Talajnedvesség ellen – utólag

A nedvesség okozta károk nem csak esztétikai jellegűek, hanem döntően hatnak az építmények tartósságára, komfortérzetünkre, egészségünkre, és nem utolsósorban pénztárcánkra. Bár a falazatok teljes kiszárítása fizikailag és műszakilag nem lehetséges, megfelelő eljárásokkal a nedvesség jelentősen csökkenthető. Elérhető egy olyan egyensúlyi állapot, amelyben a károsodások megállnak, és nem lépnek fel egészséget károsító tényezők sem.

 

 

A nedvesség falazatokban történő megjelenése anyagroncsolódást is előidéző fizikai, kémiai folyamatokat indít el, sók szaporodnak fel, gombafertőzések alakulhatnak ki. Az utólagos vízszigetelési módszer kiválasztása előtt az első és döntő kérdés az, hogy honnan származik a nedvesség. A talajfelszín feletti cseppfolyós vizeket – figyelmen kívül hagyva a természetes folyó- és állóvizeket – csapadéknak, a felszín alatti vizeket talaj-, szivárgó, vagy rétegvizeknek nevezzük. Az egyenletesen eloszló talajvíz a talajnedvesség. Ezen kívül beszélhetünk még kondenzvízről, amely elégtelen hőszigetelés, vagy nem kielégítő szellőzés miatt keletkezik. Különösen erős lehet a kondenzvízképződés a külső homlokzati falak belső felszínén.

 

Az egyszerűbb esetek

Általános szabályként rögzíthetjük, hogy a csapadékvizet az épülettől megnyugtató módon el kell vezetni. Ez az esetek többségében nem jelent többet az eltömődött csatornák kitisztításánál, vagy a törött, lyukas ereszcsatornák cserélésénél, illetve a földalatti és földfelszín feletti csatornacsövek kicserélésénél. Domb- és hegyoldalak esetén felmerül a lezúduló csapadékból, vagy hóolvadásból keletkező csapadékvíz elvezetésének igénye is, amelyet vízelvezető árkokkal eredményesen meg lehet oldani.
Külön probléma a beépített épületgépészeti csövek és fittingek tömítetlenségeiből előálló nedvesedések esete. Az ilyen hibákat sürgősen fel kell tárni, és a szükséges javításokat azonnal el kell végezni, mert az épület károsodása mellett az épületgépészeti berendezések is károsodnak (kazánok, szivattyúk stb).
A kondenzációs okból keletkező nedvesedések a falazat hőszigetelésével oldhatók meg. Erre már kialakult, több éves múlta visszatekintő, kialakult módszerek állnak rendelkezésre.

Jelek a lábazati részen…

A talajnedvesség, talaj-, szivárgó és rétegvizek elleni védelem ilyen egyszerű, vagy egyszerűnek tűnő módszerekkel nem intézhető el. Ha nedvességről, illetve az általa előidézett fizikai, kémiai eredetű változásokról beszélünk, tudnunk kell, hogy az építőanyagok porózus szerkezete az, amely lehetővé teszi a víz (nedvesség) építőanyagba történő behatolását. A nedvesedési problémák és a velük párhuzamosan kialakuló károsodások először mindig az épületek lábazati részén, illetve a pincék belső falán jelennek meg. A földfelszín feletti részeken általában kapillárisan felszálló nedvesség jelenik meg. A falak nedvességtartalmát ezen kívül a földdel kapcsolatos részeken a szivárgó vagy lejtő vizek, régi épületek esetében a magas sótartalomból eredő higroszkópos vízfelvétel, illetve a kapilláris kondenzációból eredő nedvesség befolyásolja még.

Utólagos vízszigetelések

A talajjal érintkező épületszerkezetek utólagos vízszigetelésénél mindig külső szigetelés készítésére kell törekedni. A szigetelőrendszernek teknőszerűen körbe kell ölelnie az épületet, és csatlakoznia kell a kialakított belső szigetelőrendszerhez. Ezen rendszerek jellemzője, hogy fizikailag tartják távol a nedvességet a falazattól, nem törekednek a falazat szerkezetébe behatolni, ott fizikai, kémiai változásokat előidézni.

Vízzáró vakolatok
Vízhatlan cementkötésű, sokszor műgyantával módosított javító anyagok, amelyeket több rétegben, szigorú technológiai előírásokat betartva kell felhordani.
Hátrányai: jó vízzáró hatás nem érhető el velük; inkább kiegyenlítő rétegként alkalmazhatóak a műanyag vagy ásványi kenhető szigetelések alá; nagy rétegvastagságukból következően érzékenyek az utókezelésre.

Cementkötésű kent szigetelések
Egy vagy két komponensű vakolatpor-keverékek, amelyeket a helyszínen víz hozzáadásával lehet készre keverni. Általában kvarchomokot, cementet és más fizikai és kémiai adalékanyagokat tartalmaznak. Műanyaggal feljavított rugalmas habarcsokat is készítenek, szemcseméretük 1 mm alatti.
Hátrányai: legalább 24 órán keresztül nedvesen kell tartani a felvitt rétegeket; felhordáskor a felület pórusainak még képesnek kell lenniük víz felvételére; +5C° alatti levegő és felületi hőmérséklet alatt általában nem lehet felhordani ezeket az anyagokat; a frissen felhordott anyagot védeni kell a csapadéktól, fagy, napsütés, szél hatásaitól; felhordásuk idő- és munkaigényes, kettő vagy három réteg szükséges.

Bitumenes szigetelő masszák
Műanyaggal modifikált szigetelő masszák, amelyeknek igen jó a repedésáthidaló képességük már alacsony hőmérsékleten is. Vízzáróak maradnak repedések kialakulása mellett is. Ellenállnak a deformáló erőknek, jól keverhetők más anyagokkal is, így különböző célra kifejlesztett változatok is rendelkezésre állnak. Rendszerben alkalmazva 2 bar víznyomású és 5 mm széles repedések áthidalására is képesek. Alkalmasak magas használati igényű pincehelyiségek falainak kapilláris záró/párazáró bevonataiként is. A könnyen repedő helyek is jó eredménnyel szigetelhetőek.
Hátrányai: érzékenyek a mechanikus sérülésekre; érzékenyek az UV sugárzásra; kerülendő a bitumenes szigetelés készítése alatt a szigetelés belső oldalát támadó víznyomás, ezért köztes ásványi alapú merev vagy rugalmas kent szigetelésből szigetelést kell készíteni; +5C° alatti hőmérsékleten nem lehet dolgozni velük; az egyes rétegek felhordása között 24-48 órának kell eltelnie; érzékenyek a kenő- és üzemanyagokra, szerves oldószerekre, olajokra; a készre szigetelt felületet mechanikai úton védeni kell.

Bitumenes és műanyaglemez szigetelések
Erősen anizotróp tulajdonságú membránszerű hordozóanyagot itatnak át bitumennel, és ezt a felületet ismét bevonják. A hordozóréteg lehet papír, üvegfátyol, üvegszövet, poliészterszövet, alumínium vagy rézszalag, polietiléntereftalát fólia. Talajvíz elleni szigetelésként is alkalmazhatók.
Beépítési módjuk lehet: simított ragasztás, öntött ragasztás, öntés és hengerezés, lángolvasztás, hegesztés. Inkább nagy sík felületek szigetelésére alkalmasak.
A bitumenes lemezek alternatívájaként műanyagból készült szigetelőlemezek is alkalmazhatók. Ezek anyaga hőre lágyuló műanyag: PIB (poliizobutilén), ECB (etil-kopolimer-bitumen), PET (polietilén-tereftalát), PVC (polivinilklorid), EPDM-elasztomerek. Ragasztással, forró levegős melegítő ékes hegesztéssel, átlapolással illesztjük össze őket.
Hátrányai: rögzítésükhöz ragasztóanyag szükséges; sarkoknál és egyéb éles helyeken ragasztóanyaggal bevont öntapadó csíkokat kell alkalmazni; felületi bevonásra alkalmasak, nem szüntetik meg a falazatban lévő sók hatását; alapok bevonásánál nagy a földmunkaigény; mechanikai sérülésekre érzékenyek; beépítés utáni javításuk problémás.

Szivárgórendszerek
Szivárgórendszer alatt a talaj cső- vagy árokrendszerrel történő víztelenítését értjük. Ezzel a módszerrel a fölösleges vizet összegyűjtjük, és elvezetjük a falazattól. Akkor ajánlatos a kiépítése, ha a falszerkezetet egyébként is fel kell tárni falszigetelés készítéséhez. A szivárgórendszert úgy alakítják ki, hogy az a rendszerbe beáramló vizet megszűrje.
Hátrányai: utólagos kiépítése költségigényes, mert az építési fázisban az alaphoz visszatöltött földet újra ki kell termelni, és a szivárgórendszer elemeit a helyére beépíteni.

Anyagba beépülő szigetelések

Léteznek olyan anyagok, amelyek teljesen új alapelvet követve részben vagy egészen kielégítik a vízzáró vakolatokkal szembeni igényeket, ugyanakkor hatásosak a sólerakódások ellen, és képesek a falazatok vizesedésének megszüntetésére is. Alapelvük szerint kémiai reakciót előidézve behatolnak a porózus építőanyagok kapillárisaiba, ott új, oldhatatlan kémiai vegyületeket hoznak létre. Leszűkítik a kapillárisok átmérőjét, de nem tömítik el a pórusokat, így a páradiffúzió továbbra is lehetséges. Hidratálják a hidratálatlan cementszemcséket. A felületükön olyan bevonóréteget hoznak létre, amely megakadályozza a víz, savak és lúgok habarcsba történő behatolását. Hatásos működésükhöz vízre van szükség, a falazatot (beton, tégla, terméskő) nem kell kiszárítani, elég az építmény belső és földfeletti részeinek bevonása. Elmaradhatnak a jelentős költségű földmunkák. Ezek az anyagok komplex rendszert képeznek, utólagos szigetelések készítése esetén 9 bar víznyomásig hatásosak.

Nem megfelelő megoldások:

  • diszperziós és latex festékek (alacsony a falazatból távozó páraáteresztő képességük);*bitumenes bevonók alkalmazása (megakadályozza a párolgást, a nedvességet feljebb tolja);*mészhabarcsos vakolatok (nem kötik meg a falazatban lévő sókat);*házilagosan készített vízzáró vakolatok magas cementtartalommal (megakadályozzák a párolgást, feltolják a párolgási zónát a bevonat fölé);*hullámos, bitumennel, vagy kátránnyal átitatott kartonok (megakadályozzák a falazatban lévő nedvesség elpárolgását, felnyomják a nedvességet a védett rész fölé);*felverődő víz magasságában elhelyezett csempe- vagy kerámiaburkolatok (megakadályozzák a párolgást, feltolják a párolgási zónát a védett rész fölé);*a falazat nedvességét elvezető-kivezető csövek (az oldott sók miatt ellentétes hatás);*szellőző csatornarendszer kialakítása a falazatban (szerkezeti hibák kijavítása, utólagos függőleges szigetelés beépítése esetén lehet erősen kétséges az eredménye);*hősugárzó vezetékek falazatba építése (nem szünteti meg a kapilláris nedvességszállítást, növeli a sófelhalmozódást, a falazat fokozottan nedvesedik).

  • Ezt megelőző cikkünk:

    Hozzászólások

    0
      0
      Az Ön Kosara
      Your cart is emptyReturn to Shop