Az elmúlt években ismét egyre több járható tető létesül. A XX. század elején, a Bauhaus elveinek megvalósítása, a '70-es évek teraszház-építési hulláma után az építészeti tömegformálás ismét az erkélyek, terasztetők létesítésének kedvez.
A járható tetők – az egyéb lapostető szigetelésekkel azonosan – kettős feladatot látnak el: szerepük a belső terek megfelelő komfortjának biztosítása, valamint a szerkezetek (födémek, falak, hőszigetelések stb.) nedvesség elleni védelme.
Vízelvezetés
E hasznosított tetők három változata ismert:
– a terasztetők alatt belső terek vannak, tehát ez esetben hő- és vízszigeteléssel ellátott rétegfelépítést kell megvalósítani;
– erkélyek esetén konzolosan kiálló épületelemekről beszélünk, melyek alatt nincs belső tér,
– míg a loggiák esetén szintén nincs beépített alsó tér, de ezeket az épület tömegébe hátrahúzva alakítják ki.
A járható tetők fenti változatai, a felületükre hulló csapadékvizet az előre megtervezett módon el kell vezessék, illetve vízhatlanságot kell biztosítsanak általánosan a felületen, valamint a lezárások, csatlakozások, áttörések (pl.: falak, ereszek, lefolyók stb.) mentén.
A vízelvezetést egyaránt biztosítani kell a csapadékvíz szigetelés, valamint a burkolat felületén; ez azt jelenti, hogy a szerkezeti rétegekbe épített szigetelést az eresz mentén is ki kell vezetni, vagy falakkal körülhatárolt tetőkön, a szigetelés síkjába víznyelőt kell beépíteni.
Külső vagy belső?
A vízelvezetés helyzetét tekintve, a beltéri levezetés kedvezőbb, mert a fűtött beltér esetén a csatornák, csövek elfagyásával nem kell számolni, ám ez kis teraszok esetén gyakran nem oldható meg. Attikával körülhatárolt tetőkön legalább két víznyelőt, vagy egy víznyelőt és egy biztonsági vízköpőt kell létesíteni.
Kifelé lejtő tetőkön, télen, az épület hővesztesége folytán megolvadó csapadék az ereszek, párkányok mentén ismét fagyzónába kerül, és megfagyást követően, jéggátat képezve, elzárja a további vízelvezetés lehetőségét.
Amennyiben a terasztetők külső vízelvezetése nem kerülhető el, a tetők pereme mentén ereszcsatorna létesítése indokolt, ellenkező esetben a kifelé csurgó teljes vízmennyiség a homlokzatot áztatja. Mivel a csatornában fennállhat a megolvadt hólé ismételt fagyása, ezért a csatorna fűtése ajánlott.
Erkélyek és loggiák külső vízelvezetése általában egyszerűbb, mivel alattuk nincs homlokzat, a kisebb felületekről a csapadék szabadon lecseppenthető.
Általános követelmények
A csapadékvíz szigetelést teljes felületen, és valamennyi lezárás, csatlakozás mentén az „egyenértékű vízhatlanság“ elvei szerint kell megtervezni és kivitelezni, azaz a szigetelés aljzatának lejtésére vonatkozó követelményeket be kell tartani, falak és felépítmények csatlakozása mentén a hóhatár fölé történő felvezetést biztosítani kell.
Járható tetők szigetelésére az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége által összeállított, és kiadott „Tetőszigetelések tervezési és kivitelezési irányelvei“ vonatkoznak.
Ennek értelmében, a vízszigetelést – általános felületen – 2 % lejtéssel kell kialakítani, azzal a megkötéssel, hogy a lejtés a vápában sem lehet kevesebb 1 %-nál.
Amennyiben ez nem teljesíthető (pl. felújítás vagy más egyéb egyedi adottságok miatt), a tető „különleges szerkezetnek“ minősül, és az ily módon elvesztett biztonságot más eszközökkel, pl. jobb teljesítőképességű, nagyobb vastagságú, többlet rétegszámú stb. szigeteléssel kell pótolni.
A burkolati lejtést – a vízelvezetés és a téli csúszásveszély egymásnak ellentmondó követelményeinek megfeleltetve – 1 és 2 % között kell meghatározni.
Járható tetők csapadékvíz elleni szigetelésének kialakítására az általános szigetelési technológiákra vonatkozó szabályok érvényesek. Általánosságban rögzíthető, hogy e szigeteléseket modifikált vagy öntapadó bitumenes lemezekkel, vagy műanyag szigetelő lemezekkel egyaránt meg lehet oldani, bár tagolt körrajzú felületeken, sok sarok, vagy műanyag ajtók esetén ajánlott a műanyag – többnyire lágyított PVC – lemezek alkalmazása. Ez esetben a lángolvasztásos hegesztés égető hatása, vagy a bitumenes szennyeződés elkerülhető.
Valamennyi lemezes szigetelésnél fontos, hogy a lemezek a küszöbökhöz szorítósínekkel legyenek csatlakoztatva, illetve az oldalsó tokszárakra is vízhatlanul fel legyenek vezetve a hóhatár 25 cm-es magasságáig. Ez utóbbi szempontból a küszöb kiemelése is szükséges lenne, de ez a járható tetők, és a belső terek igényes használatát, vagy az akadálymentes közlekedést nem tenné lehetővé, ezért e helyen már megszokott gyakorlat, és az előírások által is elismert alternatíva, hogy az ajtó elé a burkolati rétegekbe folyóka kerül beépítésre.
A lemezes szigetelésekkel megvalósított járható tetők burkolati rétegfelépítése alapvetően kétféle rétegrenddel, lélegzően ágyazott elemekkel, vagy ragasztott lapokkal létesülhet.
A lélegzően ágyazott burkolatok általában beton vagy kő lapokkal, sajtolt beton idomelemekkel készülhetnek, legalább 3 cm vastag zúzalék vagy durvahomok ágyazásra.
A rendszer előnye, hogy fagyra nem érzékeny, mivel kötőanyag nélküli, csak laza, szemcsés elemekből áll. Meghibásodás esetén könnyen javítható, mert a burkolat, roncsolás nélkül felszedhető.
A ragasztott lapokkal készített járható burkolatok a csapadékvíz szigetelés fölött külön betonaljzat létesítését igénylik, míg
a szigetelés síkján történő vízelvezetés és a felfagyás megakadályozása szivárgóréteg beépítését teszi szükségessé.
Fentieken túl a burkolati felépítmény valamennyi rétegének teljes fagyállósága elengedhetetlen, és meg kell oldani ezek dilatációját is.
A burkolatokról
A ragasztott lapburkolatok aljzata alatt, a vízelvezetés – legnagyobb biztonsággal – felületszivárgók segítségével oldható meg. Ezek újrahasznosított műanyagból, korhadásálló polietilénből készített dombornyomott lemezek, formahabosított táblák, esetleg rovátkolt, nedvességálló műanyaghab termékek. Domborulataik között, illetve réseikben cca. 1-2 cm vastag szabad összefüggő keresztmetszettel, kis ellenállással biztosítják a vízelvezetést.
A ragasztott burkolatok aljzata homokszegény szűrőbeton, amely így nagy hézagtérfogatából adódóan viszonylag gyorsan átengedi a burkolaton átszivárgó csapadékot.
A fagyálló burkolatok a legnagyobb biztonsággal előkevert, zsákos kiszerelésű ágyazó-ragasztó késztermékekkel fektethetők, és – csekély rugalmasságot is felmutató – fugázóanyagokkal hézagolhatók.
Az egész burkolati felépítmény jelentős hőterhelésnek van kitéve, ezért cca. 8-9 négyzetméterenként, de legfeljebb 3 m oldalhosszúságú táblákra kell osztani. A tágulási hézagot valamennyi burkolati rétegben, teljes keresztmetszettel ki kell alakítani, és összhangba kell hozni a lapburkolat hézagkiosztásával. Kitöltésére tartósan rugalmas, pl. poliuretán kittet kell használni.
Tágulási hézag szükséges valamennyi hajlatban, a felépítmények tövében és az eltérő anyagok csatlakozása mentén.
Bevonatszigetelések
Az utóbbi időkben egyre gyakrabban alkalmazzák az ún. „bevonatszigeteléseket“, melyeket szórt, kent, öntött eljárással hordják fel, és erre közvetlenül ragasztott kerámiaburkolatot készítenek.
Ez szigeteléstechnikai szempontból ún. „kontakt“ burkolatnak tekinthető; a víz elvezetése itt csak a burkolaton lehetséges.
A rendszer ez esetben összetett módon, több követelmény együttes teljesülése mellett biztosítja a vízzárást:
– a bevonatszigetelés, amely többnyire diszperziókkal javított rugalmas cementhabarcs;
– a szigeteléssel „rendszersaját“, általában rugalmas ragasztó;
– a csekély vízfelvételű, csúszásátló felületű burkolat;
– a hézagolás, mely „rugalmas“ anyaggal készülhet;
– a burkolaton és annak aljzatán teljes keresztmetszeten átmenő, zsaluzott tágulási hézagok tervezett hálózata;
– az egyenértékű vízhatlansággal kialakított, valamennyi részletképzés.
Az anyagok összeférhetősége érdekében szükséges, hogy valamennyi elem (azaz a bevonatszigetelés, annak dilatációja, a ragasztó, fugázó és rugalmas tömítő anyag) egy rendszer része legyen.
A bevonatok aljzatával szemben támasztott követelmények általában technológiafüggők; a teljes felületen tapadó bevonatszigetelések esetén szigorúbb követelmények teljesítése szükséges, itt a felület egyenletessége, valamint a hőmérsékleti és páratartalmi jellemzők nagyobb szerepet játszanak.
Az egyes termékek alkalmazástechnológiai előírásai alapozó-, kellősítő rétegek felhordását tartják szükségesnek, míg a szigetelés védőrétegének szerepét a burkolati felépítményi rétegek látják el.
A helyszínen kent/szórt bevonat-szigetelések alapvető jellemzője, hogy nem „késztermék“ kerül alkalmazásra, a végeredmény több összetevőből, a helyszínen születik meg, ezért minősége néha szubjektív tényezők függvénye. E szigetelések megbízhatóságát a rugalmas, poliészter fátyol és filc hordozórétegek jelentősen fokozzák, és a hordozóréteg kellő takarása egyben a megkívánt rétegvastagság ellenőrzését is szolgálja.
Mit hova?
Az egyes rendszerek megválasztásakor általában érdemes betartani, hogy lakott terek feletti terasztetőn teljes értékű lemezes szigetelést kell készíteni, a bevonatszigeteléssel létesülő „kontakt“ burkolati rendszerek az erkélyek, loggiák számára megfelelők. Ennek indoka, hogy a burkolat javításakor vagy cseréje során a kent szigetelés is tönkremegy; a javítást végző számára nem egyértelmű, hogy egy terasztetőn „csak“ egy bevonat adja az egyetlen védelmet.
Hozzászólások