Category: Archívum
Oázis a Dunántúlon
Ha felkapaszkodik az ember egy tolnai domb tetejére, és ott megállva végigtekint az alatta elnyúló szelíd lejtőkön, lankákon, nagy nyugalom szállja meg. Itt nincsenek nyüzsgő metropoliszok, csak bájos falvak és élhető, kedves kisvárosok. Ma is békesség ül ezen a tájon, amelyet már a kelták, majd a rómaiak is laktak, később törökök, tatárok dúltak, és amelyet mégis sikerült a huszonegyedik századba is eredeti, paradicsomi szépségében átmenteni. [...]

Győr, a találkozások városa
Győr, a találkozások városa olyan város, ahol otthonos körülmények között találkoznak az évezredes kulturális hagyományok a modern, csúcstechnológiára épülő iparral, az értékek megőrzése és gyarapítása itt jól megfér egymás mellett. a jövőbeni fejlődés egyik legnagyobb garanciája, hogy a győriek a magukénak érzik városukat. [...]
Nagyközség, városi rangon
Budakeszi a főváros és a budai hegyek ölelésében szépen meghúzódó település. A két Árpád-kori falucska, Alkeszi és Felkeszi összeolvadásából született, mai arca - a településpolitikának köszönhetően is - híven tükrözi múltját. A török hódoltság után betelepült német családok házaiból álló négy-öt párhuzamos hosszú utca jelenti ma Budakeszi rendkívül értékes, és szerkezetében szinte tökéletes épséggel fennmaradt történelmi településközpontját. A falut körülölelő hatalmas erdőségek - Vadaspark, [...]
Adóslisták – előnyök és hátrányok
Negatív adóslista régóta létezik, mégis az utóbbi időszakban szabadultak el az indulatok körülötte. A rendszerben ugyanis hiba van: nem mindig és minden esetben indokolt ugyanis, hogy valakit nevesítenek a rosszul fizetők bankközi listáján. A pozitív adóslista pedig éppen a hiánya miatt borzolja a kedélyeket. Banki vezetők szerint ugyanis olcsóbb lenne a kölcsön, ha biztosan tudhatnák, az illető jól fizető adós. [...]
Kötelező jótállás a lakásépítésre
Hazánkban évtizedeken keresztül nem volt jótállási kötelezettség az új lakások építésére. Ha a kivitelező hibásan teljesített, a vitákat a Polgári Törvénykönyv szavatossági szabályai szerint kellett elrendezni, és csak 1988 elején lépett hatályba az 53/1987. (X. 24.) MT rendelet. Az alábbiakban gyakorló bíró foglalja össze a fontosabb tudnivalókat, azzal a megszorítással, hogy még elenyésző a jogerős ítéletek száma, amelyek a gyakorlat számára iránymutatásul szolgálhatnának. [...]
A tér karakteres elemei
Aki teheti, kandallót építtet otthonába. Egyrészt a látvány, az esztétikai érték miatt, másrészt praktikus okokból. A kandalló ugyanis monumentalitásán, kivételes szépségén túl kiváló fűtőberendezés is. [...]
– Termoszban – lakni jó
A nem megújuló energiahordozók fogyása, folyamatos drágulása miatt egyre magasabb lesz a fűtési számlánk. Pedig e kényszerűség alól van kibúvó: fokozott hőszigeteléssel minimálisra csökkenthetjük kiadásainkat, igaz, nem csekély beruházás árán. A korszerű falazóelemek, a szabványosnál jóval vastagabb hőszigetelő rétegek, a hármas üvegezésű ablakok beépítése ugyanis többletköltségekkel jár. Egy befektetés akkor mondható gazdaságosnak, ha viszonylag rövid időn (nyolc-tíz éven) belül megtérül. Lak [...]
Árérzékenység, igényesség
A hitelintézeteknek és ingatlanirodáknak az év első három hónapjára jelentősen csökkent forgalma áprilisra érte el az átlagot. Tapasztalatok szerint a vásárlók egyre magabiztosabban mozognak a piacon, árérzékenyebbek és igényesebbek. A jó elrendezés, az ideális szobaméretek, a minőségi kialakítás, a vonzó lakókörnyezet és mindezek mellett a reális árazás mind fontosabbá válik. [...]
Jogok és kötelezettségek
Gyakori az olyan ajándékozás, amikor az ajándékozó saját részére fenntartja a haszonélvezeti jogot. Előfordul az is, hogy a tulajdonos az ingatlanát úgy adja el, hogy a haszonélvezeti jogot fenntartja magának. [...]
Transzportbeton használata a családi házaknál
A transzportbeton olyan betonkeverék, amelyet üzemben állítanak elő, szállítóeszközben szállítják a felhasználás helyére, és készrekevert állapotban adják át a megrendelőnek [...]