Vázlatkészítés kockás papíron

“ Az idő több, mint pénz “ (Széchenyi)Legutóbbi számunk Körültekintő telekválasztás című írásának folytatásaként azokat a legfontosabb szempontokat vesszük sorra, amelyeket át kell gondolnunk, mielőtt ötleteinket papírra vetnénk. A vázlatkészítés segíthet abban, hogy jobban meg tudjuk fogalmazni elképzeléseinket a tervezőnek.

 

 

Egy családi ház tervezésekor már egy skicc elkészítéséhez is sok, akár evidensnek tűnő kérdést szükséges tisztázni. Jövőnket tervezve az első dolgunk a család létszámának meghatározása lesz. Jövőben születendő gyermekeink számával ugyanúgy számolnunk kell, mint szüleink esetleges időskori ápolásával. A létszám ismeretében tudjuk racionálisan meghatározni leendő lakásunk szobaszámát. Tanácsos átgondolni azt is, milyen gyakran jönnek hozzánk távoli rokonok, és nálunk alszanak-e?

Mindent az igények szerint

Ezen kérdések megválaszolásával közelebb kerülhetünk valós igényeink pontosabb meghatározásához. Fontos, hogy a leendő ház jól tudja szolgálni a család működését. Optimális méretet tervezve alacsonyan tarthatjuk energiaköltségeinket. A mai energiaárak mellett célszerűtlen az igényeinknél nagyobb házat építeni. Fenntartási szempontból tehát előnyös egyszerű, kompakt, zárt alaprajzi formában gondolkodni.
Tisztáznunk kell párunkkal és családunkkal azt is, mire szeretnénk kertünket használni? Van-e, lesz-e házi kedvencünk? Van-e olyan hobbink, aminek nagy helyigénye van, építsünk-e műhelyt? Valamint azt, hogy a család hány gépkocsit használ? Alapvető igény szokott lenni a kétbeállásos gépkocsitároló. Egyre növekvő fenntartási költségei miatt azonban néhány évben gondolkodva nem biztos, hogy kihasznált lesz a két férőhely. Tanácsos a méretekkel spórolni, mert igényszintünktől függően minden egyes négyzetméter 180-300 ezer forintunkba kerül.
A méretekbe – és ezzel a költségvetésünkbe – komolyan beleszól a fűtési rendszer. Gépészeti helyiség és kazánház, esetleg tüzelőtároló elhelyezésére kell itt gondolni. Ha első lépcsőben nincs lehetőség alternatív megoldás beépítésére, akkor is célszerű a gépészeti helyiség méretét nem a legkisebbre venni, mert a jövőben elérhetővé válhat egy ma még drága technológia és a helyigényére gondolni kell. A fűtési rendszert illetően érdemes szakember tanácsát kérni.
Fontos kérdés, hogy egyszintes vagy kétszintes házat szeretnénk. Alapvetően egy tágas telken földszintes házban célszerű gondolkodni, ha van elegendő hely. A tetőteres vagy emeletes megoldás általában gazdaságosabb, azonban épületenként változik, így egyedi számítást igényel.

Fontos a tájolás

A méretek racionalizálása után a legfontosabb feladat a tájolás. Vizsgáljuk meg, hogyan járja körül a napfény a telkünket, hol vannak nagyobb növények? Célszerű keleti oldalra tenni a hálószobákat, délire a konyha-étkezőt, nyugatra a nappalit és északra a mellékhelyiségeket, garázst, kazánházat. A telek nyugodtabb oldalán célszerű kialakítani az intimebb hálóblokkot, a nappali egység inkább az érkezés – valamint a kert – irányába essen.

Gondolkozzunk „gombócokban”!

Végezetül néhány technikai tanács: ha nekikezdünk a tervezésnek, találjuk ki a léptéket. Egyszerűbb lesz a dolgunk, ha azonos léptékben szerkesztjük meg a ház különböző részeit. Ne akarjunk kész alaprajzot készíteni, ezt bízzuk inkább a tervezőre. Gondolkozzunk egymás mellé helyezendő „gombócokban”, ahol minden elem egy-egy helyiséget jelöl. A tervezési folyamatban a legfontosabb a jól működő helyiségkapcsolatok megalkotása. A fentiek átgondolása akkor is célszerű, ha nem szeretnénk vázlatokat rajzolgatni. Hasznos feltenni magunknak a fenti kérdéseket, ugyanis jobb partnerei lehetünk az építésznek a tervezési folyamatban. Az optimális megoldást úgyis a tervező fogja felvázolni számunkra.

Gasparovics Attila
Arkt Építész Stúdió, Eger
gasparovics.attila@gmail.com
70-776-46-02


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop