Felújítás – hogy ne legyen rémálom!

Felújítást tervezünk, de már előre elegünk van belőle? Egy lakás felújítása valójában nem olyan nehéz, mint amilyennek elsőre tűnik. Az igaz, hogy sok munkával és kiadással jár, de ha jól csináljuk, rengeteg idegeskedést és pénzpocsékolást kerülhetünk el.

Felújítás tervezése

Hol kezdjük egyáltalán?

Elsőként is tervünket vitassuk meg az egész családdal, hiszen a felújítás előtt érdemes a felhasználásra kerülő anyagokban, színekben, kiegészítőkben egyetértenünk. Ezután nagyon pontosan, minden részletre kitérően találjuk ki, hova mit szeretnénk, kezdve a kapcsolók, konnektorok, lámpák helyétől a bútorok, kiegészítők stílusáig és elrendezéséig. Előfordulhat, hogy a kinézett burkolati anyagokra, szaniterekre várni kell, ezeket időben rendeljük meg, mert a felújítás közben erre már nem lesz időnk, és nem is ajánlott homályos elképzelésekkel belevágni a munkálatokba.

Kérjünk tanácsot szakembertől!

Érdemes szakemberhez is fordulni, már a tervezés szakaszában. Természetesen nem mindenki engedheti meg magának, hogy belsőépítészt kérjen fel, de gyakran az a csapat, amelyik a felújítást fogja végezni, már bír annyi tapasztalattal, hogy értékes tanácsokkal, javaslatokkal éljen a megvalósítást tekintve. Konzultáljunk velük. Gondoljunk a felújítással együtt járó dolgokra is! A felújítást megelőzően bizonyos előkészületeket meg kell tenni. Ilyen feladat egy konténer megrendelése, ahová a lebontott anyagok kerülnek. Van, ahol a konténer lerakásához engedély is szükséges, erre kérdezzünk rá előre az önkormányzatnál. Társasházban a felújításról tájékoztatni kell a lakókat és a közös képviselőt is.

Felújítás – lépésről lépésre

A felújítási munkálatokat alapvetően különböző szakaszokra oszthatjuk, mint:

  • részletes, pontos tervezés
  • a falak állapotának felmérése, a vakolat átnézése, felújítása
  • a szigetelés minőségének ellenőrzése, felújítása
  • az elektromos berendezések ellenőrzése, vezetékek (áram és víz) állapota, felújítása
  • burkolatok, festés
  • fürdőszobai és konyhai bútorok felszerelése

A legfontosabb dolog a türelem!

Így leírva minden egyszerűnek hangzik, de mindannyian tudjuk, hogy a felújítási munkák során több, előre nem látott probléma kerülhet felszínre. Tervezzük kicsit hosszabbra és költségesebbre a felújítást, mint elsőre gondolnánk, hogy biztosan beleférjünk a költségkeretünkbe.

Szeretne profi tanácsokat kapni felújításával kapcsolatban? Keresse bizalommal szaktanácsadóinkat!


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop