Dinamikus színek, funkcionális terek

Egy belsőépítész számára nagy megtiszteltetés, ha korábbi megbízója újabb munkával keresi meg. Ezúttal egy 50 négyzetméteres lakásból kellett az ismerős fiatal pár számára ideális első közös otthont terveznie Sverha Nikolettnek, kis költségvetésből, mégis tetszetősen.

dinamikusszinekfunk 720

Ahogyan az lenni szokott új építésű ingatlanok esetén, ha a munkálatok korai fázisában nem tud bekapcsolódni a tervező a folyamatba, akkor bizonyos dolgokon már nem lehet változtatni. Ilyenkor nagy kihívás, ugyanakkor szép és érdekes feladat a hátrányokból előnyt kovácsolni, ahogyan ennek a kétszobás, 50 négyzetméteres lakásnak a tervezése során is történt.

A megbízás egy olyan modern, fiatalos, dinamikus otthon kialakítására szólt, amely tükrözi a nagyvárosi életérzést, ugyanakkor lakói számára a legmagasabb komfortérzetet nyújtja. Az egy térbe kerülő nappali-konyha- étkező tervezése során elsődleges szempont volt a tér tágasságának a megőrzése, úgy, hogy ne menjen a funkcionalitás rovására. A hármas egység tagolását a különböző, mégis egymással harmonizáló dizájn tapéták teremtik meg. A világos, natúr színek szépen mutatnak a kékes árnyalatokkal és sötétebb tónusokkal, amelyek dinamikája kellemesen vezeti végig szemünket az egy légterű helyiségen. A konyha, bár minden korszerű háztartási géppel ellátott, nem hivalkodik, formája és a fehér-fa színkombináció hatása erősíti a tér egységét. Az étkező helyét a különleges ágakat mintázó tapéta és az egyedi igények szerint elhelyezhető mennyezeti lámpa jelöli ki. A natúr színkombinációt itt már a szürke és sárga megjelenése oldja, amellyel össze is kapcsolja a konyha és nappali terét. Utóbbiban a vidám szőnyeg funkcionálisan kijelöli a társalgó és pihenőrész helyét, amelyre rímelnek a többfunkciós kanapé díszpárnái, melegséget, otthonosságot teremtve. Innen a kékes árnyalatok vezetik tovább a szemlélődőt az olvasósarok és a dolgozórész területére. A lakáshoz egy önálló hálószoba is tartozik, színeivel, berendezési elveivel finoman kapcsolódva a nappali stílusához. A fiatal pár első közös otthona így minden igényüket kielégíti, tetszetősen, egyedi hangulatot teremtve.

  

Belsőépítész a legfontosabb, hogy a megrendelő sajátjának érezze az általam létrehozott életteret, amelyben a funkcionalitás és az ott lakók személyisége összhangban van, legyen szó otthonról, irodáról vagy üzlethelyiségről.

masodikotthonabalaton portre

Sverha Nikolett
belsőépítész


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop