjobb állapotba hozni az ingatlant eladás előtt. Olyan üzletet köt, ami az eladó és a vevő számára egyaránt jó meg [...]
Praktikus és tetszetős fürdőszoba
Az esztétikus fürdőszoba a higiénés igényességünk és a szépség iránti idealisztikus vágyunk színtere. Egy hely, ahol legtöbbször csak magunk vagyunk. Tisztálkodunk, énekelünk, és van, hogy csendben, gyertyafényben relaxálunk. Ember, víz és kő találkozik.
Egy esztétikusan megtervezett fürdőszobában garantáltan mosolygósabban indul a reggelünk. Habár általában kevesebb négyzetméteren megvalósított helyiség a lakás többi szobájához képest, mégis itt jelennek meg a burkolatok legnagyobb menny [...]