Az élettársak vagyoni viszonyait a 2013. évi V. törvény (továbbiakban Ptk.) gyakorlatilag szerződéses viszonyként értelmezi, és akként fogja fel a házasság jogintézményének elsődlegességét vallva. A törvényi szabályozás kettős természetű, az élettársi viszony házassággá fejlődve családjogi intézményként él tovább, házasságkötés nélkül – illetve azonos nemű párok esetén – az élettársi kapcsolat mint szerződéses viszony ítélendő meg, családjogi jelentőségét döntően a kiskorú gyermekek kapcsán nyeri el.
Az élettársi viszony általában
Élettársi kapcsolat áll fenn két olyan, házasságkötés nélkül közös áztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben, azaz életközösségben együtt élő személy között, akik közül egyiknek sem áll fenn mással házassági életközössége, bejegyzett élettársi életközössége vagy élettársi kapcsolata, és akik nem állnak egymással egyenesági rokonságban vagy testvéri kapcsolatban. A kapcsolat az életközösség létesítésével jön létre, és megszűnik, ha a különnemű élettársak egymással házasságot, az azonos nemű felek bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítenek, vagy az életközösségük egyébként véget ér. A törvény tehát mind a különnemű, mind az azonos nemű személyek együttélését élettársi kapcsolatnak tekinti. Az élettársi kapcsolat monogám természetű, azaz egy személy egyidejűleg csak egy életközösségben élhet, amennyiben valamely fél pl. korábbi házassága megromlása esetén egy új személlyel alkot életközösséget, vele élettársként élhet, de az életközösség nélküli alkalmi kapcsolat nem vezethet ilyen törvényi elismerésre. A Kúria BH2004.504. számú eseti döntése szerint, ha az „élettársak” egyike nem pusztán házasságban, hanem házassági életközösségben él, ez a tény kizárja azt, hogy más személy irányában egyúttal élettársi kapcsolata is fennálljon. Egyebekben a házassági akadályok itt is érvényesülnek, nem lehetnek élettársak egyenesági rokonok, testvérek, féltestvérek.
Az életközösség
Az élettársi kapcsolat lényege az életközösség, amely a közös háztartásban történő együttélést, a gazdasági és érzelmi közösséget jelenti, amely együttélés elemei együttesen és összességében állnak fent. Az együttes és összességében fennálló elemek követelménye döntő módon érvényesül, azonban a megváltozott életviszonyokra tekintettel bizonyos elemek időleges hiánya vagy sajátosságai bekövetkezhetnek, pl. tartós külföldi munkavállalás esetén. Az élettársi viszony fennállása megállapításához érvényesülnie kell a párkapcsolat megfelelő összetettségének, elengedhetetlen a közös háztartás, az érzelmi közösség és a gazdasági közösség. A Kúria BH2001.596. számú eseti döntése ezek alapján állapította meg az élettársi viszonyt olyan esetben, amikor a közös együttélés éveit követően az egyik fél évekig pszichiátriai betegek otthonában élt, tekintettel arra, hogy a felek közötti kapcsolat a lehetséges keretek között továbbra is fennmaradt. Hasonló elvek alapján azt is ki kell emelni, hogy csak egy-egy elem megléte nem elegendő az élettársi viszony megállapításához. A Kúria a BH1994.79. számú döntése szerint önmagában sem az érzelmi közösség, sem a gazdasági közösség, sem a közös háztartásban történő együttélés nem elégséges ahhoz, hogy a partnerek közötti viszony élettársi kapcsolatnak minősüljön, az élettársi viszony alapja elengedhetetlenül összetett.
A gazdasági közösség
Ha az élettársak házasságra lépnek, vagyoni viszonyaikat illetően az élettársi viszonyuk kezdete lesz a döntő, másrészt az élettársi gazdasági közösség szerződéses alapon ítélendő meg. A szerződéses alap ennek megfelelően főszabálynak tekinti a felek közötti élettársi vagyonjogi szerződés intézményét, amelyben az élettársak meghatározhatják az együttélés idejére a vagyoni viszonyaik sorsát és elveit. Ennek alapján az élettársi vagyonjogi szerződésre a házassági vagyonjogi szerződés szabályai érvényesek (lásd 2021/4. számunkat). A valóságban az élettársi vagyonjogi szerződés intézménye kevésbé érvényesül, helyette a törvényes vagyonjogi rendszer az elsődleges, amely egy, a házassági vagyonjog közszerzeményi rendszeréhez hasonló. A élettársi törvényes vagyonjogi rendszernek legfontosabb jellemzője az, hogy az élettársaknak kapcsolatuknál fogva nem keletkezik közös tulajdonuk. Ellentétben a házastársi vagyonközösség esetén főszabályként érvényesülő közös tulajdon és szerzés elvével, az élettársak törvényes vagyonjogi rendszerében az értéktöbblet elve alapján lehet a vagyonjogi rendszer megszűnésekor a vagyonszaporulatból részesedést igényelni, ezzel hangsúlyozva a házasság magasabb rendű jogintézményét. Az élettársak mindezeknek megfelelően az élettársi kapcsolat fennállása alatt önálló vagyonszerzők, egyikük vagyonszerzése sem hat ki a másikra, és értelemszerűen egymás tartozásaiért sem felelnek. Az elv puszta érvényesülése valójában a gazdasági közösség fogalmi eleme ellen hat, amelynek áthidalása a törvényszövegben nem jelenik meg, de a szerződési jog együttműködési kötelezettség alapelvével, illetve az érzelmi közösségből fakadó támogatási kötelezettséggel együttesen valósul meg. Ezen árnyalás nélkül ugyanis nehezen képzelhető el az élettársi viszony, annak mindennapi működtetése, illetve a párkapcsolat továbbfejlődése a házasság irányába.
A törvényi szabályok jelentőséget az élettársi viszony megszűnésekor nyernek. Amennyiben a párkapcsolat házasságot eredményez, a házassági vagyonjogi szabályok érvényesülnek, ellenkező esetben az élettársaknak megtérítési igénye keletkezik arra, hogy részesedést követeljenek a másik félnél elért vagyoni többletből arra tekintettel, hogy az életközösség elősegítette a másik fél vagyonának gyarapodását. Valójában ilyen elszámolás esetében a házassági vagyonjog alapjai köszönnek vissza, azaz nem számítható a vagyonszaporulathoz az a vagyon, amely a házastársak esetén különvagyonnak minősülne. A vagyonszaporulat meglétét az igényt érvényesítő élettársnak, a különvagyont az erre hivatkozó élettársnak kell bizonyítania. Ellentétben a házassági vagyonjoggal, a megosztás során nem érvényesül a fele-fele szerzési alapelv, hanem az élettárs a közreműködése arányában követelheti részesedését. A közreműködés arányának meghatározása során a háztartásban, a gyermeknevelésben, a másik élettárs vállalkozásában az élettársi kapcsolatra tekintettel végzett tevékenységet is értékelni kell, kivéve, ha utóbbi esetkörben az élettársak között eltérő megállapodás, így pl. munkaszerződés vagy megbízási jogviszony áll vagy állt fent. A fele-fele szerzési elv csak abban az esetben érvényesül, ha a bizonyítási eljárás más eredményre nem vezet, de itt is csak akkor, ha az a felek bármelyikére nézve méltánytalan vagyoni hátrányt nem jelent. Ebben a körben is egyebekben a házassági közszerzeményi rendszer fogalmait, elveit és rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
Különleges kérdések
Az élettárs lakáshasználati joga kevésbé védett, mint a házastársé, ugyanakkor bármelyik élettársat megilleti az a jog, hogy az életközösség megszakadásával bírósághoz forduljon a közösen használt lakás használatának rendezése kérdésében. Az élettársak közös jogcíme, így közös tulajdona, haszonélvezeti joga, bérlőtársi jogviszonya alapján használt lakás további használatáról a bíróság a körülmények mérlegelésével, különösen a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek megfelelő lakáshoz fűződő jogának a figyelembevételével dönt. Ennek megfelelően megoszthatja a lakáshasználatot, az egyik élettársat feljogosíthatja a kizárólagos használatra, és rendelkezhet a másik élettárs használati jogának megszűnéséről, továbbá a lakáshasználati jog ellenértéke fejében pénzbeli térítést ítélhet meg a lakásból távozó élettárs javára. A bíróság a volt élettársat kizárólag akkor jogosíthatja fel a másik élettárs kizárólagos jogcíme alapján használt lakás további használatára, ha a kapcsolatból közös gyermek származott, és az élettársi viszony legalább egy évig fennállt, továbbá, ha a felek közös kiskorú gyermeke lakáshasználati jogának biztosítása érdekében ez indokolt. A lakáshasználat rendezésekor figyelembe vett körülmények megváltozása esetén bármelyik élettárs kérheti az újrarendezést, ha a változatlan fenntartás lényeges jogi érdekét vagy a közös kiskorú gyermek jogi érdekét sérti. A kapcsolat megszűnése esetén a törvény az élettársaknak egymással szemben fennálló tartási kötelezettségét is szabályozza. A tartás alapfeltétele a korábbi élettársi kapcsolat legalább egy évig tartó fennállása és a kapcsolatból származó közös gyermek, illetve a rászorultság, ebben az esetben az önhibán kívüli eltartási képtelenség. A rászorultság akkor állapítható meg, ha a tartást igénylő élettárs nem rendelkezik megfelelő jövedelemmel, vagyonnal ahhoz, hogy szükségleteit fedezze. A jogosult egészségi állapotát, munkaképességét, vagyoni, jövedelmi viszonyait érintő valamennyi körülményt értékelni kell, és különösen figyelemmel kell lenni az önhiba hiányára is, azaz, hogy a jogosult megtesz-e minden tőle telhetőt annak érdekben, hogy fedezze a létfenntartásához szükséges kiadásait. Különös méltánylás esetében az élettársi viszony megszűnését követően bekövetkezett rászorultság is vezethet tartásra, azonban egy, a kapcsolat megszűnését követően egy éven túl bekövetkezett ilyen körülmény nem vezethet tartás megállapítására,
míg volt házastárs esetében ez a határidő öt év.
Bírósági gyakorlat
- BH1994. 33. Az ellentmondásokkal terhes érzelmi összetartozás nem zárja ki az élettársi viszony „érzelmi közösség” elemének meglétét, ha a felek harmadik személyekkel való kapcsolatukban összehangoltan léptek fel.
- BDT2008. 1805. Az élettársak közötti érzelmi közösség megvalósulhat fiatalok együttélése során a kölcsönös összetartozás eredményeként, akár olyan módon, hogy a felek – később is megállapíthatóan – megállapodnak a házasságkötés nélküli együttélésben és családalapításban.
- BH1996. 258. A szerzésben való közreműködés arányát bizonyítás alapján kell meghatározni, s amennyiben az nem állapítható meg, egyenlőnek kell tekinteni.
- BH1984. 225. Az élettársak közös gazdálkodásából eredő kölcsönös vagyoni igények rendezésénél arra kell törekedni, hogy az igazság és méltányosság elve érvényesüljön, és egyik élettárs se legyen megrövidítve.
Hozzászólások