Szépségbe burkolva

Elektromos fűtés – drága vagy olcsó, kinek éri meg?
Mérték, fantáziával párban
Család az asztal körül

A budapesti lakás különlegessége egyebek között a sokféle, változatos burkolat. A textiltől az élő moháig számos anyag megjelenik az enteriőrben, amely egyedi, magas minőségű és éppen a megrendelők ízlésének való.

szepsegbeburkolva 720

Vendéglátóink az új építésű társasházban megvásárolt 100 négyzetméteres lakásukból igazán szép és egyedi megoldást akartak kihozni, és úgy vélték, ehhez tervezői segítségére van szükségük. Tóth Angelikára esett a választásuk, akinek munkáit már ismerték. Az irány egy modern otthon volt, ami különleges, de nem hivalkodó, aminek minden egyes szegletét praktikusan lehet használni. A lakberendező ennek érdekében már az építtetőtől azt kérte, hogy a gépészeti részeket az előszobai szekrénybe csoportosítsa. „Ez a tulajdonosoknak nagyon tetszett, de a társasház kivitelezőnek már kevésbé, hiszen eltért a többi lakás megoldásától – mesélni mosolyogva Angelika. Mégis, a háziak kívánsága szerint alakult a téralkotás és a gépészet, mindemellett nagyon kevés falat kellett megmozgatni. A burkolat jellemzően kő és fa, valamint egyedi tapéták jelennek meg a helyiségekben. A nappali varázsát például a teljes falszakaszon megjelenő sötét tónusú gyapjútapéta adja, színes motívumokkal. Ehhez egy világos plüss sarokkanapét választottak, amely jól ellenpontozza a komorabb jelleget. Festményszerűen finom a szőnyeg mintázata, így elegáns, lágy és harmonikus az összkép. A televízió alatti bútor anyaga beton és furnérozott fa: izgalmas, kortárs, erőteljes dizájn. Fölé a falra fekete halszálka mintázatú burkolatot választottak, amelynek oldalára grafit tükörborítás került, hogy a fal vastagságát eltüntessék. A zöld fal nagy trend ma, Angelika is élt ezzel a megoldással: a nappali falán egy kép méretű mohacsoport jelenik meg, sajátos atmoszférát teremtve ezzel is.

A háziasszony rajong a konyhájáért, és indokkal! Itt fa hatású panelek és kő munkapultok vannak, utóbbiak 6 mm-es vastagságban. A konyha valójában egy légterű a nappalival, a válaszfal azonban azt az illúziót kelti, mintha külön helyiségben járnánk. A háló különlegessége, egyben a tervező nagy kedvence, a tükrös falpanel és mellette az oikos díszítő festés. Akárcsak az egész lakásban, a bútorok anyagai itt is mind moshatók, laza elegancia, finom tapintás és nagyon nemes megjelenés a jellemző. Az intim helyiségek szépsége a hálóval még nem ér véget: mindkét fürdőben hexa formájú burkolat van, ami kiemeli és különlegessé teszi a teret. Sokféleség és mégis egység az, amit sikerült a tervezőnek a vizes helyiségekben kialakítania. A kamaszlány szobája igazi XXI. századi dizájn: a fal oikos betonfestést kapott, amitől kicsit utópisztikusnak tűnik a tér. Az ágyfejvég a mennyezetig ér, amelyben led világítást rejtettek el vízszintesen, és fekete, mosható szövettel borították. Az ágy sajátossága, hogy szükség esetén akár két fotellé is alakítható.
Trend, finomság, lendület és elegancia szép ötvözete ez a lakás, amely kortárs és csúcsmodern, mégis emberi léptéket képvisel.

  

Legyen szó loftról, neobarokk enteriőrről vagy olasz minimálról, minden stílusban szívesen tervezek. Hiszek abban, hogy a jól működő lakás kellő kreativitással és precizitással kisebb helyen is kialakítható.

rejtozkodoeleganciaazerdoben portre

Tóth Angelika
lakberendező

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop