Év Háza 2022 díjátadás

Elegáns budapesti villa és a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervezői vehették át ünnepélyes keretek között az évtizedes hagyományra visszatekintő független szakmai pályázat, az Év Háza pályázat díjait, amelyet 20 középület és 25 családi ház közül választott ki a szakmai zsűri. A helyszínről élőben közvetített eseményt a teremben ülő közel 130 szakember mellett sokan az online térben követték az idén is.

Év Háza 2022

A 2008 óta új időszámítását élő szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt. Sőt a szervezők harmadik éve a közönség véleményét is megkérdezik. Idén 20 középület és 25 családi ház került az elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. A pályázatot évről-évre a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével írják ki, fenntartását pedig az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése és támogatása teszi lehetővé. Az Év Háza pályázatot a Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatta be 2022-ben is, a családi ház, lakóépület kategóriát a Prefa Hungária Kft. és a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft., a középület kategóriát pedig a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. és a Meva Zsalurendszerek Zrt. támogatta.

Budapesti villa és szolnoki középület nyert

Családi ház kategóriában a fődíjat idén Fazekas Katalin DLA és Vilics Árpád a téglaburkolatos, elegáns A15 villa tervezéséért kapta. Fernezelyi Gergely DLA, Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építész értékelésében így fogalmazott: „A Kettőpera Stúdió munkája gondos alapossággal és a környezet, illetve a megrendelő iránti érzékenységgel készült. Fazekas Katalin és Vilics Árpád épülete stílusosan és kifinomultan ötvözi a nemzetközi építészeti trendek friss lendületét a helyszínre jellemző anyaghasználattal és tömegével elegánsan idézi meg a környezet meghatározó villáinak világát. A házat érett építészeti gondolatok izgalmas sűrűsége és részleteiben kérlelhetetlen igényessége emeli ki a többi magasszínvonalú kortárs épület közül.”

A legjobb középületért járó díjat Álmosdi Árpád, Csendes Monika és munkatársaik, Szabó Gabriella, Balogh Tóth Anna a szolnoki Várkapu Látogatóközpont tervezőinek ítélte oda a neves zsűri. Szoják Balázs, az Év háza díj alapító kurátora így értékelt: „A vár, a nyomainak hiánya ellenére, konkrét formai emlékek nélkül, de a mai szolnoki identitás élő része és igénye maradt. Ennek az eltűnt múltnak a megidézését láthatjuk a történelmi árvízvédelmi falakban, a várszerű formálásban, és az egykori kő kaputorony felelevenítésében, az új látogatóközpont létesítésekor. Az alkotók őszinte, tiszta és mai elemekkel formáltak. Kemény határt szabtak maguknak a bizonytalan múlt felé fordulásnak. Nem archaizálnak, hanem kortárs választ adnak építészetileg a feltett kérdésre. Nem várat terveztek, nem másoltak, hanem inkább egy várszerű, élő funkcióval megtöltött jelet hoztak létre.”

Hét épület kapott különdíjat

Az Év Háza pályázat esetében ki lehet jelenteni, hogy a támogatói különdíjak is egytől egyig szakmai díjak, hiszen odaítélésükről szintén a zsűri dönt – ezúttal is hét ilyen díj talált gazdára.

A következő épületek tervezői vehettek át különdíjat a 2022. évi Év háza pályázaton:

  • Biró Béla, Fodor Dániel, Kállay Ferenc, Nagy Béla: Fészek Református Óvoda, Debrecen – a Magyar Építész Kamara Szakmai Különdíja
  • Sipos György: A műemléki védelem alatt álló Rónay sírkert helyreállítása, Kiszombor – a Magyar Építőművészek Szövetségének Szakmai Különdíja
  • Gyergyák Ákos DLA és Kozák Barnabás: Belvárosi Társasház átépítése Pécsett – Leier Főtámogatói Különdíj
  • Benczúr László és Weichinger Miklós: Normafa Kapu – Fogadóközpont, Budapest – Hella Támogatói Különdíj
  • Draskóczy Gergely, Németh Tamás, Mészáros Gabriella, Bereczki Sándor, Szakolczai Alida: Kozmo Hotel és Társasház, Budapest – Meva Támogatói Különdíj
  • Bánáti Béla, Hartvig Lajos DLA, Lőcsei Vera, Kiss Noémi: A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodaépülete, Budapest – Prefa Támogatói Különdíj
  • Klobusovszki Péter DLA, Rose Balázs Családi ház, Göd – Terrán Támogatói Különdíj

Híd a szakma és a megrendelő között

Az Év Háza pályázat a szakma által az építésznek ítélt díj, a folyamat újdonsága azonban, hogy a szervezők idén is megkérdezték a nagyközönség véleményét a pályaművekről. A közönségszavazás megrendezését idén családi ház kategóriában az OTP Ingatlanpont és az OTP Pénzügyi Pont, középület kategóriában pedig az Internorm Ablak Kft. támogatása tette lehetővé. „A közönségszavazás fontosságát továbbra is abban látjuk, hogy az hídként szolgálhat a szakma és a megrendelők között. Érdekes látni, hogy néha mennyire más a szakma és megrendelő véleménye” – mondta Rajki Diána, a mintegy 12 éve a pályázati folyamatot szervező Build-Communication ügyvezetője.

Hasonló véleményen van Piros Szilvia, a közönségszavazás családi ház kategóriáját támogató OTP Ingatlanpont Kft. régióvezetője, aki a díjátadón így fogalmazott: „Az Év Háza családi ház, kis társasház közönségszavazás támogatóiként küldetésünknek tekintjük, hogy ösztönözzük azt a folyamatot, hogy párbeszéd alakuljon ki az építész szakma és az általuk alkotott épületek használói között. Az otthonteremtés szakértőiként szoros kapcsolatban állunk az ingatlantulajdonosokkal és különösen fontos számunkra a véleményük. Úgy gondoljuk, hogy a közönségszavazás jó lehetőség arra, hogy a pályamunkák a szakmai megmérettetés mellett szélesebb körhöz is eljuthassanak.”

„A korábbi évek tapasztalatai alapján idén is örömmel csatlakoztunk ehhez a kezdeményezéshez. Egy középületen az ablakok nagyobb igénybevételnek vannak kitéve. Minőségi nyílászárókkal a nap mint nap érezhető komfort és a fenntartási költségek drasztikus csökkenése mellett hosszú távú, gondtalan üzemeltetést biztosítunk a beruházónak.” – indokolta az együttműködést Monostori Gábor, az Internom Ablak Kft. – műszaki vezetője.
A középület kategóriában a közönség a Csörgő Csaba György és Szász Zoltán által tervezett jászberényi Rock Safety irodaépületét választotta a legjobbnak, míg családi ház kategóriában Rácz Lajos, kisújszállási családi háza bizonyult a legnépszerűbbnek.

Minden évben neves zsűri dönt

Nem túlzás azt állítani, hogy a hazai építészeti elismerések tekintetében az Év Háza Bíráló Bizottsága a legrangosabb szakmai grémium. A példamutató építészeti teljesítményeket értékelő zsűribe a hazai építészet legfontosabb szakmai szervezeteinek képviselői mellett minden évben meghívást kapnak az előző években Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is.

A zsűri elnöki pozícióját Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke tölti be jelenleg. További társelnökök Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az Év háza pályázat elnöki tisztét 4 évig ellátó szakember, valamint Dr. Hajnóczi Péter DLA, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj alapító kurátora. A zsűri szakértő tagjai Tóth Balázs, okl. építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője, valamint Dr. Tóth Elek, a BME címzetes egyetemi tanára, illetve a 2021-ban Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek: Erhardt Gábor, Erő Zoltán, Fernezelyi Gergely DLA, Lente András és Szőke László.

További információ: www.evhaza.hu

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop