Otthonfelújítási tippek

 hormannn

Az év elején indult otthontámogatási program ajtók és garázskapuk cseréjére, beépítésére is igénybe vehető, sőt, ennek keretében a garázsunkat is felújíthatjuk. De érdemes a lakásunkat is még barátságosabbá, praktikusabbá tenni a beltéri és bejárati ajtók cseréjével, hiszen otthonunk – különösen a pandémia időszakában – valóban életünk középpontjává vált.

Ahány ház annyi garázs
A Hörmann hosszú évek tapasztalatai alapján fejleszti termékeit, hogy portfóliójában mindenki megtalálja a számára megfelelő garázskaput. Számos mintázat, szín és új felületek is várják a vásárlókat. A szekcionált garázskapuknál megjelentek a pala hatású, valamint Duragrain Diamond néven a gyémánt mintázathoz hasonló felületek. A vásárlók számos meghajtás és kaputípus közül választhatnak, a szerint is, hogy mekkora méretű a garázsuk, illetve mekkora helyre van szükségük. A Hörmann március elején hirdette meg éves akcióját, amelyben kedvező áron elérhetőek RenoMatic M és L bordás garázskapuk, udvari és garázskapu megoldások, valamint bejárati ajtók.

Hogyan válasszunk beltéri ajtót?
Egyre fontosabbak a beltéri ajtók kiválasztásánál a helytakarékos megoldások, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a terek optimális kihasználásához. A klasszikus beltéri ajtók helyett, amelyek ajtólapja a helyiségbe nyílik, léteznek olyan helytakarékos tolóajtók is, amelyek a fal előtt vagy a falban futnak.
Európa vezető kapu- és ajtógyártó vállalata, a Hörmann, különböző dizájnnal rendelkező beltéri tolóajtókat kínál, amelyek kiválóan illeszkedhetnek a lakás stílusához és az egyéb szárnyas ajtókhoz. Az egyik ilyen például a szürketölgy struktúrájú Duradecor felület, amely megfelelően igazodik az egyéni enteriőrhöz. Ennek megfelelően lehet választani az időtlen elemekkel ellátott, az ultramatt vagy a magasfényű ajtómotívumok közül. A fa tolóajtók mindegyike vagy különösen ütésálló Duradecor felülettel, festett felülettel vagy valódi fafurnérral ellátott felülettel kapható.

 

hormannn

Bejárati ajtónál a biztonság az első

A bejárati ajtók vásárlásánál a modern megjelenés mellett egyre nagyobb jelentőséget kap az építkezést vagy felújítást végzők körében a biztonság kérdése annak érdekében, hogy a behatolások kockázatát minimalizálják. A Hörmann modern alumínium ajtói, kiváló RC3 szintű betörésvédelemmel rendelkeznek, emellett pedig passzívház szintű hőszigetelést nyújtanak. A vállalat széles szín, felület, ajtómotívum és üvegelem, valamint szerelvény választékot kínál vásárlóinak, így az ügyfelek a lakásuk vagy a házuk stílusához tudják alakítani a kiválasztott bejárati ajtót.

Ajtómustra a fotelből
A Hörmann központi telephelyén egy jól felszerelt bemutatóterem várja a vásárlókat, hogy személyesen is megtekinthessék a vállalat kínálatát és kipróbálhassák a termékeket. A lehetőség népszerű a vásárlók körében, de a vírushelyzet miatt a személyes látogatások száma korlátozott, ezért hozta létre a vállalat, a digitális bemutatótermét, hogy az ország bármelyik pontjáról megnézhessék a vásárlók a garázskapukat, a bejárati- vagy beltéri ajtókat.

www.hormann.hu


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop