Szekszárd, a jövő városa

Az utazónak egy város a 6-os út mentén, nekünk, országjáróknak egészen mást jelent. Gemenc a Duna hosszan húzódó, holtágak, lápok, ligetek, nádasok tagolta árterület. Európa hasonlatos tájainak, vízi és erdei élőhelyeinek legnagyobbika, nem mellesleg az ország méltán legnevesebb gímszarvasvadászatának birodalma, a szőlészet egyik fellegvára a füzek, nyárok, tölgyek, kőrisek és szilek ölelésében. E csodás táj városa Szekszárd.

 

 

A kanyargó, többnyire csendes Séd partjáról Babits Mihály szülőházát pillanthatjuk meg, ami ma a költő emlékháza.

 

A gazdag örökség ápolása Szekszárd önkormányzatának önként vállalt felelőssége, s fogadott feladatát híven műveli.

 

E múzeum kincseit gyarapítja Mészöly Miklós, Csengey Dénes és Baka István hagyatéka is. A város szellemi kincseit, számos egyéb mellett, mutatják Liszt Ferenc munkásságára való megemlékezéseik, művészeti folyóirataik, melyek Európa-szerte terjesztik Szekszárd ragyogó hírét.

 

A törvényszék mai épülete mögött kis oskola működött, volt református tanoda, katolikus iskola, ma Kolping Szakiskola. Minden, amit magára valamit is adó település az övéinek szán.

 

A mai napig álló legrégebbi tanintézet a valahai Zöld kút téri vincellérképzést is szolgáló Polgári Iskola, ma Szent József Katolikus Általános Iskola. A zenei és rajz oktatáson kívül ugyancsak itt indult az iparosképzés, toronyórás, kályhás, rézöntő, rostás szakmákban. E hely nem utolsósorban befogadta a Magyar Foltvarró Céh rendezvényeit is.

 

A nemzeti tudománynak, közéletnek is számos nagyságot adott Szekszárd Garay János Gimnáziuma. Nem véletlen hát az „Iskolaváros” titulus. S akkor még nem is említettük a 2000 óta működő Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karát. A nagyvilág és Szekszárd közötti szegecsként ott az Illyés Gyula Megyei Könyvtár. A régi görög agorákhoz hasonlóan ez a hely a társadalmi élet színtere.

 

Szekszárdot a sportok egyik hazai fellegváraként tartják számon. Legrégebbi hagyománya a lövészsportnak van, de ha kihagynánk az atlétikát, a kerékpározást, labdarúgást, hibáznánk. Épp így, ha nem említenénk a kézi- és kosárlabdát. Triatlon, gyorstávírászat?! Megint csak Szekszárd!

 

Bogyiszló, Fadd, Fadd-dombori, Kakasd, Keselyűs, Szálka… Csónakból, partról egyaránt remek horgászlehetőségek tárházai e helyek. Ponty, csuka, amur, süllő, kecsege, márna, és még megannyi bográcsba kívánkozó pikkelyes akadhat a horgunkra.

 

Földrajzi fekvésének, régmúltba nyúló hagyományainak köszönhetően Szekszárd nevével mára összeforrt a bor fogalma. Éppen húsz éve annak, hogy a szekszárdi vármegyeháza borozójában megalakult az Alisca Borrend. Célja a történelmi borvidék megismertetése, a borkultúra terjesztése, az, hogy bemutassák a legkiválóbb helyi borokat, népszerűsítsék a terület gasztronómiáját, öregbítsék a magyar vendéglátás hírnevét. A borrend a borbarátok elé tárja múlt és jelen értékeit. Borbarátok?! Elődként tisztelhetjük Liszt Ferencet éppúgy, mint Garay Jánost és Babits Mihályt.

 

A 35 ezer lakosú tolnai megyeszékhely városvezetése „Szekszárd, a jövő városa” szlogennel indított programot, melyben – a kulturális és történelmi értékek megőrzése mellett – a gazdaság élénkítésére helyezte a hangsúlyt. Az M6-os autópálya átadását követően a város logisztikai szerepe felértékelődik a Duna-híd és a déli országhatár közelsége okán. Az Ipari Parkba folyamatosan érkeznek magyar és külföldi vállalkozások, de az önkormányzat maga is vállalkozik: a visszavásárolt közüzemi szolgáltatók (vízmű, hulladékszállító) mellett jövőre lakásokat épít. A következő év(ek)ben több, a turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázását célzó, illetve a városlakók komfortérzetét növelő beruházás indul el: szálloda, öko-turisztikai központ, uszoda és élményfürdő, sportcentrum.

Szekszárd a jövő, a bor és a művészetek városa, ahol jó bor mellett, nyitott szívvel várják az élményekre vágyót.

Sportban is utaznak
A sportélet kapcsán nem feledkezhetünk el azokról sem, akik lehetővé teszik Szekszárd utánpótlás-nevelését. Az UKSE egyik fő támogatója a környék meghatározó logisztikai vállalata, a Sió-Trans Kft., amely családi vállalkozásból nőtte ki magát. A kezdetben belföldi árufuvarozással foglalkozó cég mára többek közt nagy autóipari beszállítók logisztikai partnere. Szekszárdi telephelyén üzemelő raktárában tranzitáruk rövid ideig történő tárolását, valamint hosszú távú bérraktározást is vállal.

A rovat a Magyar Urbanisztikai Társaság közreműködésével jelenik meg.
Szakmai konzulens: Papp Zoltán Tamás főépítész


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop