Családi ház, harmóniában a kerttel

Túl a mélyponton?
Hideg, hőség, zaj – kizárva!
Újítsuk fel a konyhát!

A telek L-III-SZ-1 jelű építési övezetben fekszik. Területe 1113m². A terep gyakorlatilag síknak tekinthető. A telek vezetékes ivóvízzel, elektromos energiával, közcsatornával és földgázzal ellátott. A szomszédos telkek a tervezés idején még beépítetlenek voltak. Az utca szemben lévő oldalán sorház áll.

 

 

Engedyné Juhász Veronika

 

1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 89/A. V.2.

e.juhaszv@freemail.hu

A diplomám megszerzése óta munkahelyemen elsősorban régi épületek korszerűsítésével, felújításával, bővítésével, védett épületek építészeti értékeinek őrzésével foglalkozom. Több mint húsz éves magántervezői tevékenységem alatt számos családi házat, nyaralót, tetőtérbeépítést, épület átalakítást terveztem elsősorban Pest megyében és Budapesten. Az utóbbi időben magántervezői tevékenységem keretében is több régi épület felújítását készítettem elő, de a legnagyobb kihívást továbbra is a családi házak, lakóépületek tervezése adja, hiszen itt családok életének keretét kell kialakítani úgy, hogy az épület az esztétikai követelmények kielégítésén túl a lakók mindennapjaihoz igazodjon, alkalmas legyen az idővel változó funkcionális igények követésére is. Munkáimat számítógépen, DataCAD program segítségével rajzolom. Szükség szerint 3D-s modelleket is készítek a könnyebb érthetőség érdekében.

Nappali + 3 szoba: 122,50 m²

Pince: 32,40 m²

Teraszok: 58,24 m²
Bruttó beépített alapterület: 213,14 m²

A telek L-III-SZ-1 jelű építési övezetben fekszik. Területe 1113m². A terep gyakorlatilag síknak tekinthető. A telek vezetékes ivóvízzel, elektromos energiával, közcsatornával és földgázzal ellátott. A szomszédos telkek a tervezés idején még beépítetlenek voltak. Az utca szemben lévő oldalán sorház áll.

A helyi építési előírások figyelembevételével az épület szabadon álló formában került elhelyezésre. Mivel az övezetben gépkocsitároló csak az épülettel egybeépítve létesíthető, ezért az a rámpán való közlekedés elkerülése érdekében a földszintre került.

Az épület összetett alaprajzának kialakulását több szempont indukálta: A tulajdonosok a lakást a kerttel szoros kapcsolatban kívánták lakni, ezért a lakóhelyiségek és a konyha a kertre szerveződnek. Az utca felé az előtér és a gépkocsitároló nyílik. A telek tájolása tette szükségesé két terasz kialakítását, hogy a forró nyári délutánokon is legyen kellemes kiülési lehetőség. Az egykori falusi lakóházak léptéke-, jellemző oromfalas kialakításuk visszaidézése érdekében az épületek oromfalai a parasztházak hagyományos méreteit követik. Az oromfalak a parasztházak hagyományos szerkesztésével azonban csak szűk terek kialakítását tették volna lehetővé, így a traktusok fokozatos tágítása adta azt a megoldást, amiben az építtetők által kért program megfelelően kialakíthatóvá vált, ugyanakkor az elképzelt külső is megvalósítható volt. Az épület megjelenésével nem szerettük volna a régi falusi lakóházakat másolni, csupán a régi értékekből a mai kor számára is praktikus, szép formák közül visszaidézni azokat, amelyek megfeleltethetők korunkkal.

Az alaprajz három egységet tartalmaz. Az első a bejárati előtéren át közvetlenül megközelíthető étkezőből és a vele egy légtérben, de funkcionálisan jól elkülöníthető konyhából, valamint az étkezőből nyíló kamrából és háztartási helyiségből áll. Az előtérből nyílik egy mosdóval felszerelt WC is. A második egységet a nappali jelenti a teraszokkal. A harmadik egység az intim terület három hálóval, gardrobbal és kényelmes méretű fürdővel. A közlekedő méretei alapján és a közlekedőt a nappalival összekötő nagy nyílás segítségével a nappali térbővületeként is hasznosítható.
A gépkocsitároló alá kerül a pince. A pince és a padlás egymás fölött elhelyezkedő

egykarú lépcsőkön keresztül közelíthetők meg.

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop