Balkáni lecsó csevapcsicsával



balkanilecso csevapcsicsaval 720

Hozzávalók 4 személy részére:
5 dkg füstölt szalonna, 2 nagy fej vöröshagyma, 50 dkg TV paprika, 2 db kockázottparadicsom-konzerv, 2 dl víz, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt kömény, 1 mokkáskanál őrölt oregánó, 15 dkg feta sajt, 15 dkg túró, 30 dkg darált marhahús, 30 dkg darált sertéshús, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál őrölt pirospaprika, só ízlés szerint, olaj a sütéshez

A kétféle darált húst összekeverjük, megsózzuk, hozzáadjuk az őrölt pirospaprikát, és belenyomjuk a megpucolt fokhagymát. Az egészet jól összegyúrjuk, és 3-4 cm hosszú, 2-3 cm átmérőjű hengereket formázunk belőle. Forró serpenyőben kevés olajon megsütjük a hengerek minden oldalát. A lecsóhoz a szalonnát felkockázzuk, a paprikát kicsumázzuk, és nagyobb darabokra vágjuk, a hagymát megpucoljuk és felkarikázzuk. Egy lábasban a szalonnát alacsony hőfokon megsütjük, majd hozzáadjuk a hagymát, és további 5 percig pirítjuk. Belekeverjük a paradicsomot, a paprikát, fűszerezzük, felöntjük a vízzel, és fedő alatt 20 percig főzzük. Ekkor belemorzsoljuk a feta sajtot és a túrót, elkeverjük, majd a megsült csevapcsicsával tálaljuk.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop