Csollány Szilvesztert nagyon lehetett szeretni – és sikerét megkönnyezni a gyűrűn – nem csak a tornász aranyért, hanem mosolygós természetéért is. És lehetett szeretni azután is, amikor egy stábbal nála töltöttünk négy-öt órát: ő is, felesége is szíves vendéglátónk volt, mégis az észrevétlen főszereplő kicsi lányuk, a – három lesz – Szimi volt. Olyan természetességgel közlekedett az idegenek és a fotóállványok erdejében, mintha mindig is ezt tette volna. Ügyesen eléri, hogy egy valaki, aki nem fotózik vagy éppen nem kérdez, partner legyen az építésben, rajzolásban, bábozásban.
Egyszerű körülmények közé, egy bérelt dunaújvárosi panelbe érkeztünk a három tagú Csollány családhoz. Nem hozhattak túl sok mindent előző lakóhelyükről, ahol három évig éltek, hiszen az Amerikában volt.
– Viszonylag gyorsan döntök – mondja Szilveszter. – A kinti edzősködést és a hirtelen visszautat is egy héten belül határoztam el. Amikor szóltak, hogy kimennék-e hosszabb időre, kiutaztam körülnézni, azután visszajöttem, összeházasodtunk a feleségemmel, Szilvivel, hogy összetartozó párként éljünk kinn. Ott született a lányunk is.
– Sacramentóban milyen körülmények között laktak, és milyen ötletet szeretnének itthon is megvalósítani?
– Szép, rendezett helyen éltünk, de kinn nem csinálnak nagy ügyet sem a lakásból, sem az öltözködésből. Minden alapvetően praktikus. Igazán szép lakást csak egyet láttam, egy fogorvosét, bár ott sem tetszett minden.
– Mik az itteni tervek?
– Építkezni szeretnénk, itt Dunaújvárosban, pedig egyikünk sem idevalósi. Ugyan csak decemberig szól a szerződésem, de az olimpiai arany miatt azt hiszem, nem lesz gond meghosszabbítani. Annyi azért megmaradt odaátról, hogy amerikai típusú házat szeretnénk, fontos, hogy a pince szintjén legyen egy dühöngő a barátaimnak, üldögélni, sportolni, eszegetni, hülyéskedni. Fent egybenyitnám a konyhát – ebédlőt – nappalit. Ez a tér olyan nagy lesz, amekkorát csak megengednek az áthidaló gerendák. Képzeletemben úgy él ez a ház, hogy alapvetően nagyon szolid, egyszerű. Fent legyen három szoba, pihenni.
– Milyen helyiségek a legfontosabbak?
– Egyértelműen a fürdőszoba és a konyha. A fürdő nagyon szép és kényelmes lesz, a konyha szintén olyan, hogy ketten kényelmesen elférjünk. Nagyon szeretünk együtt főzőcskézni.
– Tud is főzni?!
– Igen, szeretek. Többnyire ez úgy történik, hogy megkívánunk vagy kinézünk valamit a szakácskönyvből – halászlé, thai, kínai – , megvesszük a hozzávalókat, és aznap meg is csináljuk. Visszatérve a fürdőszobára, utazásaim során a szállodákban láttam szépeket – Skóciában és szerte Európában – , hol nagyon elegánsat, hol pedig éppen az ragadott meg, hogy csak nagyon egyszerűek, tágasak voltak, sugárzott belőlük a tisztaságérzet.
– Milyen a fürdőszoba-ideál?
– Nagyon szeretnék egy nagy sarokkádat, és fontos az álló zuhanyzó is. Ez utóbbival ugyan mindig gondom, hogy kicsi benne a hely, nem férek el kényelmesen, de majd keresek egy tágasat. Eddig egy ilyet láttam. Nem csak zuhanyzós típus vagyok, ha fázom és fáradt vagyok, szívesen meditálok egy kádnyi habfürdőben. És nagyon szeretek együtt fürdeni a lányommal, ha itthon vagyok, ez mindig az én reszortom. Az apás szüléshez is ragaszkodtam. A nagy kádban jól elférünk, akár hárman is. Ez szép is és jó is lesz.
– Nagyon aprólékos elképzelésük van szinte mindenről.
– Igen, sokat tervezgetjük a saját otthont – veszi ölébe lányát a híressé vált sportoló. – Az az igazság, hogy én már gyerekkoromban is nagyon pakolgatós, pontosabban átrendezős voltam. Megfigyeltem, ha valami lelki trauma ért, még aznap átrendeztem a lakást. Időnként egyszerűen szükségem van a változtatásra. Ha kell, még aznap.
– Szilveszter nem sorolható a trehány férfiak sorába. – veszi át a szót Szilvia, a feleség. – Én is rendszerető vagyok, de a férjem is partner ebben.
– Éppen ezért a saját házunkban lesz gardróbszoba – folytatja a férj – , nagy találmány, nem szeretnék szekrényeket venni. Érdekel a lakberendezés is, a későbbiekben szívesen lennék akár még lakberendező is. Egyébként feltétlenül tovább akarok tanulni, és az nem a testnevelési főiskola lesz! Hogy mikor és mit, azt nem tudom, majd hirtelen eldöntöm. A családomban, ez érdekes – majdnem mindenki fest, szobrászkodik, művészkedik.
– Mi lesz a gyerekszobákkal?
– Mindenképpen lesz a kislányunknak testvére, és talán egy harmadik is, de ezt még nem tudjuk biztosan.
Miután Szilvia a késő reggeli müzlihez megmelegítette párjának a tejet, visszakapcsolódik a beszélgetésbe. – Én szeretnék a gyerekszobába festeni a falra. Egy korábbi lakásunkban egy hét alatt el is készült egy mesejelenet, nagyon szerettem csinálni.
– Most az itteni lakásban – mondja az újdonsült aranyérmes – csak átmeneti állapotok vannak, arról nem is beszélve, hogy az olimpia óta semmire sincs időm. Elhatároztam, hogy vagy senkinek nem adok autogramot, interjút és kizárom a médiajelenlétet vagy mindenkinek. Nem akarok senkit megsérteni. Most meg? – Amióta itt beszélgetünk, már három meghívást kaptam, egyet tegnap elutasítottam mára a mai fotózás miatt, és most éppen Pesten kellene lennem, de nem vagyok ott?
?és megsértődnek?
?hát igen!
– Szilvit, habár mindenhova együtt megyünk, olykor annyit látom, hogy éppen csak odaintek neki. Pedig imádok sétálni is. Franciaországban egyszer odalátszott az Eiffel-torony a szállásunkhoz, nem tűnt messzinek. Hárman voltunk barátok, az egyik javasolta, hogy nézzük meg. Körülbelül tizenöt kilométer gyaloglás után értünk oda, a végén, visszafelé, a harmincadik kilométer körül már nem is beszélgettünk, csak szó nélkül battyogtunk. Busz szóba sem jöhetett – Nálam egy randevú olyan volt, hogyha találkoztunk a Jégbüfénél, felmentünk a Gellérthegyre a szoborhoz, és utána elmentünk mondjuk Zuglóba, a Fogarasi úti áruházhoz.
– Aki ezt kibírta, maradhatott!?
– Én sosem sportoltam – neveti el magát a háziasszony – , de a sport révén ismerkedtünk meg.
– Azzal együtt, hogy nincs még sok kedvenc bútorot, tárgy, mi az, amit szeretnek?
– Egyszer a Délinél jártunk, és megláttunk egy faliórát, amelynek a számlapjára éppen a mi nevünk volt felírva: Szilvi-Szilveszter. Teljesen meglepett bennünket, persze meg is örültünk neki, és rögtön megvettük. Az biztos, hogy ezt mindenhová visszük majd magunkkal, ha elromlik, megcsináltatjuk, és nagy becsben tartjuk, reméljük, sokáig!
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások