Mikor elég jó egy tető?

Az ember több ezer éve kezdett házakat építeni, azóta a technika rengeteget fejlődött. Haladjanak hát igényeink is a korral, ne elégedjünk meg azzal, hogy a tető csak a csapadéktól és a széltől véd meg minket!

 

bramac

 

De mire való egy tető azon kívül, hogy felfogja a csapadékot? 

Ha nem is tudjuk kapásból felsorolni a jó tető ismérveit, azt biztosan észrevesszük, ha egy tető nem tölti be a funkcióját. Ilyenkor ugyanis egyszerűen rosszabb a közérzetünk. 

Hogy miért?

A hőszigetelés is a tető feladata. Ha jól szigetel a tető, nyáron kellemes hűvösben üldögélhetünk, míg odakint tombol a kánikula, télen pedig nem rokkanunk bele a fűtésszámlába. 

Kritikus pont a hangszigetelés is. Egy jó hangszigetelésű tető mellett nem fognak minket zavarni sem az egész nap ugató kutyák, sem a szomszéd óvodában zsibongó gyerekek, sem a Párizsba, Londonba vagy éppen New Yorkba repülő gépek, melyek a fejünk fölött húznak el. Mert a zajok kint maradnak.

Természetesen alapkövetelmény, hogy a tető ne ázzon be, és a lakás ne párásodjon, de ezt talán mondani sem kell.

Ha a tetőtér egyben lakótér is, duplán oda kell figyelnünk minden egyes szempontra, mert fokozottan érezni fogjuk a különbséget.

Na, de hogyan lesz egy ”esőfogóból” jó tető?

Az önmagában kevés, ha minőségi tetőcserepet választunk. Elengedhetetlen, de kevés. Tetőrendszerben kell gondolkoznunk. Ami azt jelenti, hogy olyan kiegészítő elemeket is be kell építenünk a tetőbe, melyek a hőszigetelésről, a zajcsillapításról gondoskodnak, és megfelelő páratechnikát is kell alkalmaznunk.

Ahhoz, hogy ki tudjuk alakítani a „jó tetőt”, megfelelő szakemberre és megfelelő minőségű alapanyagokra lesz szükségünk.

Az alapanyagok kiválasztásakor jó támpont, ha megnézzük, milyen régóta van a gyártó a piacon, teszteli-e termékeit, milyen garanciákat vállal?

Mert garancia és garancia között is van különbség!

Egyesek a garancia-alapot idővel az amortizációval csökkentik. Máshol a vásárlás óta eltelt időtől függetlenül az eredeti értéket garantálják, melyet a termékért fizettünk. Így tesz a Bramac is, aki 30 év Új-Érték garanciát vállal termékei vízzáróságára, méretpontosságára, emellett 30 év kiegészítő fagyállósági garanciát is biztosít.

Sajnos egy garanciális termékcserének is lehetnek járulékos költségei. A Bramac-nál nincs ilyen, hiszen ingyenesen szállítják ki és építik be a cseretermékeket.

A jó minőségű alapanyagok mellett már csak egy jó szakemberre lesz szükségünk. Ilyet felkutatni, nem egyszerű. Főleg, ha azt sem tudjuk, hol kezdjük a keresést. Érdemes a Bramac tetőfedő-rendszermester adatbázisával kezdeni, ahol szakképzett, kiváló referenciákkal rendelkező mesterembereket találunk.

Jó pont az is, hogy a cég már 30 éve jelen van a hazai piacon. Komplex gondolkodását tükrözi, hogy nemcsak minőségi tetőcserepeket kínál, de tetőrendszer-elemeket, amellyel a tetőcserépből tető lesz. A tetőcserepek mellett pedig a fém- és műanyag tetőrendszer-elemeire 10 év termékfelelősséget vállal.

Merjen Ön is többet elvárni egy tetőtől! Ismerje meg a Bramac tetőcserepeit és tetőrendszer-elemeit és szolgáltatásait a www.bramac.hu-n!

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop