CET: átadás előtt

A CET elkészült. A Duna-parti, üvegbálnára emlékeztető épület készültsége az összes hátráltató körülmény ellenére is elérte a 100%-ot, kulcsrakészen várja további sorsát. A CET beruházói és kivitelezői nem bizonygatják tovább, hogy kötelezettségeiket szerződésszerűen és szakszerűen végezték, hiszen a ház kész, a tények most már önmagukért beszélnek. A víz ugyanakkor az elmúlt hetekben is forrt a bálna körül. Mire számíthatunk most? Miben reménykedhetnek a bérlők, a CET megnyitását váró budapestiek és a kivitelezésben részt vevő, pénzükre váró becsületes magyar vállalkozások?

 

A fejlesztő Porto Investment álláspontja szerint az ehhez szükséges döntések zöme a tulajdonos, Fővárosi Önkormányzat kezében van. A két héttel ezelőttre tervezett sajtótájékoztatót a Porto a Főváros kérésére lemondta, hiszen úgy tűnik, az elmúlt hónapok csatározásai után a felek már valóban a ház mielőbbi megnyitására koncentrálnak. A Főváros nem éheztetheti tovább a budapestieket, akik nap mint nap látják a különleges épületet, de előnyeit nem élvezhetik.. A hangnemváltásra a jelek szerint megvan az esély, ha lassan is, de a Főváros jó néhány ponton együttműködő: 31 bérlemény pályáztatási eljárásának elindítását hagyta jóvá a június 22-i közgyűlés, a műszaki-átadás átvétel első bejárását is kitűzték július 14-re.

A Főváros kezében lévő egyéb döntések ugyanakkor még jelentősen befolyásolhatják a CET megnyitásának időpontját, ilyenek például: az árvízvédelmi fővédvonal áthelyezése, a Fővám téri forgalomba-helyezési eljárás, hozzájárulás az összes bérlői terület kiépítésének megkezdéséhez – a teljesség igénye nélkül – mind-mind a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat kötelessége, illetve annak közreműködése nélkül nem lehetséges. Ha ez megtörténik, a Főváros 8 és fél milliárdos vagyonnal gazdagodik és a CET fogadhatja a látogatókat.

A beruházó szerint elképzelhető, hogy az össztűz, amelyet az elmúlt háromnegyed évben az új fővárosi vezetés a projektre zúdított, mindössze a kezdeti óvatosság, zsigeri bizalmatlanság szülte, de bízik abban, hogy mostanra, hogy a ház 100%-os és kulcsrakész mindenki megbizonyosodhatott a projekt konstrukciójának teljes korrektségéről és a kifogástalan kivitelezési minőségről. A Porto Investment előre tekint és csakis a nyitás mielőbbi elérése a célja. Ezt viszont mostantól kezdve rendszeresen számon kéri majd a Fővárosi Önkormányzaton.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop