A villamos hálózat

Ha azt szeretnénk, hogy épülő házunk technikailag megfeleljen a jelenkövetelményeinek, mindenképpen érdemes keresni (interneten, lakberendezési újságokban, építész, belsőépítész ajánlása alapján) egy olyan céget, szakembert, aki képes átfogó koncepciót kialakítani a ház rendszereire, ezen belül a villamos rendszerekre.

 

 

Tervezéskor fontos szempont a fűtés, hűtés, szellőztetés, a főzés, mosás, az épület energiaháztartása. Ebben például egy hőszivattyú vagy medence, jacuzzi, klíma áramigénye domináns, de a mosó-, mosogatógépek és a kerámiatűzhelyek, sütők sem 20 W-ot fogyasztanak! Ha ezeket nem gondoljuk végig, könnyen előfordulhat hogy az áramszolgáltató csak 5-6 számjegyű összegért vállalja a 3 x 64-96 A-es teljesítményigényünk kielégítését.

 

Az izzóktól a LED-ekig

Ezt követheti a világítás problémaköre, egy kellően hatékony, és egyúttal takarékos rendszer kialakítása. A kellemes érzetet biztosító világítás mindenképpen vegyes: tartalmaz hagyományos izzókat, illetve halogéneket (egyre kisebb mértékben), és kompakt, sőt hagyományos fénycsöveket (pl. rejtett indirekt világítás), továbbá LED alapú eszközöket is. Ez utóbbiak ma még csak helyi és hangulatvilágításra alkalmasak, de arra kifejezetten megfelelőek (pl. színváltós RGB LED-ek). Amennyiben a fényforrásokat eldöntöttük (ha nem is a konkrét modellt, de a típust), akkor jön a következő kérdés: hogyan és honnan vezéreljük őket?

Szabályozhatóság, távvezérlés

Ma már egyáltalán nem luxus a fényerő (fényintenzitás) szabályozása és a távvezérlés, időzítés, a mozgás-, jelenlét-, és fényérzékelők alkalmazása, illetve a sokat távol lévőknél a jelenlét-szimuláció, továbbá valamilyen távoli (sms, internet stb.) elérési lehetőség. Az sem hátrány, ha a riasztó élesítésével a hűtőn (és a riasztón) kívül mindent áramtalanítani tudunk.
Célszerű, ha a riasztó (ami csak akkor ér valamit, ha „szól is valakinek”, és tartalmaz füst- és CO-érzékelőt is) kamerás rögzítő rendszerrel és internetes eléréssel is rendelkezik, hiszen egy megbízhatóan működő 4 kamerás rendszer ma már 200-300 ezer forintból kihozható. A biztonságot is erősíti, és az egyre forróbb nyarakat is segít elviselhetővé tenni egy jól átgondolt árnyékoló rendszer (napernyő, redőny), amit természetesen vezérelni és mozgatni kell árammal, ha ki akarjuk küszöbölni a „jó öreg” gurtnit.

A hálózat előnyei

Alapigényünk a kommunikáció és a szórakozás, ezeket egyre inkább érdemes az internet köré szervezni. Ehhez az építkezés szintjén nem is kell más, mint egy (vagy inkább két párhuzamos) CAT 5/6, esetleg igényesebbeknek optikai hálózat kialakítása. Ezek a kábelek ma már olcsóbbak, mint a sima rézkábel. A tévé analóg antennajelét ugyan pár évig még koaxiális kábelen lehet vezetni, de a digitális HD tévéjeleket már nem! Egyre többen nem akarnak telefonhálózatot a házba, pedig egy többszintes családi házban kényelmesen tarthatjuk a kapcsolatot IP alapú telefonokkal. Ne felejtsük el bevinni a hálózatot a konyhába és a fürdőbe, mert egyre több hűtő fog a neten utántölteni (ha megengedjük neki), valamint tükör alapú tévét nézhetünk, és természetesen zenét is hallgathatunk a kádban.
A zene és video/fénykép megosztásnak is nagyon egyszerű és praktikus eszköze a hálózat, azaz csak egy helyen, egy médiaszerveren kell tárolnunk az összes tartalmat, amihez mindenki igénye szerint férhet hozzá, akár egyszerre. Ha szeretjük a filmeket és a jó zenét, ne sajnáljuk a pénzt egy színvonalas házimozira, ami feltétlenül jó hangosítást és egy vetítőt jelent. Ezeket nem kell azonnal megvenni, de a helyüket kiépíteni mindenképp érdemes.
Még egy fontos szempont, ha már a költséges elektronikánál tartunk: a villámvédelem. A meleg nyarak egyre gyakoribb kísérői a szélsőséges viharok, záporok. Ha egy teljesen kiépített 3 lépcsős villám-(túlfeszültség-) védelemre nem is telik, a drágább villamos fogyasztók dugaljait legalább helyileg védjük.
Végezetül ne felejtkezzünk meg a kert és a lakás növényeinek vizet biztosító automatikus öntözőrendszerről sem, és csak megemlítjük a ma már szinte alapnak számító motoros kert- és garázskaput vagy kaputelefont.
Ez lett volna az az elektromos étlap, amit egy tervezőnek mindenképpen fel kell ajánlania, ebből választhat mindenki igénye és lehetősége szerint.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop