Garzon botanikus stílusban

A 35 négyzetméteres, nagy belmagasságú garzonlakás egyetlen lakóterében kihívást jelentett kialakítani a különböző élettereket úgy, hogy az elrendezés mégsem tűnjön kaotikusnak.

garzonbotanikusstilusban 720

A főváros talán egyik leghangulatosabb utcájában, a Pozsonyi úton találtak rá a tulajdonosok az aprócska garzonlakásra, amelynek egyetlen nagy alapterületű helyiségében kellett a fürdőszoba kivételével minden funkciónak helyet találni. A lehetőségekhez képest az is cél volt, hogy mégse tűnjön kaotikusnak a berendezés. A világítás és a konyhabútor már adott volt a lakberendezői munka megkezdésekor, ezért a többi bútort ehhez illeszkedve kellett kiválasztani.

Az alapkoncepció a most népszerű botanikus stílus, az erőteljesebb, merészebb színek, izgalmas smaragdzöld, királykék, leheletnyi arany és egy kis kontrasztos fekete volt. Köztudott, hogy a természet jó hatással van ránk, így egyre nagyobb igényét érezzük valamilyen módon becsempészni életterünkbe. Mivel belső körfolyosóra néznek az ablakok, így kicsit kevesebb fény jut a lakásba. Ezt is ellensúlyozva került a fókuszpontba a tévéfalon megjelenő fantasztikus textil hatású, Khroma wild jungle greenery tapéta, amelyen – ha jobban megnézzük – kis majmocskák, madarak bújnak meg az ágak között. A választott ülőbútorok színei, a királykék és zöld a kismadarak színeiben köszön vissza.

 

A vibráló, élettel teli színes enteriőr magával ragadja az embert, de átgondolt tervezéssel mégis harmóniát és nyugalmat sugall. A franciaágy egyedi kárpitozású fejtámlája a kék bársonyszékekkel harmonizál, amelyen a beépített falikarok a dizájn mellett elegendő fényt biztosítanak az esti olvasáshoz. Egy kis fémes csillogásként, az arany szín is finoman megjelenik a kanapé- és széklábakban, az olvasófalikarokban és asztali lámpában. A lakás egyik igazán hangsúlyos eleme a kellemes tapintású, smaragdzöld bársonykárpitozású kanapé, a mélyebb tónusok pedig a dohányzóasztal, az éjjeliszekrények és a tévészekrényen elhelyezett kaspók sötétebb fa színében jelennek meg. A lakás része az aprócska, de mégis nagyvonalúnak ható zuhanyzós fürdőszoba, ahol a tulajdonosok egyik utazása során készült dzsungelfotót választottam dekorációnak.

  

Munkáimban a legfontosabb, hogy olyan harmóniát teremtsek, amelyben megrendelőim igazán otthon érezhetik magukat. Többféle stílusban tervezek, de leginkább az eklektika áll hozzám közel.

garzonbotanikusstilusban portre

Balogh Ágnes
dizájner
lakberendező

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop