Homlokzati hőszigetelés, díszburkolat

A hőszigetelés a mai felfelé vágtató energiaárak mellett nem elhanyagolható nyűg, hanem fontos tényezője egy lakóháznak. Nemcsak a fűtési költségek csökkentésében, de a nyári nagy meleg távoltartásában is fontos szerepet játszik a homlokzati hőszigetelés és díszburkolat, természetesen a hűtésben még más technikák is rendelkezésünkre állnak, például tájolás, eresz kiképzés és egyéb árnyékolások.

a fal homlokzati hőszigetelés és díszburkolat építése energiát takarít meg

Mivel a homlokzat hőszigetelése komoly összegekbe kerül (akár az építéssel egyidőben készítjük, akár utólag) ezért gondoljuk át, hogy mivel és milyen vastagságban és kivel készíttetjük el. Érdemes rá költeni, mivel így komoly összegeket tudunk megspórolni a fűtési számlán, egyebekben kötelező is a 2018. január elseje után használatba vett új lakóépületeknél, beleértve természetesen a családi házakat is. A legújabb előírások szerint a homlokzati falak U értékének, vagyis hőátbocsátási tényezőjének 0,24 W/m²K értéknek vagy ez alattinak kell lenni, ami igen jelentős nagyságú szigorítást jelent a korábbi 0,45-ös értékhez képest.

De hogyan tudjuk ezeket a számokat (esetleg jobbakat) elérni régi, illetve új építésű ház esetén? A válasz egyszerű: olyan anyagból kell építenünk a homlokzati falat, ami ennek az értéknek megfelel, amennyiben pedig ez nem megy, mert már régebbi építésű a házunk, vagy az anyagi erőforrásaink végesek, akkor a falat homlokzati hőszigeteléssel kell ellátni. Új építésű háznál választhatunk a téglák közül. Ezt természetesen beszéljük meg a tervezővel, kérjük ki a tanácsát. Manapság a téglagyárak haladnak a korral, és igyekszenek olyan téglákat gyártani, amelyek megfelelnek az új előírásoknak.

Természetesen önmagában ilyen téglát – kezelhető méretben –, nem lehet gyártani, de egyéb kiegészítők „beépítésével” már igen. Ilyen téglák, a teljesség igénye nélkül például a Wienerberger által gyártott alábbi termékek:

  • Porotherm 50 Thermo Rapid tégla – korábban Profi tégla (Dryfix ragasztóhabbal vagy falazóhabarccsal) 50 cm vastag, kimagaslóan jó hőszigetelő képességű külső téglafal építéséhez. Hőátbocsátási tényező: 0,12 W/m²K (2 cm-es hőszigetelő vakolattal);
  • Porotherm 44 Thermo Rapid tégla – korábban Profi tégla (Dryfix ragasztóhabbal vagy falazóhabarccsal) 44 cm vastag, Az ebből készült falak hőátbocsátási tényezője 0,14 W/m²K (2 cm-es hőszigetelő vakolattal);
  • Porotherm 44 X-therm tégla (korábban Porotherm 50 Klíma Rapid tégla – korábban Profi tégla), mely újszerű üregszerkezete biztosítja a tégla hőszigetelő képességét. 0,21 W/m²K lesz az épület téglafalának hőátbocsátási tényezője 2 cm-es hőszigetelő vakolattal;
  • Porotherm 38 X-therm tégla (38x25x23,8 cm) – a téglafal hőszigetelő képessége éppen hogy, de eléri a 0,24 W/m²K értéket 2 cm vastag hőszigetelő vakolattal.

LEIER által gyártott téglák:

  • LeierPLAN 44 iSO, mely U értéke 0,16 W/m2K, 2 cm vastag hőszigetelő vakolattal;
  • LeierPLAN 44 iSO + mely hőátbocsátási tényezője 0,15W/m²K, 2 cm vastag hőszigetelő vakolattal.

Hőszigetelés, csak körültekintően

Ha a választott téglánk, illetve a meglévő falunk hőátbocsátási tényezője nem megfelelő, akkor következik a homlokzati hőszigetelés. Általánosságban nem mondható meg, hogy milyen vastag hőszigetelést kell felraknunk, mert ez függ a mögötte lévő falszerkezettől. Nagyon fontos, hogy kizárólag a szükséges vastagságot tegyük fel, ne vékonyabbat, mert nem lesz megfelelő a hőátbocsátási tényező, és többet fogunk fűtésre költeni. Ezen kívül, ha pár év múlva mégis szeretnénk rárakni újabb réteget, még egyszer ki kell fizetnünk a felrakás és színezés árát is. Hőszigetelő anyagokból sokféle van a piacon. Lehet ásványi szálas, üvegszálas, polisztirol hab, grafitos polisztirol hab és még egyebek. Ezek közül nem könnyű választani, mindenképpen kérjük ki a tervező tanácsát, és hallgassunk rá. Nagyon oda kell figyelni a szakszerű kivitelezésre is.

A homlokzati hőszigetelő táblákat ragasztással és mechanikusan is (dübelezéssel) rögzíteni kell, mielőtt felhordjuk rá a színvakolatot vagy festéket. Ha rosszul rögzítjük a táblákat, a szél szívó hatására akár le is eshetnek, amire nem egy példa van. Tartsuk szem előtt, hogy négyzetméterenként minimum 6 db dübellel kell rögzíteni a lapokat. Ha nem megfelelő a kivitelezés, nem érnek össze a lapok, a sarkoknál nem megfelelő a toldás, akkor keletkezhetnek hőhidak is, ami előbb-utóbb penészesedéshez vezethet.

A hőszigetelő anyagok hővezetési tényezője (λ), a teljesség igénye nélkül, általában a következő:

  • EPS habok 0,035-0,042 W/mk
  • XPS habok 0,035-0,042 W/mk
  • Grafitt EPS 0,030-0,031 W/mK
  • kőzetgyapot, üveggyapot 0,035-0,040 W/mK
  • PiR/PUR habok 0,022-0,030 W/mK

Díszburkolat a hőszigetelésen

Ha nem akarunk színvakolatot vagy festést a hőszigetelésre, hanem valami mást, szóba jöhet a homlokzat burkolása is. Itt felhasználhatunk természetes követ, burkolótéglát és egyéb burkolóanyagokat is. Amennyiben ragasztott homlokzati burkolatot szeretnénk, nagyon figyelni kell a megfelelő rögzítésre, mivel csak a dübelek és a ragasztó tartja: ilyen esetekben legalább 8 db dübelt alkalmazzunk négyzetméterenként, és a hálót is rögzítsük mechanikusan. Így akár 10 mm vastag természetes követ is ragaszthatunk a homlokzatra, de mehet rá az égetett kerámia, ami téglaburkolatszerűen néz ki, vagy akár fagyálló kőporcelán lapok is.

Burkolótégla/díszburkolat esetén használjunk xps lapokat, a burkolótéglának pedig az alapra kell felülnie, és a téglákat rozsdamentes pálcákkal is be kell kötni a teherhordó téglafalba. Általában négyzetméterenként 5 db kötőelem elhelyezése szükséges, ezen felül a széleik mentén, nyílások körül további 3 db elemet kell beépíteni. A kötőelemek a vízszintesen kampózott végükkel csatlakoznak a burkolófal vízszintes hézagjaiba. Hőszigetelt szerkezet esetén a hőszigetelő táblák mechanikus rögzítését leszorító tárcsákkal kombinált kötőelemekkel tudjuk a burkolótéglákat rögzíteni.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop