Várbazár átadása

bazarMa adják át a Várbazár felújításának első ütemét, az Ybl által tervezett újjáépített épületrészeket, majd nyárra elkészülnek az új részek: a mélygarázs és a multifunkciós rendezvényterem, de rövidesen megkezdődik a Lánchíd utca felújítása is. A Várbazárban működött Ifjúsági Park éppen harminc éve, 1984-ben zárt be, három évvel később a világörökség részévé vált az épületegyüttes. A folyamatosan lepusztuló, romló épületet, a főváros szégyenfoltja a világ száz legveszélyeztetettebb világörökségi épületének listájára is felkerült. Nem egyszerű műemléki rekonstrukcióról van szó, hanem az épületegyüttest 21. századi funkciókkal is kiegészítették, így azt a mai látogatók jól ki tudják majd használni, és Áder János államfő is szívesen igénybe veszi majd az eredeti pompájában felújított Várbazárt az államfői vizitek, nagyobb létszámú delegációk fogadása alkalmával.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop