A kerti szikla felhasználási módjai

A kerti sziklák népszerű kertépítési alapanyagok, hiszen időtállók, strapabírók, és számos terv megvalósítható segítségükkel. Ezért összegyűjtöttünk most néhány ötletet, amit elkészíthetünk velük!

Kerti szikla vagy zúzottkő?

Elsőként nagyon fontos tisztázni, hogy mi számít kerti sziklának. A magyar nyelv szerencsére ebben is gyönyörű, hiszen mi megkülönböztetjük egymástól a követ és a sziklát. A zúzottkő apróbb szemű, ömlesztett anyagot jelent, amit gyakran használnak autóbeállóknál vagy virágoskertekben a geotextília elfedésére. A kerti szikla ezzel szemben jóval nagyobb darabokat jelöl, amik szintén felhasználhatók a fenti célokra, ennél azonban sokkal többre is.

Sziklakert

A sziklakertek népszerű megoldások, ha valamilyen oknál fogva kertünkben nem érzik jól magukat a legnépszerűbb kerti virágok. A sziklakerti növények – vagyis a pozsgások, örökzöldek, hagymás virágok – ugyanis általában jól bírják az olyan szélsőséges körülményeket is, mint a tűző nyári nap vagy az erős szél. A sziklakerti sziklák segítségével teljesen egyedi, a saját ízlésünkre szabott kis kertet alakíthatunk ki.

Kerti tó, csobogó

A kerti tavak apró édenné tehetik udvarunkat, megfelelően kialakítva ugyanis nagyszerű élőhelye lesz számos növénynek és állatnak, de a madarak számára is vonzó. A különböző méretű kerti sziklák segítségével gyönyörűvé formálhatjuk a tavat: a mederben hozzájárulnak a vízi növények stabilitásához, a parton tökéletes rejtekhelyet biztosíthatnak békáknak, gyíkoknak, de akár kerti csobogót is kialakíthatunk velük.

Virágoskert

A virágoskertek, ahogyan arról már szó volt, általában geotextília felhasználásával készülnek, hiszen ez az anyag segíti a gyomok elleni harcot. Ez azonban nem olyasmi, ami jól illene a legtöbb kertbe, valamilyen módon szeretnénk elrejteni a szem elől. E célra választhatunk a mulcs és kavics mellett nagyobb köveket, sziklákat is, akár keverhetjük is a különböző anyagokat.

Kerti térelválasztó

Végül, de nem utolsósorban a kertben is szükség lehet egy térelválasztóra. Akár a konyhakert határait szeretnénk jelezni, vagy csak a kocsibeálló köré készítenénk egyfajta keretet – a kerti szikla ehhez is jó választás. Természetes anyag lévén jól illeszkednek a környezetükbe, időtállók, ugyanakkor az sem jelent problémát, ha valamivel megütjük, megkarcoljuk őket.

A Babó Kőburkolatok webáruházában a kerti sziklák széles választéka vár ránk, válogathatunk a különböző termékkategóriáik közül, hogy megvalósítsuk legújabb ötletünket.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop