Minden olimpikon szeretne nyerni, és minden olimpiát nyert váratlan csapdába esik a hírnévvel: nyilatkozatok, véget nem érő látogatásrestanciák. Sokadikként mégsem érzünk ebből semmit. Nagy Tímea és kislánya, Csenge vidámságot hozott nekünk egy szerda délelőtt. Vidámságot és kedvességet.
– Lakásálmai elején, közepén, esetleg a végén tart – – kérdeztük Tímeát, miközben kétéves pici lányával, Csengével bontogatják a reggelire szánt mandarint a nappali nagy fekete bőrkanapéján.
– Az elején járunk minden ilyen tervnek. Kertes házat szeretnénk, sok gyerekkel. Én négyet, férjem, Sándor, megelégedne hárommal is… majd meglátjuk ezt, ha odaérkezünk.
– Hogyan szeretnének lakni?
– Mindenképpen kertes házban, sok fűvel, és néhány gyümölcsfával, mert ezt nagyon szeretem. Gyerekkoromban én is gyümölcsfán tanultam fára mászni. Továbbra is Budán, a II. kerületben szeretnénk lakni, ahol ma is egy társasházban élünk. A kerületnek jó hangulata van, csendes.
– A négy gyerekhez milyen helyiségelosztást képzel?
– Fontos egy nagy nappali, ahol együtt lehet a család. Fontosak a közös programok. A gyerekek – nemek vagy korok szerinti elosztásban – kettesével laknának egy-egy gyerekszobában. És hát persze kellene nekünk is egy szoba.
– Saját birodalomra, ahol meghúzódhat, nem vágyik?
– Ez eddig is már vagy öt szoba, több nem lehet. Százhúsz négyzetméternél nagyobbra nem telne, nem vagyunk gazdagok. Én különben is a közös hálószoba híve vagyok, nem a külön-külön birodalomé. És a legfontosabb, hogy mindez egy szinten legyen.
– Pedig edzett a lépcsőkhöz?!
– Igen, de a több szint elszigetel. Nemrég jártam egy ismerősömnél, kérdeztem, hol a gyerek – – Nem is tudom, itthon van-e. Valahol fönn van, nézd meg, ha akarod” – válaszolta. Megdöbbentem. Én majd szeretném tudni, hogy itthon vannak-e a gyerekeim, és hogy hogyan érzik magukat éppen.
– Gyerekcentrikus…
– …ezért is lettem logopédus. Óvodákban dolgozom, beszédjavítással foglalkozom. Olykor Csenge, a lányom is jön velem, és bár még nincs hároméves, nagyon élvezi az ovit. Nem lesz gond a beszoktatással, alig akar eljönni onnan.
– Tovább vívni… és négy gyerek. Hogy lehet ezt majd összeegyeztetni?
– A szponzori szerződéseket is úgy kötöttük meg, hogy közben belefér egy terhesség. Hát így. Aztán a többit majd meglátjuk.
– Visszatérve a mostani lakásra: mennyire jellemző az ízlésükre, mi tetszik, mit szeretnek?
– A mostani lakásunk maradékokból, a rokonok adományaiból jött össze, kissé szedett-vedett. A leendő házamba meleg fákat szeretnék, mármint natúr fa felületeket, a hideg design rettentően távol áll tőlem. Az egyszerűt szeretem, a pasztellt és a természetes dolgokat.
– Azután majd a négy gyerekkel beleszíneznek!
– Valahogy úgy – veszi ki a rádiótelefont a kicsi kezéből Tímea. – Már vagy három rádiótelefonunk tűnt el a házban, de kulcs, minden egyéb, ami nagyon fontos, kész életveszély Csenge kezében. Többé sosem kerül elő! Visszatérve a bútorokra: ami most itt van, az nem én vagyok. De éppen tegnap kezdődtek újra az edzések, időm sincs semmire, csak Csengére. Nagyon be leszek fogva, de persze én vállaltam.
– Egy sportolónak nyilván figyelnie kell az étkezésre, ezért elsőrangú hely a konyha, és a négy gyerek mellett fontos lesz a főzőcske.
– Valószínűleg meg kell majd tanulnom főzni, de egyelőre nem tudok, és egyáltalán nem is érdekel a konyha. Bevallom, nem szeretek főzni – neveti el magát az olimpikon, miközben közösen rávesszük Csengét, hogy a liliombimbónak ne segítsen idő előtt kinyílni, pedig parányi kezével nagyon feszegeti. Csenge hajthatatlan, sőt a sárgán fogó bibéket is bátran megmorzsolgatja. – Még paprikás krumplit sem tudok készíteni – folytatja Tímea – , pedig a barátaim azt mondják, hogy azt igazán könnyű megfőzni. De nincs ebből baj, a férjem így ismert meg, és így fogad el. Hozatunk valamit, vagy leszaladunk enni, már ismernek a közeli étteremben, és tudják, hogy nem szeretünk várni, csak valamit bekapunk és kész. Az az igazság, hogy maga az evés sem érdekel, nem szeretek enni. Időpocsékolásnak érzem.
– Akkor ideális lenne, ha a szükséges energiamennyiséget egy tabletta formájában le lehetne nyelni.
– Nagyot könnyítene rajtam! Még egy asztalunk sincs, ahová együtt le tudunk ülni, mert nem szoktunk. Én évekig eléldegélnék csokin. Semmi komoly kaja, csak valamit bekapnék, ha éppen éhes lennék.
– Szóval a konyha a leendő házban nem lesz fontos.
– Jó lenne, ha együtt lenne az ebédlővel, az amerikai konyha gondolata tetszik. Az egész majdani házunkra egyébként jellemző lesz a kevés bútor, a tágasság, férjemnek és nekem is ez szimpatikus.
– És pár év múlva eljön az az idő, amikor szépen süt a nap, a gyerekek fára másznak, az emlékek között ott lesz az olimpia – remélhetőleg több is – , és le kell nyírni a füvet.
– Igen, kertészkedő típus vagyok. A kertben nagy játszóterületeket szeretnék, sokat-sokat szeretnék együtt játszani a gyerekekkel, és remélem, hihetetlen boldog és fáradt leszek a négy kicsitől. Már tudom, mivel jár.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások