Az élet terepasztala… avagy a terepasztal élettere…

Csepregi Éva énekesnő – mint a legtöbb előadóművész – élete nagy részét országúton, autóba zárva tölti. Amikor évekkel ezelőtt elhatározta, hogy házat vesz, csakis a Dunakanyar vidékén keresgélt. Jó néhány házat megnézett, végül a barátnője bukkant rá jövendőbeli otthonára a hegyoldalon. A ház a hatvanas évek derekán épült, eredetileg nyaralónak. Bár ezzel a döntéssel az is együtt jár, hogy Évának még többet kell autóznia, az ide vezető útnak máig különleges varázsa van.

 

 

– Voltaképpen ez az első igazi önálló otthonom. Eddig szinte mindig úgy alakult, hogy valakinél laktam, ahol már kész, berendezett környezetet találtam. Ezek a lakások nagyon közel álltak a szívemhez, ezért a felújítás, átépítés során jó néhány kedvemre való megoldást itt is megvalósítottam. Ilyen például a konyhapult felett húzódó gerenda, amely rakodóhelyként szolgál, és a teret is tagolja.

 

Sosem akartam rajzasztalon megtervezett, steril otthont magamnak. Azt szeretem, ha az évek, évtizedek során egy helyre került tárgyak folyamatosan egymásra találnak, összeszoknak – ha az otthonom szerves életet él. Ennek a háznak a berendezése is csupa ilyen tárgyból áll; szinte mindenhez sokéves emlékek, érzelmek fűznek, talán a konyhabútor az egyetlen, amely külön ide készült.

 

Annyit ülök autóba zárva, hogy itthon tágasságra vágyom. Ez az oka, hogy a konyhát, az étkezőt és a nappalit egy légtérben alakítottam ki. Itt zajlik életünk nagy része, itt fogadjuk a vendégeket, itt történik a főzés, az étkezés, a tévénézés – Van azért hátránya is ennek a többfunkciós térnek. Ha most építkeznék, lehet, hogy részben elválasztanám a konyhát a nappalitól. Amikor például az ember vendégeket vár, többnyire természetesen az utolsó pillanatban készül el a vacsorával, valóságos bűvészmutatvány eltüntetni a főzés nyomait. Az ilyen, egyszerre három-négy funkciót szolgáló térben mindig minden szem előtt van, így igencsak nehéz rendet tartani. A nagy tér kényelmes, de szerfölött kényes is.

 

Amióta megvettük a házat, azóta megállás nélkül mindig átalakítunk valamit. Amikor édesapám meghalt, anyukám hozzánk költözött. Átadtam neki a szobámat, és a tetőtér egynegyed részén új hálószobát alakítottam magamnak. Nagyon szerettem ezt a kis kuckót, de zavart, hogy a szoba mellett poros, huzatos padlástér van. Aztán az élet ezt is megoldotta. Dávidnak karácsonyra gyönyörű terepasztalt vásároltam, ami azonban a gyerekszobában nem fért el kényelmesen – Ez megpecsételte a régi padlás sorsát. Az üres területen új gyerekszoba épült. Dávid nagyon szereti új birodalmát, ahol a terepasztal mellett a játékai is helyet kaptak.

 

Elsősorban a kisfiam miatt volt fontos, hogy jó levegőn, kertes házban lakjunk. Úgy éreztem, nagy biztonságot ad, hogy ő a saját kertünkben játszik, és vendégül láthatja barátait, mégha ennek az is az ára, hogy harminc kilométerre vagyunk Budapesttől. Ez nekem nem kis nehézség, hiszen nap mint nap bejárok Budapestre, néha többször is. Lehet, hogy valamit nagyon rosszul csinálok, mert eddig még csak álmodoztam arról, hogy legyen egy-két nap, amikor itthon maradhatok, és élvezhetem a csendet, a kert varázsát, Tom Jones szövegével szólva – az otthon zöld füvét?.

 

Tavasztól őszig gyönyörűek itt a növények. A kínai térrendezés, a feng shui szakértői azt mondják, a környéknek kitűnő adottságai vannak. Előttünk a folyó, hátunk mögött pedig a hegyek, ahogy az elő van írva. Sokan babonának tartják az ilyesmit, de én annak idején elhívtam egy hozzáértő szakembert, aki tanácsokat adott a lakás berendezéséhez is. Az ő javaslatára tájoltuk be a gyerekszobában az íróasztalt és az ágyat, a nappaliban az ülőgarnitúrát – Ugyancsak tőle tudom, hogy nem szerencsés, ha sok használaton kívüli holmi van a lakásban. Ami engem illet, nem gyűjtöm szenvedélyesen a tárgyakat, de azért van egy és más, amitől nincs szívem megszabadulni. A szőnyegeket például anyukám hagyta rám. Gyakran gondolok arra, hogy lecserélem őket, de furcsa mód mégis ragaszkodom hozzájuk. Már gyerekkoromban ezeken szaladgáltam. Ma is úgy érzem, mintha a szülői ház szőnyege biztonságot adna a lábam alatt.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop