Az otthoni párásító előnyei (X)

Még javában működnek otthonainkban a radiátorok, amitől közismerten a levegő kiszárad. Ennek egyik következménye, hogy fogékonyabbá válunk a betegségekre, különösen gyakori tünete lesz a köhögés, a torokfájás és a szájszárazság. Éppen ezért még most sem késő beruházni egy jó párásítóba, amely készülék előnyei szinte vég nélkül sorolhatók.

otthoni-parasito

A száraz levegő elsősorban a légzőrendszerre gyakorolt negatív hatása miatt nagyon zavaró. Ha az orrnyálkahártya kiszárad, nem véd a fertőzések ellen, az allergiások esetében pedig a száraz levegő akár az állapot súlyosbodásához is vezethet. A párásító felelős a levegő megfelelő páratartalmának fenntartásáért, segíti az orrnyálkahártya optimális nedvesítésében is, sőt, megtisztítja a helyiséget a baktériumoktól és a szennyeződésektől.

Légnedvesítő – előnyök, amelyekről érdemes beszélni

Tudja-e, hogy az ember számára az optimális páratartalom 40-60 százalék? Mindeközben a fűtési időszakban, amikor egy helyiség hőmérséklete meghaladja a 20 fokot, és csak ritkán nyitjuk ki az ablakokat, a páratartalom akár 20 százalékra is lecsökkenhet. Ilyen alacsony páratartalom mellett sajnos romlik az életminőség, és az egészségügyi problémák kockázata is jelentősen nő. Természetesen ez fordítva is működik, a levegő páratartalma nem haladhatja meg a 70 százalékot, mert az ilyen magas szint kedvez a baktériumok és a penészgombák szaporodásának, ami szintén nem egészséges. Rengeteg szó esik róla, hogy mi segít helyreállítani otthonunk megfelelő páratartalmát anélkül, hogy megterhelné egészségünket és pénztárcánkat. Számos módszer létezik, a radiátorra helyezett nedves törölközőtől az olcsó kerámia párásítókig, ezek közül azonban egyik sem jelent kielégítő megoldást. A jó minőségű párásítók viszont beválhatnak.

A párásítók legnagyobb előnyei:

  • optimálisan párásított levegő;
  • egyensúly megteremtése a negatív ionok és a pozitív ionok között;
  • a fertőzések kockázatának csökkentése;
  • az asztma és az allergiás tünetek enyhítése;
  • a bőr hidratáltságának és feszességének javítása;
  • por és atkák eltávolítása a levegőből.

A készülék kiválasztása előtt célszerű ellenőrizni otthoni helyiségeink páratartalmát, néhány ezer forintért kapható páratartalom mérő. Ezt követően érdemes megismerkedni a legfontosabb jellemzőkkel, amelyekre a párásító kiválasztásakor oda kell figyelni:

  • A tartály mérete – nagyon fontos, köztudott, hogy minél nagyobb, annál ritkábban kell feltöltenie, ami sok időt takarít meg és kényelmet biztosít.
  • Hangerő – ez a funkció a gyerekszobába való készülék kiválasztásakor lesz a leghasznosabb, amikor a legfontosabb, hogy a működő eszköz ne zavarja meg a baba nyugodt alvását.
  • Költségek – fontos, hogy a készülék kiválasztása körültekintő legyen, mert vannak olyanok típusok, amelyeknél bizony a szűrőket vagy a patronokat elég gyakran kell cserélni, ráadásul nehezen hozzáférhetők. Felmerülhetnek tehát további költségek, amelyeket elkerülhettünk volna egy jól átgondolt döntéssel.
  • További funkciók – ez az alternatíva lehetővé teszi, hogy a készüléket saját preferenciáinkhoz igazítsuk, h Hasznos funkció például a fő párásító rendeltetés mellett a kellemetlen szagok semlegesítésének lehetősége, hiszen az otthoni levegő jó minősége az egész család számára fontos kérdés.

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop