Trebic, Krakkó, Berlin zsidó negyede, vagy éppen Amszterdam történelmi belvárosa más-más gazdasági környezetben újult meg. A kulturális örökség védelmét azonban mind a négy városban a komplex város-rehabilitáció természetes részeként kezelték.
Hogyan működik, miként lesz hosszú távon gazdaságilag is fenntartható a megújítandó városrész – Mi lehet az a motor, amely biztosítja a folyamatos fejlődést, és milyen szerepet tölt be a városon belül a negyed – Hogyan őrizhető meg a városrészek jellegzetessége, egyedi arculata, szövete és lakossága – Hogyan lehet a közösségi érdekeket és üzleti célokat egyaránt érvényesíteni – Általános recept nincs. De hogy megkerülhetetlen a helyi lakosság, a város, az állam és a befektetők együttműködése, az biztos.
A sajátos épített, történelmi és kulturális értékek megóvásának célja, hogy közvetítő feladatukat a jövőben is elláthassák. A fizikai konzerválás önmagában természetesen nem járható út. Az épített környezet (épületek, utcák, terek) az ott zajló élet kerete. Ha elveszti megtartó erejét és önfejlődésre való képességét, a frissen tatarozott falak ellenére ismét pusztulásnak indul. Fejlesztés és modernizálás, a jelen igényeinek megfelelő épített és funkcionális színvonal létrehozása a meglévő értékek megóvásával. Ezek összehangolása nemcsak Budapesten okoz fejtörést.
Trebic
Egy-egy régi zsidó negyed műemléki szempontból is értékes épületekkel, egységesen megmaradt. E ritkaságok között található a csehországi Trebic zsidó negyede, amely a város XI. században kialakított gettójából vált Európa egyik legrégebbi zsidó településévé. A folyóparti negyed középkori házai, szűk, kacskaringós utcái, reneszánsz és barokk épületei között zsinagógák, zsidó iskola, temető egyaránt megtalálható. 2003 óta a világörökség része, teljes rekonstrukciója után műemléki környezete turistalátványossággá vált. Hangulatos folyópartjával és a közeli várral együtt nevezetes kirándulóhely.
Krakkó
A valamikor önálló Kazimierzben a XII. században telepedtek le zsidó családok, majd keresztények, és a XIX. században jelentős ipari terület is kialakult a településen. Krakkó külvárosa számos építészeti értéke ellenére (itt áll Lengyelország legrégebbi zsinagógája) a II. világháború után teljesen lepusztult. A társadalom peremén élők elszlömösödött városrészének fellendítéséről a harminc évvel ezelőtti világörökségi listára kerülés után alkottak programokat. Jellegzetes épületeinek felújításával, kulturális intézmények ide telepítésével, idegenforgalmi beruházásokkal szervezték újjá a városrészt. Felismerték a zsidó örökségben rejlő lehetőségeket; az utcákat, megüresedett házakat kulturális fesztivál helyszíneiként használták. A rendezvények sikere a magántőke megjelenését is magával hozta. Ma könyvesboltok, galériák, antikvitás, vendéglők, kávéházak népesítik be a Kazimierzt. Eközben a helyi lakosságot is bekapcsolták a fesztivál szervezésébe, az itt élők mára magukénak érzik a lakókörnyezetükben zajló revitalizációt. Az épületfelújítások költségének egyötödét a város, a fennmaradó részt magánbefektetők állják, egy helyi kóser pálinka – és sörgyár – olvasható Szegő Dóra szociológus írásában, amely a két évvel ezelőtt a Fővárosi Önkormányzat számára készített átfogó tanulmányban jelent meg. Az erzsébetvárosi régi pesti zsidó negyed értékőrző megújítását vázoló anyag a külföldi, felhasználható példák mellett részletes megoldási javaslatokat tesz a budapesti problémákra. A tanulmányt Perczel Anna építész, a Védtelen örökség című, idén megjelent könyv szerzője jegyzi.
Amszterdam
Amszterdamban – ugyancsak e dokumentum szerint – egy civil mozgalom, a Standherstel hívta fel a figyelmet akcióival a történelmi belváros megújítására. Az ötvenes évek városfejlesztési irányai Amszterdamban inkább a külső területekre összpontosultak; a tömeges lakásépítés és közlekedésfejlesztés ezeken a helyeken volt a legolcsóbb. A belváros elsősorban kereskedelmi és kulturális negyeddé vált, jelentős autóforgalmat generálva. Az útépítéseknek az Amszterdam arculatát, stílusát meghatározó csatornahálózat egy-egy része áldozatául esett, miközben az értékes műemléki épületállomány fokozatosan tovább pusztult. Egy jómódú, értelmiségi magánemberekből álló társaság ekkor túllépett a véleménynyilvánítás korábbi keretein: tagjai saját pénzből céget alapítottak, és az elmúlt majd hat évtized alatt számos épületet felvásároltak, rendbehozattak, majd hasznosítottak. Az elavult lakások modernizálásával a belvárost ismét nívós és keresett lakónegyeddé tették, és a bevételekből további értékmegőrző felújításokat finanszíroztak. A Standherstel nemcsak a műemléki szempontból jelentős, veszélyeztetett lakóházakkal foglalkozott hangsúlyosan. Azt vallották, hogy a városszövet egésze együtt képviseli a megőrzendő értéket. A mai napig létező társaságban immár négy évtizede Amszterdam városa is tulajdonos, és a nagybefektetők sorra kapcsolódtak be az immár jövedelmező belvárosi lakáspiaci életbe.
Berlin
Berlin zsidó negyede, a Spandauer Vorstadt és az erzsébetvárosi régi pesti zsidó negyed párhuzamba állítható – áll a tanulmányban. Berlin egyik legrégebbi városrészéről van szó, ám arculatát elsősorban a XVII-XIX. század alatt nyerte el. A városfalon kívül, annak mentén húzódó terület városszerkezetét tekintve megmaradt eredeti formájában, ám középkori épületei nagy részét átépítették, bővítették, vagy lebontották ebben a három évszázadban. Kacskaringós, szűk utcái jellegzetes hangulatot kölcsönöznek a negyednek, amely a budapestihez hasonlóan sosem volt tisztán zsidók lakta, sokkal inkább a különböző nemzetiségek és vallások gyűjtőhelye.
A főként lakónegyed funkciót hagyományosan kiskereskedelmi üzletek és kisiparos műhelyek egészítették ki, a lakosság nagy része alacsony jövedelmű kispolgár vagy munkásosztálybeli volt. Mivel a berlini belváros a II. világháborúban szinte teljesen elpusztult, ez a negyed maradt az egyetlen, amely a történelmi város atmoszféráját őrzi. A szocialista évtizedekben pusztulásnak indult Vorstadtban elvétve voltak felújítások, ám ezek az épületdíszeket nem őrizték meg. A komplex rehabilitációt már a nyolcvanas években kezdeményezték civilek, ám 1990-es nemzeti műemléki területté nyilvánításáig a bontások jelentősek voltak. A másfél évtizede indult újjáépítési programban jelentős állami forrásokat mozgósítottak, és a megújuló lakónegyedben élő szociálisan rászorulók lakhatását is megpróbálták helyben megoldani.
A házak egy részét elkülönítették, ezekben alacsonyabb lakbéreket szednek. Az állami forrásoknál mára jóval erőteljesebb a magánbefektetések aránya, azonban a lakosságot továbbra is bevonják a tervezésbe.
A megújítandó városrész épített környezetének arca, mint a helyi identitás fontos része, újra előtérbe került. Berlin történelmi városrésze ismét közvetít. Nem csak az itt élőknek.
Hozzászólások