Jó prezihez idő kell!

Mennyi idő kell egy jó prezentációhoz? Mennyi időt vesz igénybe az információgyűjtés, a felkészülés és a gyakorlás? Erre keressük a választ mai cikkünkben.

joprezihezidokell 720

Ahogy azt már József Attila is megfogalmazta: „Dolgozni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Ugyanúgy, ahogy a minőségi munka elvégzéséhez, egy jó prezentáció összerakásához is szükség van a megfelelő időre.

Általában egy előadás elkészítése során a prezentáció kerül az egyik utolsó helyre, hiszen azt jó sok tennivaló előzi meg, de így nem is marad rá elegendő idő. Ez sajnos nem a legkedvezőbb módja az előadástervezésnek, de nagyon gyakori probléma. Pedig az igazán célravezető megoldás alapján már hetekkel előbb érdemes elkezdeni az előadáshoz kapcsolódó anyagok gyűjtését, azok rendszerezését. A határidő közeledtével érdemes elkészíteni a Mind-Mapet, de még egyelőre csak papír alapon, nem prezentációként. A Mind-Mapen érdemes szerepeltetni azokat a dolgokat, hogy milyen sztorikat kellene felhasználni az előadás során, illetőleg, hogy milyen egyéb eszköz felhasználásával tehető érdekesebbé.

No itt következik a prezentáció megnyitása és az időigényesebb munka, a képkeresés és képátalakítás munkája, valamint az idevágó üzenetközpontú táblázatok és ábrák készítésével.

Ha ezzel készen vagyunk, akkor következik az előadás gyakorlása. Nagyon fontos, hogy ezt ne vigyük túlzásba, mert, ha átesünk a ló túloldalára, az is veszélyeket hordoz magában. Érdemes a fő üzenetre koncentrálni, valamint, hogy milyen sztorikkal és poénokkal lehet fűszerezni az előadást, nem kell szóról-szóra begyakorolni. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor elvész az improvizáció lehetősége, vagyis nem lehet az beszédet a hangulathoz, közönséghez, helyszínhez alakítani. Ez nagy hiba, hiszen kényszeressé teheti az előadást.

joprezihezidokell 1
Tapasztalat alapján a jó (és fontos) prezire fordított idő (15-20 dia esetén):

1. Információ gyűjtése és rendszerezése (2-6 óra)

2. Az üzenetek megfogalmazása (1-2 óra)

3. Az üzenetek (és érvek) struktúrája (2-4 óra)

4. A prezentáció összerakása (4-12 óra)

5. A prezentáció gyakorlása (2-3 óra)

Ha ezt vesszük figyelembe, akkor átlagban 11 és 25 óra közé tehető a szükséges idő. Hála az égnek, ezt nem egyben kell kezelni, hanem attól függően, hogy mennyi időt szánunk a felkészülésre, időben szépen elterül. Mennyi időt szánunk más felesleges időtöltésre, miért ne tehetnénk hasznossá ezeket az órákat? Mennyivel hasznosabb, hogy ha a következő üzletet azért kötjük meg, mert jól sikerült a prezi, amire 11-25 óra közti időt szántunk a napjainkból?! Nem is rossz órabér, nem?

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop