Okosotthon, zöld ölelésben

A fiatal pár a fővárosi agglomerációban alakította ki első saját otthonát egy új építésű társasház földszinti részén. A 61 négyzetméteres lakás különlegessége a tágas privát kert, amely mostanra, négy év után nyerte el végleges formáját.


Egy tíz négyzetméterrel nagyobb bérelt lakásból költöztünk be első saját otthonunkba, s mivel már azt is mi rendeztük be, a legnagyobb fejtörést azt okozta számunkra, hogy hogyan tudjuk majd a kisebb térben elhelyezni a bútorainkat. Két biztos pont volt előttünk: a beépített konyhánk, ami bárhogy is, de jön velünk, a másik pedig, hogy minden holminknak legyen meg a maga helye. Akkor még nem sejtettük, hogy a vintage stílust kompletten lecseréljük egy mediterrán nyaraló hangulatára, skandi stílusjegyekkel. Így az eredeti bútorainkból mára már csak a konyha maradt meg, de a munkalapja és a beépített gépei ennek is megújultak. Az évek múlásával technikai beállítottságunk is egyre nőtt, otthonunk fokozatosan okosodott, párhuzamosan a kiegészítők és színek finomításával. Elsőként csak a világítás, később a szórakoztatóelektronikai berendezések, egyes konnektorok kapcsolódtak az okosotthon-vezérléshez, mára pedig már a fűtésen és klimatizáláson túl a kert okos vezérlése is megoldott, akár távolról is irányítható az öntözés. Persze a biztonságérzet is fontos tényező, így a lakásban több okoskamera és ajtó-ablaknyitásérzékelő is helyet kapott.

A költözés és a kezdeti lakberendezés amúgy is stresszes időszakából teljesen új kihívással szembesültünk, éspedig a kert saját kezű kialakításával. A növények szeretete mindig is fontos volt számunkra, és végre új otthonunkban a kertépítés is fontos részévé vált mindennapjainknak. Elhatároztuk, hogy szinte mindent, amit csak tudunk, és képesek vagyunk rá, magunk csinálunk majd meg, kezdve a növények kiválasztásán, elrendezésén át a füvesítésig és az öntözőrendszer kivitelezéséig. Nem tántorított el bennünket néhány kezdeti kudarc sem, végül a teljesen üres kert helyén az egyetlen almafával valódi édenkertet varázsoltunk. Mára a járókelők is megcsodálják a hatalmassá nőtt futórózsabokrokra, örökzöld növényeinket, és a szomszédok dicsérő szavaiból érzékeljük, hogy valamit jól csinálunk. Mostanában készültünk el a kültéri pihenőrész kialakításával is, tovább bővítve a fedett teraszt egy hangulatos, kicsit amerikaias résszel, Adirondack kerti bútorzattal, rengeteg mediterrán növénnyel, egy kis fűszernövénysarokkal, valamint egy bioetanolos, a kert méreteihez igazodó cement tűzedénnyel, hogy a szép nyári estéken kellemes hangulat töltse be a kertet. Gyakorlatilag ezzel a kertig toltuk ki a nappali falait, így a belső tér funkcionális kényelmével és ránk szabott stílusával, valamint a növényzet szépségével, nyugalmával igazi otthonunk született.

 

Enteriőrfotósként dömpingként zúdul rám az inspiráció, amit mondhatni, hogy egyfajta szakmai ártalomból lehetetlenség kizárni. Így egyre fontosabb lett számomra, hogy saját otthoni környezetünk is komplex és harmonikus legyen.


Csondor Ágnes

tulajdonos

Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop