Jön az Üvegkapu!

Januártól lép életbe a Nemzeti Építőipari Felügyeleti Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltatási Rendszerről szóló, egyszerűbb megfogalmazással Üvegkapu kormányrendelet*. A bonyolultnak tűnő hivatalos elnevezés világos szándékot takar: a jogszerű foglalkoztatás, a kivitelezési folyamatok átláthatóságának megteremtését a nagyobb értékű közbeszerzésekben megvalósuló beruházásoknál.

A rendszer a digitalizációnak köszönhetően egyebek között azt is kiszűrhetővé teszi, ha az építési területre belépő dolgozókat feketén alkalmazzák a cégek. De mi történik akkor, ha a megrendelő, a kivitelező nem csak azt akarja rögzíteni, hogy ki lép be az építkezésre, hanem azt is pontosan látni akarja, hogy ott milyen munkát végez? Erre is van megoldás.

A rendelet azokra a közbeszerzésben megvalósuló építőipari beruházásokra (ideértve a kapcsolódó tevékenységeket is) vonatkozik, amelyek becsült értéke eléri vagy meghaladja a 700 millió forintot. Az Üvegkapurendszerben (Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltatási Rendszer) rögzíteni kell az építési területen megfordulók, így a vendégek, foglalkoztatottak és az alvállalkozók ki- és belépési adatait, amelyekhez a rendeletben megjelölt hatóságok, nevezetesen az adóhatóság, a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság és az építésfelügyeleti hatóság hozzáférhetnek. A felsorolt szervezetek a valós időben rendelkezésükre bocsátott adatok alapján keresztellenőrzésekkel pontosan nyomon követhetik, hogy egy adott építkezésen éppen kik dolgoznak, és azt is látják, hogy a munkáltatójuk szabályosan bejelentette őket, rendben fizeti utánuk a közterheket. Az esetleges hiányosságokat jegyzőkönyvben rögzítik, amelyet csatolnak az e-építési naplóhoz. A rendszernek köszönhetően az arra illetékeshatóságok gyakorlatilag azonnal ellenőrizhetik a problémásnak talált vállalkozásokat.
„Az Üvegkapurendelet fontos állomás a hazai építőipar kifehérítésében, a digitalizáció kínálta előnyök kihasználásában, de ez csak az első lépés. Egyre több építőipari szereplő ismeri fel, hogy a ma már széles körben rendelkezésre álló szoftverek megkönnyítik a kivitelezési folyamatok összehangolását, a hibák kiszűrését és javítását, valós idejű adatáramlást biztosítanak a projektek résztvevői között. A digitális megoldásokkal időt és pénzt lehet megtakarítani annak köszönhetően, hogy a szereplők nemcsak azt látják, hogy éppen ki tartózkodik az építési területen, hanem azt is ellenőrizhetik, hogy pontosan milyen munkát végez” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője.

Az Üvegkapu három célt szolgál:

  1. A jogszerű építőipari foglalkoztatás előmozdítását.
  2. Az építőipari szerződéses kapcsolatok nyomon követését.
  3. A rendszerbe kerülő adatok elemzési lehetőségének megteremtését, a védett személyes adatok megismerésének lehetőségét kizáró módon.

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop