Téli ellenség: a penész

Az őszi-téli hónapokban jól esik a lakás melege, ám sajnos ez az időszak nem mindig felhőtlen, hiszen a meleg, ritkán szellőztetett, párás levegő a penészgombák paradicsoma. Pedig fontos, hogy megelőzzük a helyiségek penészesedését, hiszen a gombák asztmát, allergiát, de akár még rákot is okozhatnak.

 

A házak szigetelésének fejlődésével egyre nagyobb gondot okoz az úgynevezett „dunsztosodás”. Nem szellőznek a falak, az ablakok, ajtók légmentesen zárnak, melynek következménye, hogy nagyon gyakran megjelenik a penész, amihez ha a fűtési szezonban meleg és pára is társul, akkor igen gyorsan terjedni kezd. Mivel a penész egészségkárosító hatása jelentős, ezért nagy gondot kell fordítani a megelőzésre.

A természetes és legegyszerűbb módszer – még a leghidegebb időben is – a gyakori szellőztetés. Úgy naponta négy alkalommal 4-5 perc (fürdőszobában, konyhában 10 perc) szellőztetés szinte csodát tesz, mert akkor csökken a spóraszám és a szoba páratartalma, így a penész képződésének esélye is csökken. Amennyiben ez nem elegendő, mesterséges szellőztetéshez, vagy páramentesítéshez kell folyamodni. A szellőztető berendezést beépítése hasznos, de viszonylag nagy költséggel (30-80000 forinttól akár több százezer forintig) jár, és hasonló a helyzet az elektromos páramentesítő készülékek esetében.

Árban kedvezőbbek azok a szerkezetek, amelyekben páramentesítő tabletta köti meg a párát, de a tablettát cserélni kell, ami további költséggel jár, emellett legtöbbjük nagymértékben szennyezi a környezetet. A hazánkban újdonságnak számító Pingi páramentesítő a környezetből felszívja, és szivárgásmentesen magába zárja a levegőben lévő felesleges nedvességet. Kijelző mutatja, ha teleszívta magát, ekkor a mikrohullámú sütőben (esetleg napon, vagy radiátoron) kb. öt perces melegítés után újra használható. Nagy előnye, hogy mérgező anyagoktól mentes, valamint környezetbarát, mivel nem termel hulladékot, nem szivárog és nem hagy foltot.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop