Még a szám is tátva marad, bámulok a magasba, míg a kapucsengő válaszol. És még csak nem is sejtem, hogy a hatalmas ház apró liftje nem csupán az emeletek leküzdésében segít, de különleges időutazásra hív: elvarázsolt hangulatba kerülök egy százkétéves műhelybérház új életre keltett otthonában. A negyediken New York vár!
A loft a művész emberek számára több, mint birtokba vehető tér, a szabadság szimbóluma is, kreatív erők terepe, ami egykor a New York-i Sohót művésznegyeddé emelte. A gyárépületek tégláig meztelen falai, a hatalmas üvegtáblák, a büszkén mutatkozó szerkezeti elemek minden időben és a világ bármely pontján megmozgatják az érzékeket.
A Párizst is kitanult Medgyes Alajos műhelybérházában találunk rá egy kis magyar New Yorkra. A nyolcvan centiméteres robusztus falak közé az idő zömében lakásokat formált, de ma is élnek és alkotnak itt szobrászok, festők. Ágnes a modern kor művésze: grafikusként maga is nagyra értékeli azt az érzelmi többletet, amit a százkétéves épületben nem lehet nem megérezni. Első látásra szerelembe esett a téglafalba és a szédítő nagy ablakokba, habár az első találkán nem a legjobb arcát mutatta a lakás: kőművesek serénykedtek sittkupacok között, nem volt áram, fűtés és meleg víz. De Ágnes tudta: engednie kell a hat méteres belmagasságnak, a lakást körbetáncoló, áramló napfénynek… És átadta magát a tervezgetésnek, a sok nehézséget is állító felújításnak, annak az állandó változásnak, kellemes eklektikának, ami számára az otthon lényegét adja. Mert nem kész tervvel indult vendéglátónk, inkább azzal az érzéssel, hogy a lakás megsúgja, mit kíván, a lakó pedig megérzi, ha figyel. A bútorok, a tárgyak a gondolkodó-cselekvő-változó ember lelki kivetülései.
Gyakorlott mozdulatok, néhány perc, és vörös lángnyelvek kóstolgatják a tűzifát. A lakás tökéletes fókuszpontja az aranyfestéssel és finom ezüstös veretekkel rangjára emelt éjfekete kandalló. Ágnes Photoshoppal, aztán a falra felfestve igyekezett a mesterembereket meggyőzni arról, hogy nem túlzás ekkora kandallót építeni: egyszerűen megkívánja a tér. Rajta fő helyen a szárnyasmalac-gyűjtemény, a tárgyhumor darabjai. Mellette egy tekintélyes falrészre vaslemez került, hátha berozsdásodik, de egyelőre nem adja meg magát az időnek.
Bámulok a magasba, a téglafal húzza magával a tekintetem, minden darabkája más és más. A vöröses-barnás égetett föld kellemes hátteret ad a?napfényes konyhának és étkezőnek, köztük bordóra festett oszlop (valójában kémény) alkot vizuális határt. Az étkezőt a télikert zöldje vidámítja, padlótól a plafonig hat méteres osztott üvegablakokon át a kék ég, az angyalföldi háztetők élő, lüktető festményként díszítik a lakást. Lenyűgöző a látvány.
Ágnes főszerepbe, a közösségi tér minden sarkából látható helyre állította a testes posztamenst, amit három hónapig úsztatott-forgatott régi irodájának kádjában, hogy a vaslemezre rozsda rajzoljon mintát. A kémia teszi a dolgát, az ember pedig figyeli, hogyan dolgozik anyag, idő… Kilenc éve lélegzik együtt lakás és lakója. Ágnes az utóbbi időben úgy érzi, egyre nagyobb a vágya egy aprócska kert iránt, így megválik művészotthonától. Hátrahagy egy darabka New Yorkot a negyediken.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások