Újratervezve 32 négyzetméteren

A főváros VII. kerületének Wesselényi utcai környéke történelmi terület. Az öreg, szépséges bérházak sorra másra újulnak meg, lassan kialakul egy újabb belváros a belvárosban. Itt jártunk egy minigarzonban.

ujratervezve32negyzemeteren 720

AWesselényi utca egyik szép, 1860-ban épült, klasszicista bérházát egyes feltételezések szerint Hild József tervezte. Itt vett egy erősen lepusztult kis lakást vendéglátónk, Molnár Klára – jó érzékkel! – , amely immár kívül-belül ismét régi fényében ragyog. – Nemrég foglalkozást váltottam – meséli Klára – „belecsöppentem” az ingatlan üzletbe, eladhatatlannak gondolt lakásokat újítok fel, és adom vissza értéküket. Az első próbálkozásom egy Zrínyi utcai lakás volt, amelynek felújítása jól sikerült, s ez önbizalmat adott. Magyarországon egyelőre nem foglalkoznak túl sokan az eladhatatlan, vagy csak áron alul értékesíthető lakások felújításával, de külföldön ez már szervesen hozzátartozik az ingatlanszakmához. Sok szakcikket tanulmányoztam ahhoz, hogy felismerjem, és helyesen alkalmazzam a cél és a befektetett pénz arányait, hisz könynyen lehet, hogy feleslegesen költök egy-egy lakásra. A 32 négyzetméteres lakás azonban elbűvölte Klárát, a magas, boltíves mennyezet, a vastag, téglából épült falak előrevetítették a garzon felújítás utáni metamorfózisát.

A bérbeadás miatt különösen oda kellett figyelni a fűtéspadlóválasztásra, hogy könnyen kezelhető és ellenálló legyen, valamint a fűtés korszerűsítésének módjára is. A lakberendezés pedig külön kihívás volt – úgy kellett kialakítani, hogy kényelmes, egymással harmonizáló, több funkciós bútorok teremtsenek élhető otthont, anélkül, hogy zsúfolttá tennék a teret. Mivel a lakás földszinti, úgynevezett black out teljes fényelzáró és egyben hőszigetelő függöny került az ablakokra, hogy az ott élő el tudja magát szeparálni a külvilágtól. A széles franciaágy került a központi helyre, de méreteit vizuálisan csökkentik fontott támlái. A fehér falakkal alkalom nyílt arra, hogy sokféle szín tegye hangulatossá a teret. A kihúzható, semleges színű kanapé tulajdonképpen a társalgó rész, még egy kerek üveglapú asztal is kényelmesen elfér mellette. A kanapé fölötti kép a háziasszony alkotása, egy lótuszvirágot ábrázol, fekete-fehéren.

A két másik kép, Sofia Loren és Marcello Mastroianni fiatalkori fotói kellemesen egészítik ki a fal dekorációját, s amióta fölkerültek a falra, szinte csak olasz vendégek laknak a garzonban. Az álkandalló kellemesen egészíti ki a teret, keskeny polcán hangulatos tárgyak kaptak helyet. A sarokban meghagyták a téglákat, amelyek egyenesen történelmi műalkotásnak tűnnek. Bár a konyha alkalmas a gyors étkezésekre, az ágy homlokterébe állított asztalka két személy számára megteríthető, a vidám-sárga színű székek pedig nem csak kényelmesek, de egymásba is rakhatók, eltüntethetők a térből. A galéria alá tervezett konyha valóságos ergonómiai remekmű: a konyhapult alatti rakodótér és a falra függesztett, üveges szekrénykék befogadják az eszközöket, a tűzhely pedig korszerű, sütésre is alkalmas. Ebben a vonalban még elfért a hűtőszekrény is. A mosogató is többfunkciós, szekrénnyel kombinált, amelyben a tisztítószerek kaptak helyet. Éppen elfért a fürdőszoba bejárata mellett, így a vízcsövek kialakítása sem volt embert próbáló feladat.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop