Virágok, vízililiomok, Monet

Talán az utolsó?
Az építészet megfagyott zene
Görögország ízei

Kertbolondként szerencsés vagyok, hogy kétszer is járhattam az impresszionizmus atyjának teremtményében, Claude Monet Giverny-i díszkertjében. Először egy tikkasztó nyári napon, mikorra megfáradtak már a kerti út pergoláin futó iszalagok, futórózsák, a hőség enyhülésére vártak az ágyás szarkalábjai, napraforgói, kardvirágjai. Fölöttük ezerszám döngicsélő méhecskék, andalító zsongásuk ma is a fülembe cseng. Igazán elemében akkor csak az árnyékos, tavirózsákkal, vízililiomokkal teli Jardin d’Eau-t találtam, zöld íves fahídjai ismerősként köszöntek vissza a festményekről.

 

monetkertje 720

 

 

Idén május elején a kert bimbózó, tavaszi arcában gyönyörködhettem. A fák rügyei még éppen csak kipattantak, a tó is csak ébredezett, de a virágok már teljes pompában, pazarul ragyogtak.

A XIX. századi impresszionista festők valamennyien hódoltak az akkoriban divatos kertszenvedélynek, közöttük Monet is, lakjon bárhol. Negyvenhárom évesen, 1883 tavaszán vásárolta meg a házat Giverny-ben az egy hektárnyi gyümölcsössel, hogy népes családjának lakhelye és a maga számára igazi festőparadicsom legyen. Már a ház is élmény, tetten érhető benne az igazi lakásművészet, legyen az akár csak a konyha vagy étkező. Négyéves unokám a sárga megszállottjaként földbe gyökerezett lábban torpant meg az étkezőajtóban, látva a halványsárga étkezőgarnitúrát: „Mama, én is ilyet akarok!” Monet nagy átalakításba fogott a vásárlást követően. A lakóház előtti gyümölcsfák helyére kertészek segítségével díszalmák, díszcseresznyék kerültek, a későbbiekben már négyre volt szüksége, a „festékdoboznak” titulált geometrikus formájú ágyásokba ő képezte a színfoltokat, minden évszakban színpompás évelőkkel és egynyáriakkal (Clos Normand). A festő nem volt szakember, könyvekből tanulta a kertészetet, folyamatosan gyűjtögette, cserélgette a növényeket. Így alakult ki az örökké változó arcú kert, amelyben teljes pompával ragyognak a fények és a természet színgazdagsága.

Monet szenvedélyesen gyűjtötte a japán nyomatokat, a házban számos látható belőlük, nyilván ez a magyarázata, hogy később újabb nyolcezer négyzetméternyi területet vásárolt, ahol egy merőben más hangulatú, japános jellegű tavas kertet alakított ki (Jardin d’Eau). A két kert teljesen szeparált egymástól, kis alagúton jutni át egyikből a másikba. A telken futó patak vizét felduzzasztotta, csodaszép, természetesnek ható tórendszert kialakítva, hogy „legyen a szemnek min felvidulnia, szolgáljon a festéshez motívumnak”. A nagy tó köré bambuszok, azáleák, rhododendronok, nyárfák, szomorúfűzek, páfrányok kerültek – össze is vitatkozott a helyi lakosokkal, akik féltették a patak vizének tisztaságát az egzotikus növényektől, hiszen abban mostak, ott itatták állataikat. A japán nyomatok zöld fahídjai és lilaakácai is megelevenednek a kertben, a paradicsomi világba mintegy kétszázötven tavirózsás festményén át láthatunk: mind más és más, hirdetik a festő zsenijét. Monet halála után a kert elvadult, szinte áthatolhatatlan dzsungellé vált, elkorhadtak a hidak, majd ötvenévnyi gazdátlanság után kelt életre. 1980 óta látogatható, és a helyreállítás sikerét bizonyítja, hogy ma újra csodálhatjuk benne Monet megálmodott színeit, a fényeket és az általa teremtett hangulatot. Nemhiába a világ tizenhárom legszebb kertjének egyike.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop