?Egy házasság, két arany, három lány, négy unoka, öt karika” – mondja Schmitt Pál, akinek pesthidegkúti otthonában pezsgő családi élet közepébe csöppentünk. Éppen mindhárom nagylány otthon volt, immár gyermekeikkel. Mintha húsz évet szállnánk vissza az időben, csodálkozunk rá a lányokra, a tévétorna három valamikori kis sztárjára. Ami változatlanul a régi: a szemük.
A második kerületi lakóparkban épült, gyönyörű panorámájú háromszintes ház igazi gyermekparadicsom, ahol az első és legfontosabb a család. A családfő először a szívének kedves dolgozószobájában, majd otthona nappalijában vallott városfejlesztési terveiről, és arról, mit is jelent számára az otthon.
A főpolgármester-jelölt és felesége, Makray Katalin nem csupán interjút adott, de kitárva előttünk házuk kapuját, azzal is megajándékoztak bennünket, hogy néhány óra erejéig családjuk életének részesei lehettünk.Úgy vettem észre, hogy mostanában túl sok identitást várunk az emberektől. Európainak, magyarnak, budapestinek, belvárosinak, vagy éppen pesthidegkútinak definiáljuk magunkat. Ahogy szűkül ez a kör, úgy rajzolódik ki egyre precízebben környezetünk képe. Fontosnak tartom, hogy egy magyar ember eljusson otthonának a szeretetéig. De az is fontos, hogy ne ragadjunk itt le, mert minden identitásunkat meg kell becsülnünk. Ha elégedettek vagyunk a saját lakásunkkal, akkor van kedvünk és energiánk a környezetünk szépítésére. Lényeges, hogy az ember tudja, hogy ő egy mozaikkép fontos kockája, melyből, ha kiesik, az egész mozaik elromlik! A kerületet és a várost ugyanúgy a sajátunknak kell éreznünk, és vigyáznunk kell rá, akár csak az otthonunkra.Magam megpróbálok az egész városban gondolkodni, amit csak nagyon kevesen tesznek meg. Csapatjátékos vagyok, és azt hiszem, ezt a mögöttem álló sportolói éveim is bizonyítják. Az olimpián és a világbajnokságon az aranyérmeimet is csapatban szereztem. Éreztem a saját fontosságomat, épp- úgy, mint a többiek fontosságát. Egymás nélkül nem lettünk volna bajnokok. A fővárosban rengeteg probléma és feladat van, melyeket csak közös erővel tudunk megoldani, így tehát úgy vélem, az összefogás az alapja mindennek.Budapest polgárait három fő csoportba sorolhatjuk. Az első csoportba az az öt-hatszázezer ember tartozik, aki lakótelepeken él. Jómagam tizenkét éven át laktam lakótelepen. Először Zuglóban, majd később a Vörösvári úton, úgyhogy tisztában vagyok a lakótelepek problémás helyzetével. Úgy érzem, ezeknek a panelházaknak a környezetét már egy kis odafigyeléssel is otthonossá és széppé lehetne tenni. Jó példa erre a József Attila lakótelep. Ott a lakók ingyen kaptak muskátlitöveket és virágmagokat: a teraszokra virágok kerültek, a házak bejárata előtt gyönyörű kis kerteket alakítottak ki, melyeket igazán sajátjuknak éreznek. A szó szoros értelmében kivirult az egész lakótelep.Fontosnak tartom, hogy az ember a lakásából kilépve ne egy ingerszegény környezetbe jusson, hanem magából az otthonból kilépnie is kellemes legyen. Úgy érzem, nagyon sok a behoznivalónk. A fővárosban hét négyzetméternyi zöld felület jut egy lakosra, és ez is fokozatosan csökken. Ez messze az európai átlag alatt marad. Sajnos megszállták az autók az összes létező felületet, eltűntek a korábbi zöldterületek és játszóterek, a panelházak állaga romlik. Sokak számára, úgy tűnik, megfordíthatatlan a folyamat. Örök optimista lévén, nekem visszafordíthatónak tűnik ez az állapot. Szerte Európában nagyszerű példákat látni: ott vannak például a kelet-berlini lakótelepi házak, amelyek sokkal elhanyagoltabb és rosszabb állapotúak voltak, mint a budapestiek. Elsőként is felépítettek egy tízemeletes házat, amelybe átköltöztették a felújítandó panelház lakóit, és hozzákezdtek a munkálatokhoz. A lerobbant épületet a pincétől a padlásig rendbe hozták, majd visszaköltöztették a lakókat, és következett egy másik ház… A munkálatok végeztével a – felvonulási” épületeket nagyon jól lehet hasznosítani cserelakásoknak vagy bérlakásoknak.
A panelházak kétségbeejtő helyzetén haladéktalanul segíteni kell, s mivel a bennük lakóknak erre nincsen pénze és lehetősége, ezt a komoly problémát a fővárosnak kell megoldania. A második csoportba a régi bérházak lakói tartoznak. Ezek az igényes tervezésű épületek valaha gyönyörűek voltak, sajnos mostanra felújításra szorulnak, ami a bennük lakó tulajdonosokra megoldatlan teherként nehezedik. A fővárosnak és az önkormányzatoknak valamiféle kedvezményes hitelkonstrukciót és támogatást kellene kidolgoznia, hogy ezek a házak ismét visszanyerjék méltó külsejüket, és eredeti állapotukban pompázhassanak. Csodálatos példa erre a Ráday utca, ahol már elindult ez a rekonstrukció, és lassan az egész utca gyönyörű lesz. Fontosnak tartom, hogy minden egyes építési engedély kiadásánál tartsuk szem előtt a környezetvédelmet. Ha egy építkezés folyamán pusztítjuk a zöld növényzetet, akkor azt a munkálatok végeztével igyekezzünk pótolni. Az építési engedélyek kiadásánál be kellene vezetni nemcsak a környezetvédelmi kontrollt, de valamiféle esztétikai kontrollt is, hogy ne épülhessenek torz szülemények, – esztétikai bűncselekmények”. Szem előtt kell tartanunk, hogy az új épületek harmonikusak legyenek, belesimuljanak a városképbe. Egy-két kivételtől eltekintve úgy látom, szerencsére jó irányba haladunk. Nagyon tehetséges mérnökök versenyeznek egymással, hogy szép épületeket alkossanak, így mostanában sok igényes ház épül. Az elmúlt években rengeteg irodaház és bevásárlóközpont épült. Jelenleg az irodaházak fele üresen áll, úgy tűnik hát, hogy egy kicsit túlépítkeztünk. Egy kicsit most le kellene állni, megvárni, amíg az értékesítési mutató felkúszik legalább nyolcvan százalékra. Ezek az irodaházak egyébként hihetetlenül színvonalasak és nagyon jó munkakörülményeket teremtenek, és viszonylag elfogadható a bérleti díjuk is, így a pesti bérházakba beszivárgott irodák lassacskán átköltöznek ezekbe az irodaházakba. A lakások tehát visszakapják eredeti rendeltetésüket, s ez hozzájárul ahhoz is, hogy a bérházakon belüli közbiztonság helyreálljon. Az irodákba ugyanis rengeteg idegen járt, ellenőrizhetetlen volt a forgalom, s a lakások biztonsága emiatt nagyon sokat romlott. Ez tehát nagyon pozitív folyamat. A harmadik csoportba azok az emberek tartoznak, akik családi házakban vagy lakóparkokban laknak, és azok, akik elhagyták a várost. Az elmúlt két évben háromszázezren (Miskolcnyi lakos) ítélték olyan rossznak a fővárosban az életminőséget, a zajt és a levegőt, a közbiztonságot, hogy kiköltöztek a város menti településekre. Az embernek a hangulatát és ezzel az egész életét meghatározza, ha olyan helyen él, ahol nem szeret kilépni az otthonából. Hatalmas parkokra lenne szükség, a város szélén pedig óriási parkolókra, ahol az emberek otthagyhatják a gépkocsijukat, hogy átszálljanak a metróra, buszra, villamosra, és ezzel a főváros úthálózatát tehermentesítsék. Rengeteg új lakásra is szükség lenne. Ahol nincsen saját erő, ott állami összefogás kell, felhasználva Budapest hitelképességét. Az otthonteremtés joga ugyanolyan emberi jog, mint a munkához való jog. Nem várhatjuk el, hogy szaporodjon a lakosság, hogy gyerekek szülessenek, ha nem juttatjuk a fiatalokat otthonhoz. Ahhoz, hogy a lakosság szinten tartsa magát, családonként két gyermek kellene. Sajnos Budapest azon európai fővárosok egyike, amelynek a létszáma folyamatosan csökken. Egyre több az idős ember, a munkaképesek pedig elköltöznek a már jól ismert okok miatt. Az ingatlanárak a csillagos egekbe szöktek, így sokak számára megfizethetetlenek. Londonban például, amelynek egy független főpolgármestere van, olyan rendeletet hoztak, hogy ha egy építési vállalat többlakásos házat épít, a lakások meghatározott hányadát elérhető áron kell piacra dobni. A főváros költségvetésében rendkívüli takarékosságokra van lehetőség, megkockáztatom, az összköltségvetés tizenöt százalékát meg lehetne takarítani, ami éves szinten harmincmilliárd forintot jelent. Ezt az összeget az imént felsorolt csoportokra kell költeni. Budapest az ország szíve. A külföldi tőke a harmadik hullámban fog minket fölfedezni. Az első hullám a rendszerváltáskor volt, a második a NATO-ba való belépéskor, mellyel egy időben megszűnt a határunkon a jugoszláv háború, a harmadik hullám pedig két év múlva várható, ha belépünk az Európai Unióba. Sokak véleménye szerint szárnyal a fantáziám, szerintem azonban nem olyan szárnyaló, hogy azt mondom: a magyar ember is európai keresetekkel rendelkezik majd. Természetesen nem rögtön, de talán nyolc év múlva. A főváros hitelképessége és az ország ereje nőni fog, ezzel együtt az egyén hitelképessége és vásárlóereje is. Ez mind-mind abba az irányba mutat, hogy az e nagy feladatokra rendelkezésre álló forrás nő. A főváros tekintetében meg kell vizsgálnunk, hogy mekkora legyen az a Budapest amelyről álmodunk. Amit úgy tudunk berendezni, hogy az otthonunk legyen. Világvárost kell építenünk – Inkább a meglévőt kell szépíteni, gondozni. Úgy érzem, hogy ez az egymillió hétszázezer lakosú Budapest élhető város lesz, ha az imént említett feladatokat elkezdjük.
Hogy mit jelent számomra az otthon?
A családot és a békét. A nyugalom szigetét, ahová boldogan térek haza mindennap. Ahol a feleségem mosolyogva vár, és ha megadatik, ami szerencsére gyakorta így van, együtt van az egész család. A három lányunk közül Alexandra az Egyesült Államokban, Washington mellett él, Petra pedig Londonban. Szerencsére Gréta itthon lakik, méghozzá kőhajításnyira tőlünk, így ő majd mindennap jön a gyerekekkel. Alexandra és Petra is, ha tehetik, gyakorta hazalátogatnak. Olyankor aztán, ha mind együtt vagyunk, a gyerekricsajtól hangos a ház.Annak idején mi is – sok fiatal házaspárhoz hasonlóan – egy kicsiny, harminc négyzetméteres egyszobás lakásban kezdtük. Végigjártuk a lépcsőfokokat, mire végül egy ember léptékű lakásba költözhettünk. Hosszú ideig lakótelepen éltünk panelben, először egy másfél, majd egy négyszobásban. Később aztán egy társasházba költöztünk a zöldövezetbe, ami sokkal kellemesebb környezet volt a gyerekek számára. Ezt a mai sorházrészt Pesthidegkúton 1996-ban vásároltuk, egy újsághirdetés alapján találtunk rá. Rendkívül kedvező áron adták, részletfizetésre, és rögtön be lehetett költözni. A lakások háromszintesek, s mivel nagyon jó a beosztása, semmit sem alakítottunk rajta. A család élete a földszinten zajlik, itt egy légtérben található a nappali, az étkező és az amerikai konyha. A hálószobák a legfelső szinten vannak. Mindegyik lányunknak megvan a saját szobája. Például ha Alexa letesz egy könyvet az asztalra, és utána visszautazik Washingtonba, a könyv ugyanúgy várja ott, ha két hónap múlva ismét hazajön. Nagyon szeretjük az otthonunkat és a berendezési tárgyakat, melyek kedves emlékeket őriznek. Úgy érzem, ez egy igazi otthon, nemcsak a feleségemnek és nekem, de lányainknak és unokáinknak is, ahol nemcsak szeretnek lenni, de ahová boldogan jönnek is.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások