Mosókonyha, otthonunk mostohagyereke

Ami tőlünk nyugatabbra bevett szokás a lakberendezésben, nevezetesen: a mosókonyha kialakítása, az itthon ma is elhanyagolt. Karoljuk fel a mostohagyereket, és ha nem is engedhetjük meg magunknak azt a „luxust”, hogy külön mosókonyhánk legyen, praktikus megoldásként összevonhatjuk egyéb célt szolgáló helyiséggel: kapcsolódhat, vagy része lehet a konyhának, fürdőszobának, vagy gardróbnak.

 

 

A háztartási helyiség hiányával a tervezőasztalon nem, de a beköltözést követően biztosan szembesülünk: nincs helye a porszívónak, az álomszép fürdőszobánkat elcsúfítja a kevésbé álomszerű cirkókazán, unjuk, hogy a vasalódeszkát minden alkalommal elő kell rángatni az ágy alól, vagy a vendégek akkor toppannak be, amikor a nappali közepén éktelenkedik a ruhaszárító.

 

Mindezek elkerülésére célszerű kialakítani egy külön helyiséget, ahová száműzhetők a fenti „kellemetlenségek”, s ahol a mindennapos háztartási teendőket elvégezhetjük. A mosókonyhában oldhatjuk meg a mosást, szárítást, vasalást, a szennyes ruhák gyűjtését, a takarító- és tisztítószerek tárolását, de itt tarthatjuk a legtöbb helyen gondot okozó téli, illetve nyári ruhákat, és helyet kaphat a kazán és a víztisztító berendezés is. A lényeg: úgy alakítsuk ki a környezetet, hogy a házimunkával töltött idő alatt is jól érezhessük magunkat.

 

 

Elhelyezés

 

A praktikumra törekedjünk, hogy a helyiség a gördülékeny és hatékony munkavégzést segítse. Elsőként a háztartási gépeket, így a nagy kiterjedésű mosó- és szárítógépet helyezzük el. Méretük mellett ne feledkezzünk meg a használatukhoz szükséges helyigényről sem: felültöltős mosógép esetén nem használhatjuk a tetejét pakolásra, sőt, a faliszekrényt, polcokat is csak bizonyos magasság fölé helyezhetjük az ajtónyitás miatt. A pult alá építhető elöltöltős mosógép, szárítógép esetén az ajtó nyitására, a ruhák berakodására minimum egy méter helyet hagyjunk a gép előtt.

 

A mosógép fölötti pulton szétválogathatjuk a szennyest, vagy összehajtogathatjuk a megszáradt ruhákat, ami egy nagyobb családban jelentős feladatot ró a háziasszonyra. Ebbe a pultba építhető be a mosogatómedence is, amely a vasaláshoz, áztatáshoz szükséges vízvételi lehetőséget biztosítja.

 

Ugyancsak helyet kell teremtenünk a szennyestartónak, amennyiben itt, és nem a fürdőszobában helyezzük el. Anyagától függetlenül figyeljünk oda, hogy jól szellőző, és ruhákkal tele is könnyen mozdítható legyen.

 

A vasalás, szárítás is helyigényes, főleg, ha nagyméretű ágyneműkről, terítőkről van szó. Ne feledkezzünk meg az összecsukott vasalódeszka, esetleg vasalószék tárolásáról sem.
A tisztítószerek, használaton kívüli ruhák, kacatok mennyezetig érő beépített szekrényekbe kerülhetnek. Praktikus, ha az átláthatóság végett sok nyitott polcot tervezünk a napi rendszerességgel használt dolgok tárolására.

Szellőzés
Elengedhetetlen a megfelelő szellőztethetőség és hőmérséklet biztosítása. A mosás, szárítás, vasalás jelentős gőzzel, párolgással jár, amely hűvös, szellőzetlen helyiségben páralecsapódáshoz, majd penészedéshez vezet.
Amennyiben nincsen a helyiségen nyílászáró, alkalmazzunk világításkapcsolóval egybekötött ventillátort.
A magas páratartalom miatt figyeljünk oda a bútorok alapanyagára is, természetes faanyagokat a duzzadás miatt nem célszerű alkalmazni. A bútorlapokat is lássuk el élfóliával, hogy ne tudják magukba szívni a nedvességet.
A fűtést legcélszerűbb törülközőszárító radiátorral megoldani, ami egyben ruhaszárításra is szolgálhat. Kis alapterületű helyiségnél az itt elhelyezett, csupán melegvízellátásra használt kazán is megfelelő hőmérsékletet teremthet.

Áramellátás
A háztartási és egyéb gépek, így mosó-, szárítógép, vasaló, vasalógép, varrógép, porszívó, médialejátszó üzemeltetéséhez minimum 6-8 dugaszolóaljzatot kell kialakítanunk, egy-két független áramkörrel. Vizes helyiség lévén, akárcsak a fürdőszobában, a konnektorokat megfelelő magasságban helyezzük el. A padló-összefolyó ebben a helyiségben is jó szolgálatot tehet.

Burkolat
Csúszásmentes, vízzáró, nagy kopásállóságú, könnyen tisztítható padlóburkolatot válasszunk. Kerüljük a laminált lapot, parkettát, helyettük jobb a linóleum, a parafa, vagy a hidegburkolat. A munkapult fölötti falszakaszt lehetőség szerint szintén burkoljuk.

Világítás
A helyiség hangulatát, így áttételesen az itt végzett munka minőségét is jelentősen meghatározza, milyen a megvilágítás. A legjobb a természetes fény, főleg, ha varrással, vasalással jelentős időt töltünk a mosókonyhában. Ilyenkor, ha mód van rá, próbáljunk déli, délkeleti fekvésű helyiséget tervezni. Amennyiben csak mesterséges megvilágítással számolhatunk (például alagsorban), akkor még nagyobb hangsúlyt fektessünk a világításra. A központi világítás mellett elengedhetetlenek az irányított fényforrások.

Mosókonyha-történelem
A múlt század közepéig, amíg a négyzetméterekkel nagyvonalúan bánó lakótereket fel nem váltotta a szűkös panellakások korszaka, a tehetősebb családok élettereiből nem hiányozhatott a háztartási helyiség. Az angolszász országokban ma is a családi házak elképzelhetetlen kelléke a háztartás üzemeltetésére szolgáló helyiség, de kisebb lakásokban is, ha csak lehet, kialakítanak egy, ezt a célt szolgáló területet. Hazánkban sajnos a mai napig hajlamosak vagyunk megfeledkezni fontosságáról, vagy sokszor helyszűke miatt a tervezési koncepció végére kénytelen-kelletlen lemondunk róla.
Háztartási helyiséget hosszúkás alapterületű fürdőszobában is kialakíthatunk.

Színek
Aránylag kis alapterületű, sokszor ablaktalan, zsúfolt helyiségről lévén szó, ne válasszunk erős színeket a háztartási helyiségbe. Maradjunk a tiszta, víz színeknél, mint például a fehér kékkel, zölddel kombinálva, de a fehér mellett kis foltokban alkalmazhatunk meleg színeket is, mint a narancs vagy a sárga.
A megnyugvást, a rend érzetét semleges színekkel érhetjük el: remekül megy például a rattan szennyeskosárhoz és fehér bútorokhoz a tejeskávé falszín.
A bútorok, burkolatok tiszta és meleg színei a heti öt-hét órás házimunkát is kellemesebbé teszik

Ébressze fel érzékeit!
Silan Aromatherapy
Újabban egyre többen fordulunk az ókorban ismert aromaterápiához, hogy felébresszük érzékeinket, és kiszabaduljunk a mindennapok szorításából.
A Henkel nemrégiben megújult Silan Aromatherapy öblítőcsaládjával éjjel és nappal aromaterápiás élményben részesülhetünk. Hangulatunkhoz illően, hatféle kifinomult, divatos virágillat közül választhatunk az új termékcsaládból. Az új Silan Feel Attractive variánstól az új Silan Feel Fun variánsig megtalálhatjuk az ízlésünknek leginkább megfelelő illatot. Az új Silan Feel Attractive orchidea- és nyárirózsa-kivonatot tartalmazó, elragadó illatanyagának köszönhetően fantasztikusan érezhetjük magunkat a bőrünkben, és persze ruhánkban. Az innovatív, arany színű flakon és a rendkívül intenzív illat kellemes érzéseket, elégedettséget és érzékiséget sugall.

Visnyei Renáta lakberendező
Napjaink divatirányzatai sokszor rendelik a praktikumot a dizájn alá. Más esetekben helyszűke miatt kell lemondanunk racionálisnak tűnő megoldásokról. Tipikus példa erre az, hogy a mosókonyhát nem tervezzük be, főleg nem a lakótér rovására. Mégis, bármily szűkösek is a lehetőségeink, próbáljunk meg a háztartási teendők elvégzésére különálló helyiséget, vagy legalább egy „sarkot” létrehozni. Higgyük el, azon szerencsések, akik saját mosókonyhával bírnak, új otthon keresésekor elképzelni sem tudják annak hiányát.
Tel.: 30/530 5537 • renata.visnyei@gmail.com • www.a-lak-art.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop