Ötcsillagos panellakás

Áldás vagy átok – A 20. század ajándékozott meg bennünket azzal a lakástípussal, amivel, valljuk be őszintén, ma komoly gondjaink vannak, s ez a panelház. Előregyártott vasbeton elemekből készült lakótömbök tömege épült az ötvenes évek végétől elsősorban a volt keleti blokk országaiban, így nálunk is. Átalakítani nem kis munka, de nem is lehetetlen. Egy újpalotai paneltömb tizedik emeleti lakásának újjászületésénél bábáskodtunk.

 

 

 

 A közel ötvenéves építési technológia a gyorsaságot, olcsóságot tartotta leginkább szem előtt. Már az átadáskor is és azóta is, számos minőségi problémával küzdenek a lakók, és szembe kell nézniük azzal is, hogy kimondva, kimondatlanul a panellakások élettartamát harminc évre tervezték. Szerencsére statikai hibákkal elenyésző számban találkozunk, de a gépészeti egységek például mindenütt megértek a cserére. A panellakásokban élőknek mindemellett a legnagyobb fájdalmuk az, hogy a teret nem alakíthatják kedvükre, már csak azért sem, mert a legutóbbi időkig az a tévhit uralkodott, hogy a falak nem bonthatók, nem helyezhetők át. De bizony átalakíthatók, csak a tartóelemek miatt kell statikai vizsgálatokat végezni.

A panelfolyosó
A liftből kilépve néhány éve még egy sajátos elrendezésű szinten találtuk volna magunkat, hiszen mind a négy lakás egy-egy csaknem három négyzetméter alapterületű beugróból nyílt. Az évek során a lakók ezt lekerítették, ráccsal vagy az előrehozott előszobaajtóval növelve meg a lakás alapterületét. Vendéglátónk ide egy tűzbiztos, egyedi gyártású ajtót szerelt, és jó helykihasználású előszobaszekrényt épített be. Az előszoba régen és ma A régi előszoba átalakult. Eltűnt a beépített szekrény, de eltűnt a vizesblokk egy része is. Innen nyílik az egyik hálószoba, és a fóti
dombokra a hatalmas, hétkamrás ablakokkal néző fürdőszoba.
A fürdőszoba és az illemhely A vizes helyiség a hajdani konyha helyére került, a régi fürdőből lopva további négyzetmétereket. Így elfér egy sarokkád, a Roltecnik Hungaria Kft.-nél vásárolt zuhanykabin és a mosdó.
A mellékhelyiség maradt a régi helyén, csak átalakítva: a Geberit falba rejtett öblítőtartályával felszerelt vécé, falba süllyesztett szekrénykék, mosdó, és még a fűtési rendszert irányító berendezések is helyet kaptak a bordűrös csempével burkolt helyiségben. A két hálószoba kivételével mindenütt hasonló burkolat található, s hogy miért van ennek jelentősége, arra később visszatérünk.

{gallery}images/stories/verysimple/panel{/gallery}

Az előszoba régen és ma
A régi előszoba átalakult. Eltűnt a beépített szekrény, de eltűnt a izesblokk egy része is. Innen nyílik az egyik hálószoba, és a fóti dombokra a atalmas, hétkamrás ablakokkal néző fürdőszoba.

A fürdőszoba és az illemhely
A vizes helyiség a hajdani konyha helyére került, a régi fürdő ből lopva további négyzetmétereket. Így elfér egy sarokkád, a Roltecnik Hungaria Kft.-nél vásárolt zuhanykabin és a mosdó A mellékhelyiség maradt a régi helyén, csak átalakítva: a Geberit falba rejtett öblítőtartályával felszerelt vécé, falba süllyesztett szekrénykék, mosdó, és még a fűtési rendszert irányító berendezések is helyet kaptak a bordűrös csempével burkolt helyiségben A két hálószoba kivételével mindenütt hasonló burkolat található s hogy miért van ennek jelentősége, arra később visszatérünk.

Sötét hallból amerikai konyhás nappali
Az igazi meglepetés csak ezután ér bennünket, mert a két szoba között megbújó hall (néhányan étkezőnek használják, bár távol esik az eredeti konyhától) helyett egy amerikai konyhás tágas nappaliban találjuk magunkat. A helyiségeket határoló belső falak eltűntek, a három helyiségből kettő lett, mert a nappaliból egy hálót választott le a tulajdonos. A konyháról érdemes külön is szólni. Az erkélyajtós, ablakos nyílászárót a teljes felületet lefedő ablak-erkélyajtóra cserélte a tulajdonos, a konyhaszekrényeket maga tervezte, készítette az igényeinek, a beépítendő konyhai gépeknek, felszereléseknek megfelelően. A konyhát bárpult választja el a nappalitól, és ezt is, mint ahogyan a nappali fali fülkéit, tartóelemeit, polcait a tulajdonos maga készítette – gipszkartonból. Dupla gipszkarton – közötte üveggyapot szigeteléssel – a hálószoba fala is, amit Masonite ajtón keresztül érünk el.

Padlófűtés a tizediken
Kellemes, otthonos meleg tölti be a helyiségeket, bár az egész lakásban mindössze három fűtőtestet, a fürdőszobában pedig egy törölközőszárítót találunk. Kérdésemre a talpam alól áradó meleg ad választ: padlófűtés. – Háromkörös padlófűtés teremti mega kellemes meleget. A betonba vésett vájatokban helyeztem el a fűtéscsöveket, a központi egységet pedig a vécében, s mindezt rákötöttem a távfűtő rendszerre. A fűtési díj sem lett több, mert a FÕTÁV a leadott hőmennyiség után számláz, és az nem több, de jobban hasznosul – árulja el Juhász Róbert, aki csak a hálószobákban, a konyha egy rejtett zugában hagyta meg a radiátorokat. Így egyenletes a meleg mindenütt, nem alakulnak ki páralecsapódást előidéző hideg felületek. A padlófűtés is, ahogy az álmennyezetbe rejtett világítás is, a tulajdonos munkája. A belmagasság mindössze nyolc centiméterrel lett kisebb, de sehol nem találni légtérbe benyúló világítótestet.

Mennyibe került mindez?
Önként adódik a fenti kérdés, és az, megérte-e a befektetett pénzt és munkát – Mint vendéglátónk elmondja, itt élt ezen a lakótelepen eddig is, miközben munka mellett mások lakásának korszerűsítését vállalta.
Tavaly vette ezt a lakást, és munka mellett, hétvégeken az elmúlt egy évben – ha a ráfordított órákat összeadjuk, úgy két hónap alatt – építette át. Az összes berendezést, anyagot és a saját munkája díját is beszámítva mintegy 7-7,5 millióba került a felújítás. Hogy megérte-e – Ha tíz évig engem szolgál, árulja el Juhász Róbert, már megérte, mert olyan otthont teremtettem, ahol jól érzem magam. Bár van még itt tennivaló, teszi hozzá. Kiépítette a klímarendszert, de még nem szerelte be. Az erkélyek burkolása, a korlát üvegezése is hátravan még. Napfénytető is kerül
rájuk rövidesen, és bár a panel szigetelését feltette ugyan, de a festéssel megvárja, amikor a ház teljes felújítására, szigetelésére sor kerül. A hálószobák berendezése is ad még munkát vendéglátónknak, de természetesen a parkettázást, nyílászáró-cserét, festést ezekben a helyiségekben is elvégezte.

A Zsókavár utcai lakás bizonyítja, érdemes a panellakások felújításával, átalakításával foglalkozni. A külső szigetelést, nyílászáró-cserét, fűtéskorszerűsítést államilag támogatott programok segítik, a lakótelepek rehabilitációjára uniós forrásból lehet pályázni. Remélhetőleg a lakáskorszerűsítés ezen formájára a bankok is ráéreznek, hitelt biztosítva azoknak, akik panellakásukat lakhatóbb otthonná szeretnék varázsolni.
Íme a példa, hogy lehet.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop