Év Háza pályázat 2022

Megbízható könyvelés– kisbetűs rész nélkül
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben
Magyar Termék elismerés a Duna-Dráva Cement Kft.-nek

A legrangosabb hazai, független, szakmai pályázaton 2022. május 16-ig nyújthatják be a 2020. január 1-je után készült munkáikat családi házak, kis társasházak, illetve középületek tervezői. A zsűri ezúttal is a két abszolút fődíj mellett két szakmai és öt támogatói különdíjat oszt ki, valamint a szervezők idén is megkérdezik a nagyközönség véleményét mindkét kategóriában a közösségi oldalon indított szavazáson.

“Ennyi év távlatából nyugodtan mondhatom, hogy az ÉV HÁZA pályázat egy olyan kő, amely hosszú évek óta ott van, nem billeg, rá lehet lépni, és amikor visszafelé jövünk akkor is ott lesz. A pályázat elmúlt éveinek fő üzenete számomra az, hogy a nehézségek ellenére is meg tud maradni, és így az értékteremtés mellett stabilan ki tud állni. Remélem, az idei év újra bizonyítja, miért egyedülálló elismerés az ÉV HÁZA díj.” – mondta Szoják Balázs, nívó díjas építész, a pályázat kurátora.
Az országos, nyílt és nyilvános Év Háza pályázaton az elmúlt valamivel több, mint két évben, azaz 2020. január 1-je után megépült családi házak, nyaralók, és maximum 4 lakásos lakóépületek tervezői nevezhetik munkáikat, illetve az ebben az időszakban elkészült középületek is a neves bíráló bizottság asztalára kerülnek. A pályázat célja, hogy megismertesse, számba vegye azokat a minőségi építészeti alkotásokat, amelyek nemcsak esztétikai, hanem környezeti és gazdasági szempontból is példaértékűek. Az Év háza díj jellegzetessége, hogy nem csak több éves szakmai tapasztalattal, hanem a fiatalok, pályakezdők, elsőtervesek számára is elérhető pénzdíjas pályázat. A pályázat szakmai partnerei évek óta Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége, akik a szakmai különdíjak felajánlói is egyben.

Akik nélkül az Év háza pályázat nem jöhetne létre
Az Év Háza bíráló bizottsága a fődíj és a szakmai különdíjak mellett a támogatók különdíjait is odaítéli, akik nélkül nem díjazhatnának olyan alkotókat, akik példát mutatnak a jövő számára az építészet területén. „Mi a Leiernél 9 magyar üzemben annyi építőanyagot gyártunk naponta, amelyből több mint 100 családi ház tud felépülni. Sajnos nem tudunk lekövetni minden egyes anyagot, nem tudhatjuk, hová épül be, de reméljük, hogy olyan szép, divatos, élhető és fenntartható épületek születnek ezekből az anyagokból, mint amilyenek az Év háza zsűrije asztalára kerülnek.” – mondta Komlós Andor, a pályázat főtámogatója, a Leier Hungária Kft. ügyvezetője. A főtámogató különdíja mellett a két kategória főtámogatói díját idén is a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. középületek, és a PREFA Hungária Kft. családi ház, kistársasház kategóriában adhatja át. A családi ház kategória támogatói díját a pályázathoz tavaly csatlakozott Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. jegyzi, míg a középület kategóriában évek óta a Meva Zsalurendszerek Zrt. különdíját és az azzal járó pénzdíjat veheti át egy-egy tervező vagy tervező csapat a zsűri döntése alapján.

Idén is számít a nagyközönség véleménye
Az elmúlt két év közönségszavazásán is jól látható volt, hogy a nagyközönség véleménye gyakran eltér a zsűriétől, hiszen a nem szakmabeliek mást látnak egy-egy épületben, mint amit a szakmai grémium keres, vagy egy épület kapcsán fontosnak ítél meg. A közösségi oldalon indított szavazás sikere azonban arra késztette a kiírókat, hogy folytassák ezt a hagyományt, így idén júniusban már harmadik alkalommal keressük a nagyközönség által legjobbnak ítélt pályamunkákat mindkét kategóriában. Ezen kezdeményezés támogatója középület kategóriában az Internom Ablak Kft., családi ház és kistársasház kategóriában pedig az OTP Ingatlanpont Kft. és az OTP Pénzügyi Pont Zrt.

Határidők, dátumok
A pályaművek beadása: 2022. május 16. 16:00
Ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás 2022. szeptember 30.
A pályaműveket elektronikusan a www.evhaza.hu weboldalon lehet benyújtani!

A pályázati nevezési díj összege bruttó 10.000 Ft/pályamű.

A zsűri tagjai
Elnök: Noll Tamás, Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke

Társelnökök:

  • Dévényi Sándor DLA, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
  • Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
  • Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke
  • Szoják Balázs, építész, az „Év háza” díj kurátora

Tagok:

  • Tóth Balázs, építész, az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője
  • Dr. Tóth Elek, címzetes egyetemi tanár, BME Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

 

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop