Csáki Lajos festő- és grafikusművész Kecskemét sívó homokján teremtette meg csodakertjét. Rengeteg különleges növénye van, sokan mondják, hogy a dús vegetáció talán már agyonnyom mindent, de őt ez nem zavarja. Felesége úgy fogalmaz: férjem művészember, jók a megérzései. Ezt a burjánzó növényrengeteget én csak gondozni tudom, de hogy melyik növény mit szeret, azt csak ő tudja.
spár az 1980-as évek végén építette fel házát az akkor még egybefüggő szőlőskertben. Több tonna barna földet hoztak, gyepet készítettek. Mióta a gyerekek felnőttek és kirepültek, Csáki Lajos megkezdhette álmai megvalósítását: a sívó homokon egy arborétumszerű kertet akart megvalósítani. Feleségével ma is akármerre járnak az országban, minden növényárudánál megállnak és vesznek valamit.
– Nem holmi exkluzív növényárut kell ám elképzelni – mondja, sokszor azt sem tudjuk, mi a neve a növénynek, amit vettünk. Aztán itthon felütjük a növényhatározót, gyakran ott sem találjuk meg új jövevényünk leírását. Most is van egy ilyen szerzeményünk, cserépben tartjuk a verandán, és gyönyörködünk benne. De kezdjük régebbről: a lila akácot 12 éve ültettük, s csak most nemrégiben kezdett virágokat hozni. A magnóliám szintén 12 évig csak nőtt-nőtt, de egyetlen virágot sem hozott. A “nagyokosok” azt javasolták, ki kell irtani, de az idő engem igazolt, most gyönyörű virágai vannak. Van egyetlen szőlőindám, csodálatos példánya az élni akarásnak. Kiirtottuk, bebetonoztuk azt a részt, s mégis, ez az egyetlen inda, ami kibújt a beton alól is, már tíz méternél is magasabb. Amelyik növény nem bírja ezt a több mázsa, idehordott barna földet, azt edényben – bödönben -, cserépben tartom, savanyú földben. Ilyen a sárgalevelű díszcsalán, vagy a japán juhar – ez utóbbi a szomszédasszony kidobott piros zsírosbödönében “lakik”. A másik, más formájú kőből készült díszfalon egy egészen új szerzemény honol, a trombitafolyondár. De van a műteremben japán díszcseresznye, árnyékliliom – ez utóbbi, nevéhez hűen, az árnyékot kedveli és tenyérnyi leveleket hoz -, és tarka levelű kecskerágó is. Az archaizált díszfalakat, amelyekre a növények futnak, eleve ilyen régiesre csináltattuk. Kertemnek lelkei az épített részek, az archaikus falak, rácsok, kerti utak, oszlopok. A kő a kert fontos alkotóeleme, úgy is mondhatnám, ez alkotja csontrendszerét. A függőleges oszlopoknak térelválasztó funkciójuk is van, nem csak a növények kúsznak rá szívesen. Egy jelentéktelen kis ág is képes azt a nagy oszlopot behálózni. Sokat gondolkodom: mit is akarok még, hisz oly gazdag a növényflóránk, olyan dús a növényi vegetáció, mint talán sehol máshol. De ne csak kertben gondolkodjunk: lehet balkon, ablakmélyedés; az a lényeg, hogy a növénynek ott kell lennie az ember körül, mert a növény emberi megnyilatkozás, az újjáteremtés misztériuma. A kert víz nélkül sem képzelhető el, egy dézsányi víznek ott kell lennie egy tenyérnyi kertben is. Nálunk ezért is van egy dísz halastó, egy másik pedig a teknősbékáinknak. Szólnom kell a mostani idők csalfa divatjáról, amikor a kertet összetévesztik a parkkal. Nemegyszer látok magánparkokat kert helyett, pedig a kettő nem ugyanaz. Zárt helyen a növények máshogy reagálnak, arról nem is szólva, hogy milyen kockázatos a különböző érzékenységű növények összeültetése, megvédése. Úgy is fogalmazhatnék: nagy ára van a gazdag, tömött, sűrű beültetésnek. Aki parknövényt ültet, annak az a fő szempontja, az mozgatja, hogy legyen olcsó, mutasson jól tömegben, és tűrje jól az időjárás viszontagságait. Gyakori az U alakban telepített örökzöld, közepén nyírott pázsittal. Ezt nevezem én parknak kert helyett. Pedig egy kertnek őriznie kell a tulajdonságait, az egyéniségét. Egy igazi kertben minden közel van egymáshoz, ezért például hamar felfedezhető a lisztharmat, a lepedék. Ezektől viszont – ha nem vesszük időben észre – nem bontakozhat ki teljes pompájában a kert. Fontos a formaválasztás: milyen színű, egyenes törzsű-e, zöldebb, tarka, örökzöld, vagy éppen lombhullató-e. Én a sziklákat is tudatosan helyeztem el a kertemben. Van két méter hosszú, másfél méter széles sziklám is, meg álló és fekvő formátumú is. A zen buddhizmus sok-sok éve hirdeti, hogy a kert fontos része a kő; ezt ma sokan elfelejtik. Én például sok apró kőből sziklakertet csináltam, nem is egyet. Az érett kő olyan, mint egy női nyakon egy szép ékszer. Nem hivalkodó, de éke a nyaknak. Egy kicsit visszatérek az érett kőhöz; az a kőbányában bemohásodik, esik rá a hó, az eső, egyszóval megdolgozza az idő. Már “csak” el kell hozni, s a kertbe telepíteni. A rá futó, körülötte és rajta élő növények teszik különlegessé. Egyéni választás a levélmintázat, az ágrendszer, a virágzat. Sokszor a katalógusban nincs is benne az a növény, amit vettünk. Persze azért a “tandíjat” nekem is meg kellett fizetni. Sokszor jártam már úgy, hogy megtetszett egy növény, aztán bármit tettünk vele, savanyú földbe ültettük, locsoltuk, nem locsoltuk, mégse maradt meg, nem bírta az itthoni klímát. A sokféle növény egyébként nem a kert nagyságától függ, hanem attól is, hogy a gazdájának mennyi ideje van vele foglalkozni. Én napközben többet tudok bíbelődni a kedvenceimmel, legfeljebb többet kihasítok az éjszakából, s akkor rajzolok, festek. Számomra a kert önarckép, tükör, ki tudja mutatni a lelki vonzódásainkat. Az én kertem jó tízéves folyamatos munka eredménye; csak a locsolás vagy 3-4 óra, de egyébként is, tavasztól őszig ad munkát, az év minden napjára. Mert télre marad az örökzöldek metszése, alakítása. Kerényi Jóska építész barátomat, aki ideküldte önöket, az nyűgözte le, hogy az Alföld homokján valamit csináltam, úgy, hogy annak üzenete, atmoszférája, részletgazdasága van.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások