Vidékről a belvárosba

Vendéglátónk a negyvenedik életévét betöltve új fejezetet nyitott életében, ennek részeként vidékről Budapestre költözött. Horváth Barbara lakberendezőnek ehhez az újrakezdéshez kellett tökéletes otthont terveznie.

Házigazdánk, Anikó a negyvenedik születésnapján elhatározta, hogy új fejezetet nyit az életében, munkahelyet és lakóhelyet vált. A gyönyörű Duna-kanyar helyett Budapestre költözött, mégpedig a főváros egyik legelegánsabb negyedébe. Az Alkotmány utca és Hold utca sarkán található polgári házban egy igazán jó tájolású, világos, 84 négyzetméteres lakást vásárolt. A kedvenc színe a fehér és a bézs, ezért azt kérte Horváth Barbarától, hogy otthonában ez a két szín dominánsan jelenjen meg. A fehérnek egyébként szimbolikus jelentősége is van, hiszen az újrakezdést jelképezi.

A lakás az ügyes tervezésnek köszönhetően nem zsúfolt, felesleges részleteket nem találunk benne. Hozzátesszük, a hölgy alig hozott magával bútort, az egyetlen darab, amihez ragaszkodott, a nappaliban található aranyszínű dohányzóasztalka volt, és néhány textília. A nappali éke a hófehér, kényelmes kanapé, amely mély ülőfelülettel, tartós kárpittal készült. Mellette, egy vastag, kör alakú szőnyeg közepén szinte vonzza a szemet az aranyszínű asztalka, közel az étkezőszakaszhoz. A hölgy kérése volt az is, hogy a fa vagy a fahatású anyagok hangsúlyosan jelenjenek meg a terekben. Ennek eredménye, hogy a tévét egy modern, részben fahatású falpanel emeli ki, de a parketta vagy a nappali polcok és tárolók is fából készültek. A könnyűszerkezetes fa polcrendszer alapvetően geometrikus darab, ezt ellensúlyozandó a sok lekerekített felület és a visszatérő kör motívum.

Vendéglátónk nagyon szereti otthona puhaságát, nőiességét, a lágy felületeket, amilyenek az étkezőasztal székei is. Álomszép a hálószoba is, a franciaágy mögött elhelyezett tükör és fahatású falszakasz izgalmas megoldás, ráadásul növeli az amúgy sem kicsi térérzetet. Egyedi hangulatot kölcsönöz a gömbökből álló csillár, a mélyen belógó gömblámpák is, amelytől kicsit buja, játékos és nagyon nőies a légkör. Anikó elégedett az eredménnyel, mint mondja, így igazán könnyű volt otthont váltani, hiszen olyan esztétikus környezetbe került, amit ma már semmivel nem cserélne el.

Törekszünk arra, hogy otthont teremtsünk, ne „csak” lakást újítsunk fel. Mindezt úgy, hogy megfeleljen a kor igényeinek, harmonizáljon környezetével, de megőrizze a múlt építészeti értékeit, a benne rejlő idő sava-borsát is..
Horváth Barbara,
Bertényi András

ingatlanfejlesztők

 


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop