A cseréptől a parkettáig

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság idén az építőanyagok közül a hazai és külföldi gyártású tetőfedő anyagok (betoncserép, égetett agyagcserép, szálcement, bitumenes és fém tetőfedők), valamint a parketták, laminált padlók forgalmazási előírásainak betartását, a megfelelőség igazolást, a beépítési útmutatót és a kötelező jelölések meglétét ellenőrizte, valamint a tárolással kapcsolatos szabálytalanságokat vizsgálta.

 

 

A tetőt hívhatjuk akár a ház „kalapjának”, formája változatos, az építész fantáziája szab csak határt. Elsősorban az időjárás elleni védelmet szolgálja, hiszen a csapadék, a szél és az egyéb időjárási viszontagságok ellen főként ez az épületszerkezet nyújt védelmet. Ezen túlmenően azonban esztétikai szempontból is jelentős, hiszen ez az épületek koronája. Azt, hogy végül is milyen formában kerül az egyes épületek tetejére, azt az építtető és az építész közösen döntik el. Döntésüket természetesen számos körülmény, elsősorban az építtető anyagi háttere, igényessége, a tervező leleményessége határozzák meg. A tető ugyanis az épület fontos és formát adó része, amin nem célszerű spórolni, az ésszerű és szép konstrukciók kialakítására számtalan lehetőséget kínálnak a korszerű tetőfedő anyagok.

 

 

Parketták, laminált padlók

 

A hagyományos parketta lehet egyrétegű, vagyis a parkettaelem teljes keresztmetszetben egy anyagból, vagy több rétegű, azaz két vagy három, szomszédosan egymásra merőleges szálirányú rétegekből álló. A háromrétegű parkettát nevezik általában szalagparkettának. Az egyrétegű parkettát a lerakás után még felületkezelik, míg a többrétegű már felületkezelve kerül forgalomba, beépítés után azonnal használható.
A laminált padló teljesen készre gyártott, sokféle szín és több felhasználhatósági terület jellemzi. Hordozólapja faőrleményből készül, felületén magas kopásállóságú melamin műgyantás védőréteg található. A vizet a többi parkettához hasonlóan nem szereti. Élettartama 15-25 év a választott kopásállóságtól és az igénybevételtől függően. Későbbi csiszolása és lakkozása nem lehetséges.
A laminált padlók osztályozását – igénybevétel és használat helye szerint – táblázatunk tartalmazza.
A választásnál figyelembe kell venni a felhasználás módját: lakószobába, előtérbe, irodába vagy nyilvános helyre kerül-e. Nem mindegy, hogy hányan és milyen gyakran járnak rajta, tiszta vagy szennyezett lábbelivel teszik-e azt.
Hatóságunk az ellenőrzést a fogyasztói értékesítést végző gyártók, tüzéptelepek, építőanyagot árusító kis-és nagykereskedelmi egységek, szaküzletek és bemutatótermek körében végezte.
Próbavásárlást, próbamegrendelést majdnem minden ellenőrzött egységben tartottunk, melynek során 4 esetben nem kaptunk nyugtát, 3 nyugta tartalma pedig nem volt szabályszerű. Fogyasztói megkárosítást a két témavizsgálat során 7 esetben tapasztaltunk.
A szabálytalan árfeltüntetés az előző évben tapasztaltnál magasabb arányú volt, vásárlók könyvével több üzlet nem rendelkezett, a panaszfórumokról 56 egységben nem tájékoztatták a vásárlókat.
A nyitvatartási időt 6 telepen nem írták ki, 2 telep a kiírt nyitvatartási időben zárva volt, erről azonban nem tájékoztatták a vásárlókat.

Árfeltüntetés – sok a szabálytalanság
A korábbi tapasztalatokhoz képest jelentős mértékben emelkedett az árfeltüntetéssel kapcsolatos szabálytalanságok száma. Az ártájékoztatásnak egyértelműnek, könnyen beazonosíthatónak kell lennie, amit a terméken, vagy ha ez nem lehetséges, a termék mellett kötelező megadni. Előírás, hogy a vásárlónak olyan eladási és egységár álljon rendelkezésére, amit utánjárás, kérdezősködés, felszorzás nélkül értelmezhet, összehasonlíthat más termékek árával. Kivételnek csupán az tekinthető, amikor egyedi termékek megrendelése során a fogyasztói döntést megelőzi a kereskedő (kötelezettséggel nem járó) írásos árajánlata.
Többféle ártájékoztatást alkalmaznak a telepeken. Ritkán a szabályos, a mintadarabokon, raklapok előtt feltüntetett árat, többségében 30-50 oldalas nyomtatott árlistát helyeznek el az értékesítő pulton. Ez a fajta ártájékoztatás nem alkalmas arra, hogy egy vásárló kellőképpen tájékozódhasson, mert számára áttekinthetetlen, bonyolult, amit a próbavásárlás is igazolt. Az üzletek udvarán bemutatott és eladásra szánt építőanyagok esetében egyébiránt nem egyszerű eleget tenni az árfeltüntetési előírásoknak. Az időjárási, tárolási körülmények miatt időálló, strapabíró ártáblákra lenne szükség, ez azonban nehezen kivitelezhető. Többször kaptunk olyan magyarázatot, hogy az ár annak is függvénye, hogy a vevő hány raklapot vásárol, vagy rendel az adott termékből, és azt hová kívánja szállíttatni. Az árak hiányát azzal indokolják, hogy a vizsgált termékkörben a vásárlók nagy részét az építészek teszik ki, akik nagyobb tételeket vásárolnak, konkrét igénnyel érkeznek, árajánlatot kérnek, és az alapján tájékozódnak. Tapasztalatunk szerint az árfeltüntetés „klasszikus” formáját a készleten lévő, és a bemutatásra kihelyezett termékek esetében már csak ritkán alkalmazzák.

Értékesítő helyek, választék
A tetőfedő anyagok és parketták, laminált padlók forgalmazására a barkácsáruházakban, nagyobb tüzéptelepeken a helyszínen tárolt készletből, a kisebb telepeken, szaküzletekben a minta után, megrendelés alapján történő értékesítés jellemző.
A tetőfedő anyagokból a legnagyobb kereskedésekben is maximum két-hatfélét tartanak készleten, a kisebbeken egy-kétfélét. Az építőanyag-telepeken a terület biztosított a tárolásra, de az üzemeltetők nem szívesen fektetik pénzüket nagy értékű árukba, a felvett megrendelésekre a gyártó pedig kedvezőbb áron szállítja házhoz az építőanyagokat.
Az üzletekben az átlagos igényeket kielégítő, és inkább az olcsóbb kategóriájú laminált padlóburkoló anyagok forgalmazását helyezik előtérbe a kereskedők. A választék jellemzően osztrák, német, lengyel, de találtunk kínai import padlókat is. Az egységek 30 százalékában fából készült hagyományos parkettát is kínáltak eladásra, amelyek nagy része hazai gyártású szalagparketta, mozaikparketta, svédpadló termékek voltak, de találkoztunk hajópadlóval, csaphornyos és bambuszparkettával is.
Az ellenőrzés időpontjában a megvásárolható, megrendelhető tetőfedő anyagok és parketták választéka minden igényt kielégítő volt. A keresletet főként az ár és a gyártó által vállalt garancia befolyásolja.

Megfelelőség igazolás
A tetőfedő anyagok, parketták, laminált padlóburkolók megfelelőségét a hatályos jogszabályi előírás értelmében szállítói megfelelőségi nyilatkozattal kell igazolnia a forgalmazónak.
A kereskedők mulasztásai – korábbi vizsgálataink megállapításaival azonos módon – abból fakadnak, hogy szállítójuk teljesítésére hagyatkozva nem ellenőrzik a termékek forgalmazási feltételeit, nem gondoskodnak a megfelelőség igazolások átadásáról.
A szállítói megfelelőségi nyilatkozatból általában szállítmányonként adnak a forgalmazók egy-egy példányt, és a kiskereskedők már nem fordítanak kellő gondot ezek sokszorosítására a vásárlók részére.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop