Színekbe öltözve

Enteriőrjeink kialakításának egyik fontos mozzanata a színek megválasztása. A kis fővárosi lakás tulajdonosai azt kérték Sátori Edit belsőépítésztől, hogy fiatalos, lendületes karakterükhöz, nyitott életvitelükhöz illő mozgalmas formákkal, élénk színekkel hozza létre álmaik lakását.

Az alig 50 négyzetméteres lakás gazdái komoly dilemma előtt álltak otthonuk kialakításakor: legyen a tér puha, kényelmes, visszafogott, ahol az ember levezetheti a mindennapok eseményeit, vagy válasszanak sokszínű, élénk, fiatalos megoldásokat, amelyek jól szimbolizálják magát az életüket is. Sátori Edit belsőépítésszel szoros együttműködésben végül egy köztes megoldás született. Az eredmény magáért beszél, remekül illeszkedik egymáshoz a modern forma- és színvilág. A nappalikonyha-étkező füzérét úgy építette fel a tervező, hogy egyáltalán nem érezzük szűknek vagy zsúfoltnak a teret. Mindez a bútorok szellős elhelyezésének, visszafogott, éppen a lakás arányaihoz illő méretének köszönhető. A térben végigfutó fehérített tölgy padló nagyon jó választás volt, szép keretet ad az enteriőrnek, ugyanakkor kiemeli a részleteket. A sötétkék, barna és fehér összeállítás különleges hangulatot biztosít, amelyben jól mutat a modern, rozsdabarna kanapé, a vele szemben elhelyezett ’70-es évekbeli sideboard dizájn tároló, valamint a kecses, lehelet finom asztalka együttese.

Az étkezőrészt a nappalitól jobbra helyezte el a tervező. A kör lapú asztalka mindig jó választás, ha kis tér áll a rendelkezésünkre, könnyen körüljárható, praktikus, nem nyomja el az összképet. Ahogyan a lakás egésze letisztult, a látványos, mennyezetig futó konyhabútornak sincs egyetlen fölösleges díszítőeleme sem, teljesen beépítették a konyhagépeket is. A háló a lakás hátsó részére került, intimitását a nagyméretű franciaágy és a lágy színek adják. A háló távolabbi végére mennyezetig érő beépített szekrény került, a konyhával megegyező homokszínben. Ügyes megoldás a fürdőszoba fekete-fehér színjátéka, amelybe egy kis melegséget csempész az olajozott tölgy mosdószekrény látványa. A praktikum és a szépség kéz a kézben jár ebben a lakásban, ami a kicsiny tér ellenére is otthonos, meghitt, személyes.

Építészként célom, hogy egy lakásban a funkció harmonizáljon a dizájnnal, a megrendelőnek ne csak egy szép otthont tervezzek, hanem olyat, ami kiszolgálja mindennapos igényeit. Külön motiváció számomra, hogy az eklektikus elemek egységes egészet alkotva végül a megrendelő személyiségét és preferenciáit helyezzék előtérbe.
Sátori Edit
építészmérnök, belsőépítész

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop