Testre szabva

Bizonyára Önök közül is sokak fejében megfordult már, hogy szakember segítségét kérjék fürdőszobájuk berendezéséhez, ha az nagyon kicsi, vagy éppen ellenkezőleg: túl nagy. A rossz arányú, túl sötét tereket nem kis feladat tágasabbá, otthonosabbá, használhatóbbá, világosabbá tenni. A megoldás a lakberendezők és belsőépítészek kezében van a szónak átvitt és konkrét értelmében is, hiszen a tervezés az esetek többségében rajzos formában történik.

 

 

 

lakás egyik legproblémásabb helyisége a fürdőszoba, többnyire szerény méretei és fénytelensége miatt. A lakótelepi fürdők döntő többsége alig 2-3 m2, de gyakran a családi házak tervezői is ennek a funkciónak szánják a legkevesebb teret. Ez azért is érthetetlen, mert itt indul és általában itt is ér véget minden napunk, ez az a hely, amit biztosan nem hagyunk kihasználatlanul.

 

A fürdőszoba általában otthonunk intimebb, hátsó zónájában, a hálószoba szomszédságában található. Szerencsés, ha színeiben és stílusában a lakás ezen részének hangulatához illeszkedik, funkciójában és berendezési tárgyaiban pedig használóinak igényeit elégíti ki. Manapság sokan döntenek úgy, hogy fürdőkádjukat zuhanyozóra cserélik, hiszen ez a megoldás helytakarékosabb és praktikusabb. Egy ilyen döntés előtt azonban feltétlenül érdemes a család minden tagjának véleményét meghallgatni, hiszen nem csupán egy berendezési tárgy cseréjéről van szó, sokkal inkább életmódváltásról. Hasonlóképpen megfontolandó a fürdőszobában megjelenő anyaghasználat, ami túl azon, hogy a szellőzés mennyire megoldott, nagyban függ zuhanyozási szokásainktól is. A helyiség meghatározó elemei lehetnek építettek, vagy készen is vásárolhatjuk őket, ez ízlésünktől és pénztárcánktól egyaránt függ. A dekoráció és a hangulat megteremtése pedig már igazán csak szándék kérdése.

 

A rajzokon egy családi ház 2,5 m2-es fürdőszobájának lakberendezési tervei láthatók. A két különböző elrendezésű, különböző hangulatú és különböző elveken alapuló berendezés talán jó példa lehet arra, hogy az esetek többségében semmi nincs veszve, és az adottságokhoz alkalmazkodva is megvalósítható álmaink fürdőszobája.

 

Az első esetben a fürdőszoba épített jelleget kapott, vagyis a mosdó és a zuhanyozó fala a helyszínen épül, és ugyanolyan burkolatot kap, mint az eredetileg is meglévő falak. Természetesen a beépítésre kerülő anyagokat illetően szakemberhez kell fordulni, minden esetben kérjük ki a témában jártasak véleményét. Az épített zuhanyozóban nagyon fontos a kifogástalan burkolat és a csúszásmentesség, valamint a megfelelő vízelvezetés. A nagy épített mosdópult növeli a komfortérzetet, a színek, a virágmotívum és a fürdőben szokatlan tapéta szoba jelleget kölcsönöz a helyiségnek. Bár az erőteljes színek szűkítik a teret, mégis bátran használhatjuk azokat, ha ízlésesen tálaljuk. A kiegészítők megválasztásánál is törekedjünk az összhangra, hiszen egy különleges szappantartó vagy kilépőszőnyeg éppúgy meghatározója egy pici fürdőszoba hangulatának, mint maga a burkolat.

 

A második változatban ugyanabba a térbe készen vásárolható mosdó és komplett zuhanykabin került, sőt annak helye sem egyezik meg az előző elrendezésen található zuhanyozó helyével. Mások a színek is, itt a fehér, a rózsaszín és a bordó árnyalatai találkoznak a fa natúr színével. Egy újabb anyag, ami szokatlan lehet a fürdőszobában, a fa. Természetesen nagyon fontos az anyag fizikai tulajdonságait figyelembe venni, és csak olyan helyen, olyan mennyiségben és olyan minőségben alkalmazni, ami ésszerű és megengedhető. A tér végső hangulatát itt is a kiegészítők adják, ezek segítségével erősíthetünk a helyiség romantikus jellegén, vagy változtathatjuk át könnyűszerrel egészen újjá, modernné.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop