Ízlés és praktikum a gyerekszobában

Életem egyik legnagyobb élményét jelentette, amikor szüleimmel az egyszoba-hallos lakásunkból átköltöztünk egy két és fél szobásba, így tízévesen én is saját szobához jutottam. Ezt az egyébként fantasztikus élményt úgy fejeztem ki, hogy állandóan becsaptam az ajtót magam mögött. De nem csak akkor, amikor bevonultam a saját szobámba, hanem amikor a lakás egyik helyiségéből átmentem a másikba. Az ajtócsapódás azt jelezte, hogy itt kérem egy önálló, majdnem felnőtt egyén tartózkodik. A leghangosabban persze a saját szobám ajtaja – csukódott?, amely azt jelezte: innentől az én birodalmam következik.

 

 

Nem biztos, hogy minden gyereknek megadatik a lehetőség, hogy külön szobája legyen, de annyi biztos, hogy a külön kuckó a picik és nagyobbacskák számára is egyaránt fontos. A kisebbek általában megelégszenek egy külön ággyal, játszósarokkal, de a nagyobbak – körülbelül hatéves kor felett – többnyire igénylik a külön helyiséget.

 

 

Óvodások. Az óvodáskorúak leginkább az élénk színekhez vonzódnak, így a bútorok és a kiegészítők esetében nyugodtan alkalmazhatjuk. Az apró játékokat legpraktikusabban sok kis dobozban, kosárban és fiókokban tárolhatjuk. Ebben a korban nagy a gyerekek firkálási kedve is, ezért jó, ha van a szobában egy olyan felület, amely erre a célra használható. Az ágy legyen kényelmes, méretes és biztonságos, célszerű, ha ágyneműtartós. Az iskoláskor előtt az asztal még nem igazán jut szerephez, ezért el is hagyható. Mindig figyelni kell arra, hogy a padozat ne legyen kőből vagy egyéb hideg anyagból, borítsuk nagy puha szőnyeggel a parkettát, a padlószőnyeget, a parafát, vagy a különböző laminált lapokat is, hiszen ezeken a megfázás veszélye nélkül lehet kúszni-mászni, kockavárat építeni, társasjátékozni.

 

Iskoláskorban már nélkülözhetetlen az asztal, érdemes állítható magasságú, minél nagyobb munkalappal bírót beszerezni, amelynek jó kiegészítője lehet a külön gurulós alátétszekrény. Ízlésesek és praktikusak a natúr fenyőből és a különböző laminált bútorlapokból készült bútorok, amelyek tartósak, megfizethetőek és könnyen tisztán tarthatók.

 

A berendezési tárgyak kiválasztásánál ügyeljünk a formák és színek összhangjára is, hiszen nem mindegy, hogy élete első időszakában milyen környezetben él gyermekünk. Egy kis odafigyeléssel megalapozhatjuk, fejleszthetjük esztétikai érzékét, igényességét.

Németh Piroska gyermekpszichológust arról kérdeztük, hogyan befolyásolhatja a tárgyi környezet a gyermek közérzetét, pszichés fejlődését.

Csecsemőkor. E problémakört az adott életkor fejlődés-lélektani sajátosságai alapján kell megközelíteni. Az újszülött és csecsemőkor ebből a szempontból speciálisnak tekinthető; a szoba berendezésénél elsősorban a gyermek egészségét kell szem előtt tartani. Rendkívüli módon ügyelnünk kell arra, hogy a gyermek szobája jól szellőztethető legyen, ám a kiságy semmiképpen se legyen huzatos helyen. Idejében gondoljunk arra, hogy olyan bútort vásároljunk, amely szükség szerint, a gyermek fejlődését követve, többször átalakítható. A kilencedik-tizedik hónap táján nagymértékben megnövekszik a gyermek mozgásigénye, amelyhez a kerek járókák gyakran kicsinek bizonyulnak. Erre inkább egy földre leterített, tiszta lepedőt vagy puha plédet javasolok. Az otthoni balesetek megelőzése céljából nagyon fontos az asztalra szerelhető sarokvédő, szinte minden lakberendezési áruházban megvásárolható.

Éjszakai félelmek. Olykor-olykor szinte minden szülő szembesül azzal a jelenséggel, hogy néhány éves gyermeke éjszakánként fél egyedül. Növeli a gyermek biztonságérzetét, ha konnektorról üzemelő őrlámpát helyezünk el a szobában.

Testvérek elhelyezése. Testvérek együttélésekor gyakran felvetődik a kérdés, hogy jótékony hatású-e, ha külön szobát biztosítunk gyermekeink részére. Egyértelmű válasz erre természetesen nem adható, ám a döntéshozatalnál mindenképpen figyelembe kell venni a gyermekek személyiségét. E tekintetben fontos szempont lehet az is, hogy hány év korkülönbség van a gyermekek között. A tapasztalatok szerint a hasonló korú testvérek együttélése a legharmonikusabb. A saját szekrény, íróasztal biztosításáról azonban ilyenkor is gondoskodnunk kell.

Serdülőkor. Minden család életében óriási változást jelent, ha a gyermek a serdülőkorba lép. Olykor fájdalmas élményeket okozhat, hogy az addig kedves, – bújós” kisfiú, kislány hirtelen egyre nagyobb szabadságot igényel, és mind gyakrabban vágyik az egyedüllétre. A legtöbb esetben ilyenkor vetődik fel komolyabban a saját, önálló szoba igénye, amely berendezésénél, kidekorálásánál mindenképpen a legjobb, ha hagyjuk, hogy saját ízlése szerint alakítsa, természetesen a józan ész határain belül. Jobban tesszük, ha megpróbáljuk elfogadni, hogy kamasz gyermekünk szobájában sajátos rend uralkodik – ez számunkra lehet, hogy néha a rendetlenség fogalmával egyenlő. Egyébként megfigyelhető, ha a lakás többi része rendezett, előbb-utóbb a gyermek is alkalmazkodik elvárásainkhoz, és saját birodalma rendben és tisztán tartása belső igényévé válik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyermekszoba nem szimplán élettér, hanem egyben a szülő-gyerek kapcsolatának realizációja, a családtagok egymás mellett élésének tükre.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop