Társadalmunkban évezredes hagyományai vannak a különböző tartási jogoknak és kötelezettségeknek, amelyeknek szociális és etikai magyarázata magától értetődő. Az elesettebbekről, a gyengébbekről, az önhibájukon kívül saját tartásukról gondoskodni képtelenekről való tartás így olyan kötelezettség, amelyet alapvető emberi feladatnak tekintünk. A jog szerepe tehát ebben az esetben csak akkor jelentkezik, ha elmulasztása okán erre külön figyelmet kell fordítani, s e kötelezettségnek végső soron az állam a büntetőjog eszközeivel is érvényt szerez.
A rokontartás feltételei
A rokontartás alapvetően három alapfeltételtől függ, nevezetesen a jogosulti oldalon a rászorultság és az érdemtelenség hiánya, míg a kötelezetti oldalon a teljesítőképesség megléte. A rászorultság ténye önmagában a feltétel teljesüléséhez nem elegendő, annak megállapításához szükséges, hogy azt ne önhiba okozza. Másképpen megfogalmazva, nem állapítható meg annak a személynek a rászorultsága, aki súlyos anyagi helyzetbe saját hibájából, életviteléből fakadóan került. Az érdemtelenség lényegében véve magától értetődő erkölcsi elvárásokat feltételez, ebből fakadóan ezen elvárások súlyos és egyoldalú megsértése a rászorult oldalán szintén nem vezethet tartási joghoz, mert ellenkező esetben pontosan a tartásra kötelezett oldalán merülne fel méltánytalan és így erkölcsileg elfogadhatatlan helyzet.
Érdemtelen a tartásra tehát az a nagykorú, aki a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élő hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől – figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is – nem várható el. A törvényi fogalom az érdemtelenséget, azaz az érdemes magatartást csak a nagykorúaktól várja el, így az a kiskorú gyermekekkel szemben nem kérhető számon. Másik oldalról megközelítve a kérdést, rászoruló szülő esetében a gyermek általában nem hivatkozhat a szülő érdemtelenségére, ha a szülő a vele szemben fennállott tartási, illetve gondozási és nevelési kötelezettségének eleget tett.
A jogosulti oldal, azaz a tartásra való jogosultság mellett kiemelkedően fontos kérdés a kötelezett megfelelő teljesítőképessége. A szabály lényege abban ragadható meg, hogy a saját szükséges tartás veszélyeztetése esetén nem állapítható meg a teljesítőképesség, továbbá az sem köteles mást eltartani, aki ezáltal a tartás sorrendjében a jogosultat megelőző személy tartását veszélyeztetné.
A jogosultak
A rokontartási kötelezettség egy jogosultsági sorrendet állapít meg, amelyben a kiskorú gyermek minden más jogosultat megelőz. A tartási kötelezettség alapvetően az egyenesági rokonokat terheli egymással szemben, így az elsősorban a szülőnek a gyermekével és a nagykorú gyermeknek a rászoruló szülőjével szemben áll fenn. Amennyiben a tartásra jogosult gyermeknek tartásra kötelezhető szülője nincs, eltartása távolabbi felmenőire hárul, ha pedig a tartásra jogosultnak nincs gyermeke, távolabbi leszármazói kötelesek őt eltartani. A sorrendiség lényege, hogy a tartásra jogosulthoz a leszármazás rendjében közelebb álló rokon tartási kötelezettsége a távolabbi rokonét megelőzi.
Az egyenesági rokonokra vonatkozó főszabály mellett két kivételes esetet is szabályoz a törvény, a testvértartást, valamint a mostohagyermek, illetve a mostohaszülő tartását. A testvértartás körében a kötelezettség csak a nagykorú testvért terhelheti a kiskorú testvérével szemben, és csak akkor, ha a kiskorúnak nincs tartásra kötelezhető egyenesági rokona, továbbá a tartás nem veszélyezteti a nagykorú testvérnek, házastársának, valamint a tartásra rászoruló egyenesági rokonainak tartását. Az utóbbi felsorolás kiegészül az élettárssal.
A mostohaszülő-mostohagyermek kapcsolatot illetően emelendő ki, hogy a házastárs köteles eltartani a vele együtt élő házastársának kiskorú gyermekét, ha házastársa a gyermek az ő beleegyezésével került a közös háztartásba. A mostohagyermek eltartásának kötelezettsége kizárólag természetbeni tartást jelent, és nem érinti a vér szerinti szülő tartásdíj-fizetési kötelezettségét. A mostohagyermeknek akkor van eltartási kötelezettsége a mostohaszülőjével szemben, ha a mostohaszülő az ő eltartásáról hosszabb időn át gondoskodott. Jogvita esetén a bíróság kérelemre akár a tartásra való jogosultság, akár a tartási kötelezettség sorrendjétől eltérhet, ha az az eset egyedi és gondosan mérlegelt körülményei alapján indokolt.
A tartás mértéke és módja
A tartás mértéke és módja alapvetően a jogosult és a kötelezett megállapodásától függ, azzal, hogy a kiskorú gyermek tartására különleges szabályok vonatkoznak a gyermek érdekének elsődlegessége alapján. A megállapodásra egyebekben a szerződési jog megfelelő szabályait kell alkalmazni. A tartás mértékének megállapítása az egyedi esetben mindig gondos mérlegelés eredménye, külön megállapodás hiányában a bíróság a jogosult indokolt szükségleteinek és a kötelezett teljesítőképességének egybevetésével határozza meg. Az indokolt szükséglet tartalmilag a szükséges tartás olyan körülírása, amely meghaladja a szűkös, elegendő, éppen szükséges tartás mértékét, azaz az nem feleltethető meg a létminimumnak, az sokkal inkább a jogosulti igények alapján egyéniesített, átlagos színvonalú kielégítést jelent.
A tartást lehetséges természetben, a saját háztartásban vagy havonként pénzben szolgáltatni. A törvény napjaink megváltozott gazdasági, társadalmi körülményeinek megfelelően a pénzbeni tartás elsődlegességét vallja, ami a tartásdíj. A tartásdíjat időszakonként előre kell fizetni, és azt határozott összegben kell meghatározni. Elkerülendő a felesleges jogi eljárások terheit, a törvény e körben rögzítette, hogy jogvita esetén a bíróság ítéletében úgy is rendelkezhet, hogy a tartásdíj évente, a következő év február 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évre vonatkozó éves átlagos fogyasztói árindex növekedésének mértékével – külön intézkedés nélkül – módosul.
A tartás elmulasztása súlyos, akár büntetőjogi jogkövetkezmények alkalmazását is maga után vonhatja. A tartás kiemelt jelentőségével összhangban a kiskorú érdekében a törvény a gyámhatóságnak, míg a szülő érdekében a járási hivatalnak is biztosítja az igény érvényesítésének lehetőségét a mulasztóval szemben, azzal, hogy az utóbbi esetkörben arra csak a szülő egyetértésével kerülhet sor. Fontos szabály, amely egyben a kötelezettet védi, hogy a tartási követelést hat hónapnál régebbi időre csak kivételesen lehet bírói úton érvényesíteni. Ezzel a szabállyal a törvény a jogosult oldalára telepít kötelezettséget, azaz amennyiben tartási joga érvényesítésével késlekedne, úgy a hat hónapnál régebbi követelést ezen a jogcímen fő szabály szerint nem érvényesítheti.
A tartás ideje és módosítása
A tartást a bíróság alapvetően határozott időre rendeli el, ami azt jelenti, hogy a tartási kötelezettség fő szabály szerint a törvényi feltételek fennállásának időtartamára, a tartási kötelezettség megszüntetéséig, vagy törvény erejénél fogva történő megszűnéséig – jellemzően a nagykorúság elérése, vagy a tanulmányok befejezése – terjed ki. Fentiekből fakadóan a tartás teljesítése mindenképpen hosszútávú, tartós jogviszonyt hoz létre a felek között. Az idő, mint jogi tény, e körben elsődleges jelentőségű, hiszen hosszú távon mind a kötelezett, mind a jogosult oldalán bekövetkezhetnek olyan változások, amelyek a tartási kötelezettség módosítását indokolják. A törvény mindezeknek megfelelően kifejezetten lehetővé teszi a tartás mértékének vagy a szolgáltatás módjának a megváltoztatását ilyen esetben, mind a felek megállapodásával, mind a bírósági ítélettel. A megállapított tartás megváltoztatása akkor lehetséges, ha az annak megállapítása alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, hogy a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti. A megállapodáson nyugvó tartásnál szigorúbb feltételek érvényesülnek, nevezetesen nem kérheti a megállapodáson alapuló tartás megváltoztatását az, akinek a körülmények megváltozásának lehetőségével a megállapodás időpontjában észszerűen számolnia kellett, továbbá az sem, akinek a körülmények megváltozása felróható. A szigorúbb feltételek ebben az esetben a szerződési jog kapcsolódó szabályait, kellő körültekintését kérik számon a felektől, ezzel is szorgalmazva a szerződéskötéskor az alapos és megfontolt megállapodások létrehozatalát.
A tartást illetően emelendő ki egyebekben az a kötelezettség, hogy az, akinek a kezéhez a tartásdíjat folyósítják, köteles a bíróságnak bejelenteni, ha a tartásra jogosult rászorultsága megszűnt. Aki e kötelezettségét elmulasztja, kárfelelősséggel tartozik, igaz, e kárfelelősség nem jelenti azt, hogy a céljának megfelelően felhasznált tartásdíj visszakövetelhető lenne. Mindazonáltal a kárfelelősség alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosulttól a felmerül kára megtérítését követelheti a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség általános szabályai szerint. A bejelentést követően a bíróság a tartási kötelezettséget peres eljárás lefolytatása nélkül szünteti meg. Másik oldalról a kötelezettnek is ad a törvény arra lehetőséget, hogy a tartás megszüntetését kérje, ha a jogosult a bejelentési kötelezettségét elmulasztotta, vagy ha a körülmények megváltozása folytán a tartási kötelezettségének alapjául szolgáló feltételek már nem állnak fenn. A tartási jog a jogosult, a kötelezettség pedig a kötelezett halálával szűnik meg, míg a határozott időre vagy feltétel bekövetkeztéig megállapított tartás az idő elteltével, illetve a feltétel megvalósulásával.
A tartási kötelezettség személyes kötelezettség, az nem terheli az örököst, ugyanakkor a kötelezett halála esetén a tartásra jogosult a törvény szerint soron következő kötelezettektől igényelhet tartást.
Hozzászólások