Author: admin
Otthoni wellness: vágyaink netovábbja!
Wellness, azaz érezd jól magad: nagyobb költségvetésű otthonokban, igényesebb szállodákban, panziókban manapság már kötelező a wellnesshelyiség kialakítása. A fárasztó nap után egy szauna és fél óra jakuzzi… érdemes volt megszületni!
A szaunatérben sosem használunk Otti kőburkolatot, legfeljebb a kályha mögötti falszakaszon, mert a beton és a műkő vezeti a hőt, így rendkívüli módon felforrósodna. A pihenőben, előtérben, öltözőben és a vizesblokkban már nem kell nélkülöznünk, sőt… ezek n [...]
Változások a gépjármű-felelősségbiztosításban
A 2010. január 1-jén hatályba lépett új szabályozás több ponton is lényeges változást eredményez az eddigi kárrendezési eljáráshoz képest, legalábbis a jogalkotó szándéka szerint. [...]
Közlekedők figyelem, jelentősen módosult a KRESZ!
2010. január elsejétől több mint 60 ponton változtak a közúti közlekedés szabályai. A KRESZ módosulása leginkább a kerékpárosokat ill. a motorosokat érinti, de nem árt résen lenniük az autósoknak sem, hiszen új közlekedési táblákkal és útjelekkel találkozhatnak, illetve a KRESZ egy-két érdekes új szabályozást is tartalmaz, többek között a vasúti átjárókkal és a gyerekülésekkel kapcsolatban. [...]
Megbízható Electrolux szárítógépek
Az Electrolux márka ötvözi a klasszikus dizájnt a hihetetlenül modern funkciókkal és teljesítménnyel, olyan szabadalmaztatott funkciókat kínálnak, amellyel kevés más vállalat tud lépést tartani. A szárítógépek tekintetében továbbfejlesztette LuxCare Dry technológiáját a Balanced Dry nevű termékkel, így az érzékelők még jobban képesek detektálni a nedvességet és az optimális mennyiségű hőt megfelelő ideig alkalmazni.
A felsőbb kategóriás modellek például képesek jelezni, hogy egy kabát vag [...]
Energiatakarékos, könnyűszerkezetes ház
A Knauf Insulation mosonmagyaróvári székhelyű partnere, a Jövő Háza Bt. 2007 óta épít házakat, könnyűszerkezetes technológiával. A falszerkezetben Ecose technológiával gyártott Naturboard 035 táblás, a vízszintes födémen pedig Naturoll Pro 039 tekercses szálas hőszigetelés vesz részt az épület energiagazdálkodásában.
A vevők a jól hőszigetelt könnyűszerkezetes házakba vetett hitét jól fémjelzi a folyamatosan hosszú várakozólista, valamint a beköltözött lakók pozitív visszajelzései.
[...]
Az élettársak vagyoni viszonyai
Az élettársak vagyoni viszonyait a 2013. évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) gyakorlatilag szerződéses viszonyként értelmezi, és akként fogja fel a házasság jogintézményének elsődlegességét vallva. A törvényi szabályozás kettős természetű, az élettársi viszony házassággá fejlődve családjogi intézményként él tovább, házasságkötés nélkül – illetve azonos nemű párok esetén – az élettársi kapcsolat mint szerződéses viszony ítélendő meg, családjogi jelentőségét döntően a kiskorú gyermekek kapcsán nyer [...]
Harmonikus Himalája sófalak
Ha otthonunk kialakításakor az áruházakat járva úgy érezzük, hiába kínálnak szebbnél szebb, trendi dekorációkat, világítási megoldásokat – ezek valamiért mégsem nyújtják azt a meghitt élményt, amit egy igazi otthontól elvárnánk, akkor érdemes valami egészen újszerűt, egyedit, és mindenekelőtt természetes megoldást találni.
A környezettudatos és látványos LED-sorok, akár a gyönyörű műmárvány-, látszóbeton falak vagy a különleges burkolatok mind-mind a modern tér igazán ízléses kortárs elem [...]
A cseréptől a parkettáig
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság idén az építőanyagok közül a hazai és külföldi gyártású tetőfedő anyagok (betoncserép, égetett agyagcserép, szálcement, bitumenes és fém tetőfedők), valamint a parketták, laminált padlók forgalmazási előírásainak betartását, a megfelelőség igazolást, a beépítési útmutatót és a kötelező jelölések meglétét ellenőrizte, valamint a tárolással kapcsolatos szabálytalanságokat vizsgálta. [...]