Kényelem, funkció, ergonómia, esztétika – Az ideális étkező alapvonásai. Szezonálisan helyet kaphat akár a szabadban, de állandó jelleggel a lakás központi része. étkezési szokásaink még családon belül is mások, s ehhez egy jó étkezőnek alkalmazkodnia kell. Nem mindegy ugyanis, hogy kötelességszerűen vagy szertartásosan étkezünk, alkalmanként vagy rendszeresen főzünk-e, megadjuk az étkezés módját, vagy csak néhány perc alatt kapjuk be a finom falatokat.
Ahány lakás, annyi szokás. Van, aki naponta főz, mások munkahelyükön ebédelnek, s csak gyors étkezésekre szánnak időt otthonukban. A rapid reggeliket pult vagy lehajtható asztalka mellett bonyolítjuk, a vasárnapi ebédeket megnagyobbítható asztalok mellett költjük el, de bármelyiket is választjuk, szeretünk kényelmes és hangu-latos körülmények között étkezni. A tervezésnél ezért fontos a konyhacsatlakozás,
a nappali közelsége, de arra is ügyelnünk kell, hogy az étkező néha munkafelületet jelent a konyhához, s lehet egyben nappali, tanuló- vagy dolgozószoba, esetleg játéktér is, aszerint, hogy mekkorák a lakás említett területei.
Asztalok, székek
Otthonunk berendezésén túl az étkezésre szánt idő is befolyásolja az étkezőasztal elhelyezését. Így állhat térben, sarokban, fal mellett, csatlakozhat szigethez, pulthoz. Ha kör alakja van, jobb hangulatot kelt, mert nem tesz különbséget asztalfőn és
oldalt ülő emberek között, a faasztal játékra és tanulásra is ideális, így az étkező több-funkciós térré is szerveződhet. Az optimális asztallapmagasság 70-75 centiméter, de léteznek már állítható magasságú asztallapok is, a különböző magasságú családtagok kiszolgálására. A jó étkezőszék párnázott, ergonómikusan követi a test vonalát, karfája nincs, támlája enyhén döntött. Optimális ülésmagassága 45, ülésmélysége 40, támlamagassága 55-60 centiméter, ezen akár kórákig is kényelmesen elidőzünk.
Az előkészítő munkákhoz használjunk
hokedlit, reggelihez bárszéket. Vendégségek alkalmával sokat segít, ha van néhány összecsukható ülőalkalmatosságunk, melyeket hadrenbe foghatunk. A terítésnél
fejenként 30 centiméter sugarú kört hagyjunk a kényelmes étkezéshez, így nem
könyökölünk egymás tányérjába. A leüléshez, illetve felálláshoz a fal és az asztal között minimum 60 centiméternyi helyet hagyjunk, hogy ne verjük le a vakolatot, de ne üssük be a lábunkat sem.
Divatos mostanában az asztalok közepére helyezett, illetve abba beépített forgatható tálalólap, melyről a körülötte ülők szabadon választhatnak a finomságok közül, anélkül, hogy egymás tányérja fölött áthajlonganának.
Tálalók
Mindannyian büszkélkedhetünk nagyanyá-inktól örökölt étkészletekkel, de ezek
helyett a tálalóvitrinekben ma már a mindennapi edényeinket is bátran raktározzuk. Mára a zsúrkocsi, a bárpult, vagy a bárszekrény a nappali sarkából kiszorult az étkezőtérbe, újra divatba jöttek azonban a
különböző kovácsoltvas bortartó állványok, melyek funkcionalitásuk mellett díszítenek is.
Fények, színek
Az étkezés során a fény rendkívüli szerephez jut: felhívja a figyelmet az asztalra, ételeinkre, s meghatározza hangulatunkat is. Lámpából teleszkóposat válasszunk,
hiszen tanuláshoz, beszélgetéshez, vagy evéshez más-más fényre van szükségünk. A káprázásmentesség eléréséhez lefelé
világító, alul tükrös égőjű lámpatestet sze-reljünk fel. A sárga fény hangulatosabb, a fehér valósághűbb színeket ad (az amúgy nyugtató zöldet e helyiségben tilos alkalmazni, mert torzítja az ételek színét).
Az étkező árnyalata kellemes, nyugtató hatású legyen, a fehér, a zöld, vagy a sárga melegebb árnyalatait bátran alkalmazhatjuk (utóbbi a színpszichológia szerint emésztést serkentő hatású).
A padló legyen egyenletes, könnyen tisztán tartható, semleges színű. A burkolat védelmére és saját épségünk megőrzésére jó megoldás, ha apró gumicsizmát
ragasztunk a székek lábaira, hogy étkezés közben ne csúszhasson ki alólunk az ülő-alkalmatosság, illetve a széktologatás ne karcolhassa meg a padlót.
Kerti étkezők
A szabadban elhelyezett étkező ideális esetben közel esik a konyhához, a járófelület burkolata pedig egyenletes, sima és csúszásmentes. A praktikus kerti asztal árnyas helyen talál otthonra, de semmiképpen sem fák alatt, hogy ne hulljon ételeinkbe bogár, vagy falevél.
Hozzászólások