Energiatakarékosság a világításban

Az energiahatékonyság és energiatakarékosság sosem volt még olyan fontos, mint napjainkban. Az energia felhasználási területe egyre nő, míg a Föld erőforrásai folyamatosan csökkennek. Az energiatakarékosság nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk a modern kor vívmányairól, viszont korszerű megoldásokkal, mint a LED, és odafigyeléssel rengeteg energiát takaríthatunk meg, ami nemcsak környezetünknek jó, de pénztárcánkat is kíméli.

A legenergiatakarékosabb megoldás a LED

A hagyományos villanykörték egy fémszál felmelegedéséből, izzásából érik el a fénykibocsátást. A LED fényforrásokban fénykibocsátó dióda vagy diódák vannak, amelyekben a fénykibocsátást elektronok felszabadulása eredményezi az egyenfeszültség hatására, ezért nem melegszenek, ennek köszönhető a LED fényforrások nagy mértékű energiatakarékossága. A LED diódát már 1955-ben feltalálták, majd az évek során addig fejlesztették, hogy ma már messze a legkevesebb energiát fogyasztja, jó minőség és elegendő fény kibocsátása mellett.

Miért válasszunk LED fényforrásokat?

A LED élettartama nagyon hosszú, több évig is működőképes, vagyis a 25-50 ezer óra – napi 8 órás működést feltételezve – 15-25 év élettartamot is jelenthet. A LED-ek legkedveltebb tulajdonsága mégis az alacsony energiafogyasztás. Átlagosan 70-80 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt, mint az izzólámpa, ezzel közel 80 százalékkal csökken az energiafogyasztás, ami számottevő energiamegtakarítás, és a rezsiköltségek csökkentése mellett mindez a környezetvédelem számára sem elhanyagolandó.

A LED a hagyományos izzókkal szemben a felvett energiának nagy részéből nem hőt, hanem fényt keletkeztet, vagyis az energiát arra fordítja, amire rendeltetett: kitűnő minőségű világításra. Mivel a LED fényforrások a felvett áramot nem hőtermelésre használják fel, hanem világításra, így például 25W áramfelhasználással sokkal nagyobb fényerő érhető el, mint hagyományos villanykörték esetén. Egy fényforrás annál gazdaságosabb, minél több lument sugároz, mindezt minél kevesebb energiafelvétel mellett. Például egy hagyományos izzó 60W energiafelhasználással kb. 800 lm fényt bocsát ki, addig egy LED fényforrás 10W energiafelhasználással kb.1100 lm fényt hoz létre.
Nem elhanyagolható további előny, hogy a kompakt fénycsővel ellentétben a LED-ek nem tartalmaznak egészségesre káros anyagokat, mint például a higany.

A LED előnyei összefoglalva

Összefoglalva nyugodtan mondhatjuk, hogy a LED világítás közép- és hosszútávon mindenképp a legjobb választás az otthonunkban, mert:

  • a villamos áram számlája csökken (a számla világításra eső része akár 80 százalékkal is) LED világítás használata esetén
  • nem vibrál és nem zavaró a fénye, bekapcsoláskor a teljes fényerővel világít;
  • kíméli a szemet;
  • tökéletes fényérzet, tetszőlegesen választható színhőmérséklet;
  • le- és felkapcsolhatjuk, amennyiszer csak akarjuk, nem romlik a hatásfoka;
  • hatásfoka jobb, mint a hagyományos vagy energiatakarékos égőké (nem forrósodik fel használat közben);
  • nincs magas hő keletkezés, ezért bővül az alkalmazási és felhasználási terület;
  • 5-15 év élettartam (normál háztartási körülmények között);
  • fontos az egészségre és környezetre gyakorolt hatása, nem tartalmaz higanyt és más káros anyagot.

A LED fényforrások bevezetése óta a technológia elérte azt a szintet, hogy mára már a LED az összes alábbi elvárást teljesíti:

  • a legkevesebbet fogyasztja
  • környezetbarát
  • tartós (25 000 – 50 000 óra élettartam)
  • minőségi fényt ad
  • bármely foglalatú lámpához rendelkezésre áll
  • megfizethető

Hogyan takarékoskodhatunk még a világítással?

Háztartásunk elektromosenergia-fogyasztásának mintegy 30 százalékát a világítás teszi ki, ezért fontos, hogy LED-re váltsunk, de mit tehetünk még ezen túl a világítással kapcsolatban, hogy a pénztárcánkat és a környezetünket egyaránt kíméljük?

  • Amikor csak lehet, használjunk természetes fényt.
  • Mindig kapcsoljuk le a villanyt, ha már nincs rá szükség.
  • Vásároljunk minél hosszabb élettartamú fénycsöveket, minél jobb minőségű lámpákat.
  • Új ház építése esetén úgy tervezzük meg a házat, hogy az adott helyiségbe megfelelő természetes fény érkezzen kintről, valamint az egyes tevékenységekhez illeszkedő többféle világítási lehetőségeket előre tervezzük meg, helyiségenként, minden funkcióhoz.
  • A kevésbé használt helyiségekben (ilyen lehet a kamra, vécé, folyosó, közlekedő, lépcsőház) alkalmazzunk mozgásérzékelős világítást, így sosem marad égve, nem felejtjük el lekapcsolni, és csak a szükséges ideig világít.
  • Kültéren is mozgásérzékelővel vagy alkonykapcsolóval működő lámpákat használjunk.

A LED világítás egészségügyi vonatkozása

A LED-es világítási megoldásokról az energiatakarékossági célok miatt hallunk egyre többet, s emiatt is fejlesztik, és terjednek el egyre inkább. Az energiatakarékossági célok mellett az egészségügyi szempontokat sem érdemes elhanyagolni.

Az egészséges élet elengedhetetlen része a megbízható minőségi megvilágítás a munkában és a szabadidőben egyaránt. A Kanlux prémium minőségű IQ LED és X LED fényforrásai nem csupán világítanak, de biztonságot jelentenek az Ön szemének, bőrének, mert a természeteshez legközelebbi fényt biztosítják, a legnagyobb energiamegtakarítás mellett.

Ezek a fényforrások varázslatos hangulatot teremtenek életünk minden pillanatában az igényekhez megválasztható színhőmérséklettel, a legmagasabb minőségben. A biztonság nélkülözhetetlen, válassza a minőséget és kényelmet prémium fényforrásainkkal!

www.kanlux.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop