Púdertől az eperig

Az új építésű, 85 négyzetméteres lakásban egy tágas amerikaikonyhás nappali, három hálószoba és két fürdőszoba berendezését bízták Petyerák Katalinra. A lakberendező kiélhette mindazt, amit a finom, érett nőiességről és a kislányos, játékos fantáziáról gondolt.

Amikor Csilla, a fiatal diplomás tulajdonos megkeresett a tervezéssel, hogy kislányával, a hétéves Lilivel új lakásba költöznek, rögtön olyan felületek, színek és árnyalatok ugrottak be, amelyek ezt a nőies ízlésvilágot leképezték. Elképzelésünk az új lakásról már az első megbeszéléseknél egymásra talált. Mivel az épület éppen olyan készültségi fokon állt, hogy lehetett még egy kicsit változtatni a falakon is, éltünk a lehetőséggel, megszüntetve a nappali és az előszoba közötti ajtót, sokkal szebb terek alakultak ki. Megválaszthattuk a burkolatokat is, Csilla azonban nagyon meglepődött, amikor egy sötét árnyalatú lapato padlóburkolatot ajánlottam. Mellé téve a mindkettőnk által favorizált világosszürke és rózsaszín árnyalatokat, rögtön nyilvánvalóvá vált számára is, hogy sokkal jobban érvényesülnek egy sötétebb háttér mellett. Megtisztelve bizalmával, elfogadta a javaslatomat, és amikor néhány hónappal a költözés után meglátogattam őket, örömmel konstatáltam, hogy imádják a padlót. Az anyagokat ugyanis sohasem szabad önmagukban vizsgálni, mindig az összhatást kell nézni, és ezért is van, hogy a kocsim csomagtartója tele van anyagmintákkal. Szeretek mindent egymással összenézni, hogy biztos legyen a végeredmény.

A lakás mérete és jó elrendezése két ember számára ideális lakóteret biztosít, három hálószobával és két fürdőszobával rendelkezik. A felnőtt háló- és a mellette lévő fürdőszoba magán hordozza a lakás többi részének szín- és stílusvilágát. A másik fürdő természetesen gyerekfürdő lett, és az is egyértelmű volt, hogy az egyik szobát gyerekszobának alakítjuk ki, no, de mi legyen a harmadik funkciója? Felmerült, hogy nyissuk egybe a kettőt, legyen Lilinek tágas élettere, de erről a megoldásról lebeszéltem Csillát. Ahogy többet beszélgettünk, kiderült, hogy a nagymama sokszor besegít, és néha ott is alszik majd, másrészt a jövőre nézve nem rossz, ha van egy plusz szoba, aminek változhat a funkciója. Így a harmadik szoba amolyan gyerekjátszó lett, és helyet kapott benne egy ágyazható kanapé a nagymamának. Ezekben a terekben élénkebb, vidámabb színeket használtunk, de a rózsaszín árnyalatai itt is fellelhetők. Ahol csak lehetőség van rá, igyekszem mindenütt kialakítani egy háztartási helyiséget vagy legalább egy szekrényt, ahová el lehet rejteni a mosógépet, hogy ne a fürdőszobába kerüljön. Szerencsére itt is volt erre lehetőség. Ebben a lakásban abszolút kiélhettem mindazt, amit a finom, érett nőiességről és a kislányos, játékos fantáziáról gondoltam. Lehetőséget kaptam a púdertől az eperig, a krómtól a bársonyig összekombinálni minden olyat, amire más csak azt mondja: ez annyira csajos!

Hiszem, hogy a bennünket körbevevő környezet harmóniája energetizálja, segíti a benne lévők jobb közérzetét. Egy lakás funkcióit és látványelemeit úgy kell megkomponálni, hogy az kisebb változtatásokkal hosszú távon is ki tudják szolgálni a benne élőket.
perfectmatching portre
Petyerák Katalin
lakberendező

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop