kertem, virágom

Kert hét év után

Igazi csemege, ha építész mutatja be a kertjét, mint ahogy tette ezt áprilisi számunkban Callmeyer Ferenc is (A MI OTTHONUNK 2002. 4. szám 76-77. oldal). Ám ha ugyanabban az utcában még két másik Callmeyer-kert is van - a fiú és a lány kertje - , akkor tovább fokozható az élvezet. A családi kertkultúra hatása dominál az utódoknál vagy az egyéniség - És mi a szerepe az időnek - Judit kertje hétéves, Lászlóé tíz. Ennyi idő egy kertben elegendő arra, hogy szembenézzünk tévedéseinkkel vagy élvezzük a sikert. Ezúttal Callmeyer Judit kertjét mutatjuk be.

Térkialakítás mesterfokon

Alábbi kertbemutatónk szerzője szokásunktól eltérően maga a tulajdonos. Feleségével együtt - lévén mindketten kertészmérnökök - néhány éve maguk tervezték, alakították ki kertjüket, így igazán pontosan ismerik azokat a hasznos ötleteket, amelyeket érdemes másoknak is megvalósítani. Szakavatott módon már a tervezés, telepítés során figyelemmel voltak a talaj minőségére, arra a fontos szempontra, hogy a ház-kert kapcsolat közvetlen legyen, a kert növényállománya főleg lomblevelű fákból és cserjékből, kisebb számban fenyőfélékből álljon. A térkialakításnak köszönhetően a gazdag fajtaösszetételű növényállományt úgy helyezték el, hogy a kertnek nincs gyűjteményes hatása.

Kert - tíz év után

Igazi építészkert a fiatalabbik Callmeyer utód, László portája is, amely a ház szerves része. A bejáratnál a nevezetes akantusz bokor (Acanthus hungaricus) virul, amelynek leveleit a korintoszi oszlopfőkről ismerjük. Görögországból hozta az idősebb Callmeyer. Idén egy jégeső alaposan megtépázta. Az akantusz szereti ezt a vidéket, bőven hullatja, pontosabban lövi a magját szerteszét; A ház tetején kopognak a - töltények".

Egy kert születése

Kerttervezőként gyakran keresnek meg családi ház kertjének tervezésével. A telefonos megbeszélés után izgatottan várom az első találkozást. Vajon milyen lesz a ház stílusa, melyek a megrendelő elképzelései, - tujakertet" kell-e kialakítani, vagy szeretik a virágzó lombos cserjéket is? A bemutatásra kerülő kertnél kedvező feltételek fogadtak: Szívemhez közelálló mediterrán jegyeket hordozó ház, tágas telken. A burkolatokat sem alakították még ki, szóval teljes VOLT a tervezői szabadság. AMI Nem utolsó szempont: a tulajdonosok is szimpatikusak VOLTAK, fiatal házaspár kisgyermekkel, s hogy jó ízléssel megáldottak voltak, azt a házuk is mutatta. Egy szép kert születése elsősorban a megrendelő érdeme, hiszen a kerttervezés közös munka, a megrendelő és a természet jóváhagyásával.

Ellenséges vegetáció - Allergiát okozó növények

Lakóhelyünk utcáin, terein, parkjaiban járva, hazatérve kertünkben, majd az ajtón belül is az év minden szakában számolnunk kell azzal, hogy növényeink életvitele nem veszi figyelembe legyengült, érzékeny immunrendszerünket. A teraszról gyönyörködünk a kert virágba borulásában, és észre sem vesszük, hogy könnybe lábad a szemünk és zsebkendőért nyúlunk. Az allergiás személy általában több allergén faktorra is érzékeny, és nagy valószínűséggel az allergiás szülő gyermekében is kialakul a betegség, ami az asztma első lépcsőfoka is lehet.

Ahol a madarak is otthon vannak

Amint beköszönt a jó idő, a budai villa nyaralóvá alakul a buja növényzet ölelésében megbúvó kéklő medencéjével, nyugágyaival, szalonnasütőjével, és a színpompás virágokkal. Ez a kert is azt igazolja, hogy néhány bokorcsoporttal, ötletes kő lépegetővel és a legegyszerűbb mezei virágokkal harmonikussá tehetjük a házunk körüli környezetet.A harmincas évek elején épült budai villa kertje a ház asszonyának birodalma. Õ álmodta meg az otthonukat körülölelő növényzetet. Lelkesen járt kertészetről kertészetre, míg rátalált a vágyva vágyott tujákra, bokrokra, virágokra. Saját kezűleg ültette el őket.A család élete tavasztól őszig a kertben zajlik, így fontos, hogy a szabad ég alatt is harmonikus környezet vegye őket körül. A virágokat úgy választotta ki és csoportosította, hogy a kert már kora tavasszal virágba boruljon, s késő őszig folyamatosan legyen egy-egy színfolt a zöld levelek között. Mivel a kertészkedést sohasem tanulta, harmóniaérzékére és ötleteire hagyatkozva alkotta meg a művészi kompozíciókat.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Új parkrészek átadása a Városligetben

A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projekt keretében megújult a botanikus kert, az új kutyás élménypark, és a két kilométer hosszú, kivilágított Városligeti Futókör – jelentette be Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, amellyel immár több mint 150 000 m² zöldfelület újult meg, és közel 500 új, egészséges fát ültettek el. A Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszanyerte régi fényét a Városliget egyik legkülönlegesebb növényeit felvonultató, ismeretterjesztő parkeleme, a botanikus kert, amelyet az újranyitásra Mőcsényi Mihályról, a tájrendezés magyarországi oktatásának megalapozójáról neveztek el. A parkrészt a FŐKERT 100 éves jubileuma alkalmából adták át, 1967-ben. A bemutatókertnek szánt területen gyógy- és fűszernövények, konyhakerti növények, szőlő, gyümölcs, egynyári virágok, vízi-, mocsári és sziklakerti növények is helyet kaptak. A kert központi elemeként egy esőkunyhó szolgált, de látványosságai közé tartozott a forrás táplálta csobogós vízrendszer és a pergola a két vízmedencével. A felújítás során az eredeti, a Főkert tervtárában fellelhető 1967-es és 1969-es kertépítészeti tervek, valamint az 1980-as megvalósulási terv nyújtottak segítséget. Így a Mőcsényi Mihály Botanikus Kert területe déli irányban megnőtt, a Királydomb felé eső oldalon, a parki sétány pedig egy fasorral beljebb került. A megújult kert egyik sétányán kialakítottak egy lugast, melyhez kiegészítésképpen kerti tipegős útvonal kapcsolódik, segítve a parkrész bebarangolását. Helyet kapott a területen egy különböző felületekből álló KNEIPP ösvény is, melynek mezítlábas használata javítja az egyensúlyérzéket, jótékony hatással van testtartásunkra. Újra az eredeti nyomvonala mentén kanyarog a területet behálózó, hangulatos patakrendszer, melyet forrás táplál, és visszatértek a nyílt vizeket és a mocsári élővilágot bemutató medencék is. A megújult Mőcsényi Mihály Botanikus kertbe mintegy 335 különböző fajtájú új növényt ültettek el, több mint 35.000 példányszámban. Az esőbeálló leromlott állapotú épülete helyett egy új, modern épület került, mely vendéglátói, kiszolgálói és ismertterjesztői funkciót kapott. Új kutyaparadicsom A városligeti parkfejlesztés második ütemében egy újabb tematikus kutyás élménypark is várja a gazdikat és négylábú kedvenceiket. A mintegy félhektáros új kutyaparadicsomot könnyen megközelíthető helyen, az Ajtósi Dürer sor-Stefánia út kereszteződéséhez közel alakították ki, területét biztonságos kerítés határolja, melyen több, zsilipes rendszerű bejáratot helyeztek el. A parkrész különlegessége, hogy külön elkülönített részt kaptak a kistestű és a nagytestű kutyák, így elkerülhetőek lesznek a konfliktusok, ütközések. A tervezők mindkét részen terepalakulatokkal megmozgatott játéktereket alakítottak ki ügyességi elemekkel, alagutakkal, ugró akadályokkal, szlalom pályákkal. A gazdik és a kutyusok kényelméről kombinált használatú ivókutak és padok gondoskodnak, a terület tisztán tartását pedig több mint egytucat kutyapiszok gyűjtő segíti. Fontos megjegyezni, hogy a Városligetben – néhány elzárt terület kivételével – továbbra is biztosított a szabadon kutyázás lehetősége. Természetesen az új Kutyás élménypark teljes növényzetet újjávarázsolták, a területén 6 új lombos fát ültettek el és több mint tízezer cserjét és évelőt is elhelyeztek, így a Hermina úti „testvéréhez” csatlakozva Budapest egyik leghangulatosabb kutyabarát helye jött létre. Futás a Ligetbe(n) A futás ma már a legnépszerűbb tömegsportok közé tartozik: az országban százezrek, a fővárosban tízezrek húznak naponta futócipőt. Kimondottan nekik készült a Városligeti Futókör. „A Városligeti Sportcentrum őszi átadását követően a park Budapest legsokoldalúbb sporthelyévé vált, melynek kínálata tovább erősödik. Nagy örömünkre szolgál, hogy végre a pesti oldalon is a Margitszigeti futópályához hasonló alternatívát tudunk kínálni, ami ráadásul modern és biztonságos szolgáltatásokkal várja a sportág szerelmeseit. A futókört a következő napokban vehetik birtokba a sportolók” – mondta el Gyorgyevics Benedek. A Városligeti Futókör tervezése során a folyamatosan egyeztettek a budapesti futókat képviselő szervezetekkel, hogy a pálya vonalvezetés, burkolata a sportolók igényei szerint alakítsák ki. Mindezeknek köszönhetően a kiváló minőségű, 2 kilométer hosszúságú, színezett – az izületeket kímélő - rekortán borítású pálya teljes hosszában kivilágított. A fák között kanyargó, rendkívül hangulatos vonalvezetésű pálya belépési pontjainál bemelegítő területeket helyeztek el a sérülések elkerülése végett, a nyomvonal mellett pedig számos ivókút szolgáltatja a frissítőt. A sportolók kényelmét a Városligeti Sportcentrum női, férfi és akadálymentesített öltözői szolgálják. www.ligetbudapest.hu  

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.